A Közösségi Reziliencia Városi Környezetben elnevezésű projekt keretében fókuszcsoportos beszélgetést rendeztünk Nyergesújfalun.
Hogyan ösztönöznéd életmódváltásra azokat, akinek évről évre növekszik az esélye arra, hogy rákos legyen?
Csak együtt tudjuk megállítani az Ebolát.
Március 19-én már a harmadik egészségügyi gyorsbeavatkozó egységet küldtük a menekültválság által sújtott térségbe.
A hatóságok eddig csak annyit mondtak, hogy 28-an túlélték a balesetet, és 24 holttestet találtak meg.
Abigél Program a bántalmazott nők támogatására.
A Magyar Vöröskereszt katasztrófavédelmi ifjúsági tábort rendez 2015 júliusában.
Elsődleges célja, hogy hátrányos helyzetű embereken, családokon komplex módon segítsen.
Az alábbi pozíciókra keresünk munkatársakat: informatikus, képzési szakmai vezető, Nógrád megyei igazgató, Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgató.
Első két termékünk a katasztrófavédelemi tevékenységünkhöz kapcsolható.
Döbbenetes rajzkiállítás a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A rendezvény célja a településsel kapcsolatos veszélyek megismertetése volt az érdeklődő lakossággal.
Különleges adományban részesült a Magyar Vöröskereszt december 17-én.
Általános tapasztalatunk, hogy a bántalmazott nők, valós alternatívák hiányában, visszatérnek a bántalmazó kapcsolatba.
A Magyar Vöröskereszt a Családi Lappal közösen előfizetői és egyéb közösségi akciók megvalósítására pénzügyi alapot hoz létre.
Hírek - Magyar Vöröskereszt
A bizonytalanság okozza a legnagyobb stresszt
A Közösségi Reziliencia Városi Környezetben elnevezésű projekt keretében fókuszcsoportos beszélgetést rendeztünk Nyergesújfalun.
Van öt perced a rák ellen?
Hogyan ösztönöznéd életmódváltásra azokat, akinek évről évre növekszik az esélye arra, hogy rákos legyen?
Add a szavad!
Csak együtt tudjuk megállítani az Ebolát.
H-HERO: Elindult a harmadik váltás Idomenibe
Március 19-én már a harmadik egészségügyi gyorsbeavatkozó egységet küldtük a menekültválság által sújtott térségbe.
800-an veszíthették életüket a Földközi-tengeren
A hatóságok eddig csak annyit mondtak, hogy 28-an túlélték a balesetet, és 24 holttestet találtak meg.
Együtt egymásért
Abigél Program a bántalmazott nők támogatására.
Csatlakozz te is az új hősök táborához!
A Magyar Vöröskereszt katasztrófavédelmi ifjúsági tábort rendez 2015 júliusában.
Pályázati felhívás: Szociális alap
Elsődleges célja, hogy hátrányos helyzetű embereken, családokon komplex módon segítsen.
Munkalehetőségek a Magyar Vöröskeresztnél
Az alábbi pozíciókra keresünk munkatársakat: informatikus, képzési szakmai vezető, Nógrád megyei igazgató, Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgató.
Saját márkás lámpáink
Első két termékünk a katasztrófavédelemi tevékenységünkhöz kapcsolható.
Bántalmazott gyermekek rajzaiból nyílt kiállítás
Döbbenetes rajzkiállítás a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Lakossági tájékoztatónap Nyergesújfalun
A rendezvény célja a településsel kapcsolatos veszélyek megismertetése volt az érdeklődő lakossággal.
Speciális eszközt kaptunk
Különleges adományban részesült a Magyar Vöröskereszt december 17-én.
Abigél Program a bántalmazott nők támogatására
Általános tapasztalatunk, hogy a bántalmazott nők, valós alternatívák hiányában, visszatérnek a bántalmazó kapcsolatba.
Közösségfejlesztési Alaprész – Alapító okirat