Ismerj meg minket!
Egy új kezdeményezést indítunk, melyben olyan elhivatott vöröskeresztes munkatársakat kívánunk bemutatni, akik mindennapi munkájukban és életükben is a Vöröskereszt és Vörös Félhold mozgalom alapítója, Henry Dunant, és az általa megfogalmazott hét alapelv szerint küzdenek a világ jobbá tételéért.
Történeteiken keresztül egy új, emberközelibb oldalról is szeretnénk bemutatni hazánk egyik legnagyobb humanitárius szervezetét.
Dunant nyomában – Áldozatkészen a Magyar Vöröskeresztért
„Ebben a zavaros világban a Vöröskereszt egyetemes értéket képvisel”
Idén tél végén, még a koronavírus-járvány hazai kitörése előtt indult volna el új sorozatunk „Dunant nyomában – Áldozatkészen a Magyar Vöröskeresztért” címmel, melyben olyan elhivatott vöröskeresztes munkatársakat kívántunk bemutatni, akik mindennapi munkájukban és életükben is a Vöröskereszt és Vörös Félhold mozgalom alapítója, Henry Dunant, és az általa megfogalmazott hét alapelv szerint küzdenek a világ jobbá tételéért. A tavasszal Magyarországon is megjelenő koronavírus a Magyar Vöröskeresztet is rengeteg, korábban soha nem tapasztalt helyzet és megoldandó feladat elé állította, melyeken számos munkavállaló és önkéntes hősies segítségével tudtunk csak úrrá lenni. A veszélyhelyzet megmutatta, hogy a humanitárius értékeket követve milyen sokan készek önzetlenül segíteni és emberfeletti teljesítményeket véghezvinni, valamint azt hogy mennyi „hétköznapi hős” dolgozik szervezetünk kötelékében. Közéjük tartozik Hajnal Mária, a Magyar Vöröskereszt Baranya Vármegyei Szervezetének kollégája, akit elsőként mutatunk be sorozatunkban. Mária egyszerre tevékenykedik mint szociális munkatárs, pályázati referens és igazgatói asszisztens, közben pedig a mindennapokban is a vöröskeresztes szellemiség jegyében igyekszik támogatni környezetét. Történetén keresztül egy új, emberközelibb oldalról is szeretnénk bemutatni hazánk legnagyobb humanitárius szervezetét.
Hogyan kerültél és hogyan lettél Vöröskeresztes?
2014-ben a szervezet akkori vezetője megkért, hogy segítsek egy pályázat módosításában. Abban az időben meg voltam róla győződve, hogy író leszek, s habár nem volt sok szabadidőm, úgy éreztem, hogy ez a kis feladat belefér még az életembe. Ugyanakkor azt vettem észre, hogy egyre kevesebbet írok és egyre többet dolgozom. Egerben, egy véradást népszerűsítő flashmobot készítettünk, ahol 200 vöröskeresztes, mint pirosba öltözött katicabogarak vonultak a város utcáján. Mindnyájunknak egyszerre dobbant a szívünk. Ez akkora élmény volt számomra, amely végérvényesen meghatározta a jövőmet. Vöröskeresztes lettem.
Meséld el a legszebb Vöröskeresztes élményed!
Az említett egri flashmob mellett szívesen emlékszem egy 2018-as projektünkre, amelynek keretein belül egy egészségügyi intézmény hófehér falára készítettünk egy színes falfestményt, a véradás és a társadalmi felelősségvállalás üzenetével. Mindenki kivette a részét a munkából, amellyel párhuzamosan csapattá váltunk és ismét megéltem a Vöröskereszt égisze alatt egy közösségi létélményt.
Mi motivál napról-napra?
Hiszek a sorsban. Úgy gondolom, hogy okkal dolgozom a Vöröskeresztnél. Én vagyok Isten keze és lába, használ engem ahhoz, hogy az akarata érvényesülni tudjon. Amíg méltó tudok lenni ahhoz, hogy a szervezet eszmeiségét szolgáljam, addig biztos itt is fogok dolgozni és ezalatt mindig lesz erőm ahhoz, hogy teljesítsem a feladataimat.
Van olyan számodra kedves tárgy, mely a Vöröskereszthez köthető?
Több vöröskeresztes tárgyam is van, a kulcstartótól kezdve a legyezőn át egészen a powerbankig. A kedvencem mégis az az apró vércsepp formájú kitűző, amelyet valamennyi véradó kap az első véradást követően. Ez jelképezi számomra a Vöröskeresztet és az áldozatvállalást.
Mária egyik legkedvesebb vöröskeresztes tárgya egy Solferinóból származó legyező[/caption]
Hogyan éli meg a családod azt, hogy a Magyar Vöröskeresztnél dolgozol?
Két ikerlányom van. Egy alkalommal megkértem őket, fogalmazzák meg, mit jelent számukra, hogy vöröskeresztes vagyok. A szervezett 135. évfordulóján szerettük volna felolvasni. Réka lányom ezt írta: „Az én anyukám Hajnal Mária és a Vöriben dolgozik. Na most ennek megvan az előnye és a hátránya is. Hátránya, hogy semmire sincs ideje, például időpontot foglalni a fogorvoshoz, filmet nézni, pulcsit venni a lányával, főzni, mosni. Mivel én és a testvérem szuper tűrőképességgel rendelkezünk, ezért ezeket csak kéthetente egyszer tesszük szóvá. Előnyei közé tartozik, ha teszem azt kapnék egy agyvérzést a suliban, amelyre szerencsére nincs sok esély, de ha mégis, akkor a mentősökön kívül még a Vöröskereszt is kijönne. Milyen menő lennék, mondjuk nem hinném, hogy egy agyvérzés közepette ez érdekelne a legjobban, de azért mégis csak elégedett lennék.” – Ez pont így van, Réka lányom roppant bölcs: egyszerre vannak előnyei és hátrányai is.
Mit ad számodra a vöröskeresztes munka?
Ebben a szervezetben mindenki megmutathatja a tehetségét, mert szabad utat kap a munkához. Vöröskeresztesként voltam már önkéntes, pályázatíró, irodai asszisztens, véradásszervező. Koordináltam már önkénteseket és közösségi szolgálatosokat is. Szerveztem adománygyűjtéseket, osztásokat és táborokat, de közreműködtem már katasztrófahelyzet kezelésében is. Olykor elfog a kétség, hogy biztosan alkalmas vagyok én ezekre a feladatokra? Azonban minden meg szokott oldódni, ezért meggyőződésem, hogy a helyemen vagyok. Illetve az égiek minden vöröskeresztesre kiemelt figyelmet fordítanak, amely azért megnyugvást ad.
Mit tartasz a Vöröskereszt erősségének?
Az alapelveket. Úgy érzem, ebben a zavaros világban a Vöröskereszt egyetemes értéket képvisel. Ha elbizonytalanodunk egy-egy helyzet kezelésében, mindig van hová nyúlnunk, mert az alapelveket nem gyengíti az idő és a kor szelleme.
Hogyan lehetne a kor elvárásaihoz hangolni a Vöröskereszt munkáját?
Azt gondolom nem kell feltétlenül a változást erőltetni. Minden változik, de kell valami, amely menedéket nyújthat, amely viszonylag állandó és lehetne ez a Vöröskereszt. Az értékeink időtlenek, maradandók, amellyel biztonságot sugallunk. A kor lehetőségeit használnám ki, a kommunikáció változatos csatornáit, mellyel megszólítanám és behívnám az embereket közénk. Persze az ideológia mellett működőképesnek kell maradnunk, így szükség van társadalmi vállalkozásokra az önfenntartásunk végett, de ezeknek a tevékenységeknek is illeszkedni kell a Vöröskereszt eszmeiségéhez.
Kérlek mondj magadról néhány érdekességet!
Két 23 éves ikerlányom van. Hobbimként kiemelném az írást, hiszen amellett, hogy naplót vezetek, rendszeresen jelennek meg publikációim a „Hetedhéthatár” című magazinban.
BEZÁRÁS
„A legreménytelenebb helyzetekre is van megoldás!”
Hogyan kerültél a szervezethez és mikor váltál igazán „vöröskeresztessé”?
Pályafutásomat 2000 decemberében kezdtem a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezeténél. A szervezet tevékenységét ekkor még nem ismertem igazán, annyit tudtam csak, hogy ők szervezik a véradásokat. Folyamatosan tájékozódtam, igyekeztem megismerni új munkahelyem valamennyi feladatát. Az élet viszont rövid időn belül megmutatta számomra az igazi vöröskeresztes munkát, hiszen 2001 márciusában a tiszai árvíz szörnyű pusztítást végzett a megyénkben és a szervezet munkatársaként bekapcsolódtam az elhárítási munkákba. Azt hiszem, az itt tapasztaltak alapján váltam igazán vöröskeresztessé.
Mi a legszebb élményed a Vöröskereszttel?
Nem tudnék egyet kiemelni. Az elmúlt 20 év alatt számtalan olyan hatás ért, amelyek befolyásoltak, pozitív és negatív irányban egyaránt. Feledhetetlen élményt nyújtott például, hogy bekapcsolódhattam az olyan nagy horderejű rendezvények szervezésébe és megvalósításába, mint az Országos Elsősegélynyújtó Verseny vagy az Országos Csecsemő- és Kisdedgondozási Verseny, valamint a katasztrófák áldozatainak megsegítésére megvalósított programok. A karácsonyi szeretetakciók során támogatott családok pillantásai, a vidám ifjúsági és közösségi megmozdulások, egy nehéz, kemény feladat eredményes elvégzése utáni felemelő érzés, a munkatársakkal való együttműködés és az egymásra figyelés mind olyan momentumok, melyekre boldogan gondolok vissza.
Mi motivál a mindennapokban?
Mindig más. Lehet ez az éppen elvégzendő feladat, segítségnyújtás, a szakmai kiteljesedés vagy egyszerűen csak az, hogy jó, amit teszek. Azt gondolom, hogy nem lehet minden nap egyformán tökéletes, de minden napban lehet valami jó.
Számodra mit jelent a Vöröskereszt mozgalmához tartozni?
Felemelő érzés egy világméretű mozgalomhoz tartozni, mint egy aktív fogaskerék. A Magyar Vöröskeresztnél részese lehettem sok olyan akciónak, amelyek közben a segítségre szoruló emberek szemében láthattam meg a reményt és a hitet. A munkánk eredményességét persze sokféleképpen lehetne mérni, de számomra a legmegbízhatóbb módszer egy gyermek mosolya, egy idős hölgy örömkönnye, egy hálás köszönő szó vagy egy köszönő levél.
Mi a kedvenc Vöröskeresztes tárgyad?
Egy újságcikk, amely a Családi Lapban jelent meg hosszú évekkel ezelőtt. Annak idején a megyénkben belvíz okozott súlyos károkat és a szervezet központi támogatásával komoly segítséget tudtunk nyújtani a bajba jutott családoknak. Már az előkészítő feladatokban is aktívan részt vettem, és igyekeztem a munkámat a legjobb tudásom szerint végezni. Az egyik támogatott család különösen közel került hozzám. Biztos voltam, hogy esetükben a segítség az egyik legjobb helyre kerül. Az élethelyzetük megnyugtatóan rendeződött, ugyanakkor a hétköznapok távol is sodortak a velük végzett munka élményeitől. A magazinba egy fényképes beszámoló is készült a családról, amelyből az olvasók megismerhették azt, hogy honnan-hová jutottak a segítségünkkel. A cikk olvasásakor újra az a megfogalmazhatatlan érzés kerített hatalmába, hogy nem tévedtünk és valóban hatékonyan tudtunk segíteni. Azóta is sokszor eszembe jut ennek a családnak a története, ha szakmai kihívás előtt állok. Esetük számomra azt jelképezi, hogy a legreménytelenebb helyzetekre is van megoldás!
A családod hogyan éli meg a Vöröskeresztes életed?
A családomban nem ismeretlenek a segítő szakmák. Édesanyám állami gondozott gyermekek nevelésével foglalkozott, a férjem pedig az egészségügy területén dolgozik. Az évek alatt szó nélkül, csendben alakult ki az a reflex, hogy tavasszal az egész család a vízállásjelentéseket böngészte az árvizektől tartva, télen pedig a havazásról szóló híreket figyeltük. A családtagjaim is tudták, ha „helyzet” van, mennem kell. Egy „vöröskeresztes családban” egy idő után természetessé válik, hogy szabadidejük egy részét kisebb-nagyobb önként vállat munkával töltik. Amikor pakolni kellett, nem volt kérdés kit tudok azonnal mozgósítani. Bármely olyan előttem álló feladatnál, amely több időt kíván a munkaidőmnél, ők adnak nekem lehetőséget, hogy koncentrálni tudjak a feladataimra.
Hogyan változott a munkád az évek alatt?
Annak idején a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezet Családok Átmeneti Otthonában kezdtem el dolgozni. Ám rövid időn belül éreztem, hogy a gyermekvédelem területe nem az én szakmai terepem. Ez után kaptam lehetőséget arra, hogy a klasszikus, vöröskeresztes feladatok ellátásába is bekapcsolódhassak, így én lettem a szociális terület egyik munkatársa. Idővel egyre magasabb pozícióba kerültem, így most a szociális terület megyei szakmai vezetője vagyok, amely széles körű tevékenységek sorát foglalja magába. Szervezetünk nagy szakmai múltra tekint vissza, tevékenységünket ismerik és elismerik megyeszerte. Fontos számomra, hogy fokozzam az elért eredményeket és méltó módon emeljük a szervezet hírnevét.
Mi tartasz a Vöröskereszt erősségének?
Úgy gondolom, hogy az egyik legnagyobb humanitárius szervezetként a legnagyobb erőségünk közé tartozik az országos hálózat, a kapcsolatrendszerünk, önkénteseink és a szakképzett, elhivatott munkatársaink. Meggyőződésem, hogy szervezetünk egyaránt képes értékeinek megőrzésére és a szakmai megújulásra, így növelve az elégedettségét a szolgáltatásainkat igénybe vevőknek, önkénteseknek, támogatóknak egyaránt.
Hogyan lehetne a kor elvárásaihoz hangolni a Vöröskereszt munkáját?
A folyamatosan változó környezetben állandó feladataink közé tartozik az értékteremtési képességünk megőrzése, fejlesztése, egyénenként és vöröskereszt megyei, területi szervezetenként egyaránt. Kulcsfontosságú, hogy megértsük a változás természetéből eredő szükségleteket, és azokra a helyes, a változás alapjait megteremtő válaszokat adjunk. A társadalmi, gazdasági, természeti változások új kihívások elé állítják a Magyar Vöröskeresztet is. Ezek a változások (például az egyre gyakoribb természeti katasztrófák, migráció, rászorulók számának emelkedése, demográfiai változások) gyorsaságot, rugalmasságot, hatékonyságot követelnek és ehhez nélkülözhetetlen a munkavállalók szakmai felkészültsége, elkötelezettsége.
BEZÁRÁS
„Segíteni másokon, mosolyt csalni az emberek arcára!”
Hogyan kerültél a szervezethez, és hogyan lettél igazi „vöröskeresztes”?
Általános iskolásként kerültem először kapcsolatba a Magyar Vöröskereszttel: az Országos Elsősegélynyújtó-, illetve Csecsemő- és Kisdedgondozási Versenyeken vettem részt. Ezt követően középiskolásként már nem indultam a versenyeken, és más formában sem kötődtem a szervezethez.
Az első munkahelyemen később azonban tagja lettem a munkahelyi Vöröskeresztes Alapszervezetnek. Mivel a családom több tagja is aktív véradó volt, így magam is azzá váltam és a mai napig a véradásszervezés területe áll hozzám legközelebb, az ezzel kapcsolatos feladatokat vállaltam magamra. Az évek előrehaladtával az alapszervezeti titkár pozícióját töltöttem be, emellett pedig az intézet dolgozóival közösen több adománygyűjtést is szervezetünk.
Mi a legszebb Vöröskeresztes élményed?
Rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam a Magyar Vöröskeresztnél töltött időm során. Valamennyire szeretettel gondolok vissza. Ugyanakkor, ha ki kell emelnem egyet, az a 2019-ben Solferinoban megrendezett Nemzetközi Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok (IFRC) éves találkozója, ahol több kollégámmal vettünk részt.
Mi motivál napról-napra?
Segíteni másokon, mosolyt csalni az emberek arcára!
Mit jelent számodra a Vöröskereszt mozgalomhoz tartozni, annak részese lenni?
A kezdetektől fogva örömmel tölt el, hogy a szervezetnél dolgozhatok: rengeteg emberrel találkoztam a munkám során, akik közül sokukkal nemcsak remek munkakapcsolatot alakítottam ki, hanem barátságokat is kötöttem.
Van olyan számodra kedves tárgy, amely a munkádhoz köthető?
Az a három plüssmackó, amit a törökszentmiklósi Mozgássérült Csoporttól kapott a területi szervezetünk, a közösen megrendezett 95 éves Magyar Ifjúsági Vöröskereszt évfordulója kapcsán.
Hogyan fejlődtél a Vöröskeresztnél a munkád során?
Úgy gondolom, hogy az évek előrehaladtával számos eredményt értem el munkám során. Több sikeres pályázat megírásában aktívan közreműködtem. Az ifjúsági munkám során több megyei, illetve országos versenyen rangos helyezést értek el csapataink, amelyek felkészítésében én is kivettem a részemet. A területemen három Bázisiskola, illetve egy Bázisóvoda található, akikkel rendszeresen tartom a kapcsolatot és közös rendezvényeket valósítunk meg. Munkámnak köszönhetően, két település is csatlakozott a Humanitárius Települések közé. Egyikük, Szajol az országban elsőként csatlakozott a programhoz.
Úgy gondolom, hogy mindezen eredmények jól tükrözik a munkám eredményességét. Ugyanakkor ki kell emelnem azokat az önkénteseket, akik mindvégig támogattak. Nélkülük nem sikerültek volna ezek a projektek.
Mit tartasz a Vöröskereszt erősségének?
Egyértelműen az önkéntesek odaadását és segítségnyújtását. Országos szinten mintegy 16.000 önkéntes segíti a Magyar Vöröskereszt tevékenységét, ahogy korábban kifejtettem, saját munkám során is megtapasztaltam azt a támogatást az önkéntesek részéről, amely egy sikeres program szerves részét képezi.
BEZÁRÁS
„Az állandó kihívások, az új feladatok motiválnak, ezek visznek előre.”
Hogyan kerültél a szervezethez és mikor váltál igazán „vöröskeresztessé”?
1994-ben, az akkori megyei titkár keresett meg, hogy legyek vöröskeresztes munkatárs. Abban az időben a megyei szervezetünk vállalkozási tevékenységként működtetett szociális árusítóhelyeket Kaposváron, és további településeken. Középfokú kereskedelmi végzettséggel rendelkezem, így szívesen csatlakoztam a szervezethez.
A pályafutásom elején keveset tudtam a Vöröskeresztről, ezért elolvastam a Henry Dunantról, a Vöröskereszt alapítójáról szóló könyvet. A könyv befejezését követően nagy álmom volt, hogy elutazzak Solferinóba.
Mi a legszebb élményed a Vöröskereszttel?
Nagyon sok szép élményem van az elmúlt 26 évből: országos és megyei rendezvények, kirándulások, versenyek, külföldi és belföldi tanulmányutak.
Ugyanakkor még ezeknél is meghittebb élmény volt számomra, amikor a Családok Átmeneti Otthona karácsonyi ünnepségén láttam az ott élő gyermekek örömtől csillogó szemeit, ahogy kibontották ajándékaikat, vagy amikor egy gyűjtés alkalmával egy kisfiú odafutott hozzám és átnyújtotta azt a csomag cukorkát, amit neki vásárolt az édesanyja. Szintén szép emlék, amikor egy esélyegyenlőségi napon épek és fogyatékkal élők, köztük kerekesszékben ülő fiatalok együtt vonatoztak a „Mikor elindul a vonat” című dalra.
Mi motivál a mindennapokban?
A megyei szervezetnél végzett tevékenységek nagyon sokszínűek, így ha valamelyiknél akadályokba ütközöm, mindig tudok egy olyan területhez fordulni, amely kárpótol, örömet nyújt számomra. Az állandó kihívások, az új feladatok motiválnak, ezek visznek előre.
Számodra mit jelent a Vöröskereszt mozgalmához tartozni?
A vöröskereszt egy nagy család. Nagyszerű érzés a tagjának lenni. Bárhol járok az országban, de akár a világ más országaiban is, mindenütt találkozhatok munkatársakkal, önkéntesekkel.
Nyáron vonattal indultunk egy kirándulásra a vöröskeresztes táborba jelentkező gyermekekkel, s egyazon vagonban utaztunk a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat fiatal önkénteseivel. Mivel ők és mi is vöröskeresztes egyenruhában voltunk, családtagként üdvözöltük egymást.
Mi a kedvenc Vöröskeresztes tárgyad?
Sok vöröskeresztes tárgyam és ruhadarabom van, amelyek kivétel nélkül kedvesek számomra. A kedvenceim közé tartoznak azok, melyeket az intézményeinkben élő kliensek saját kezükkel készítettek – ilyen például egy harisnyavirág vagy egy képeslap. Továbbá kedvenc tárgyaim közé sorolnám az első véradásom után kapott vércsepp kitűzőt, ami az önzetlen segítségnyújtást szimbolizálja számomra.
A családod hogyan éli meg a Vöröskeresztes életed?
A fiam a vöröskereszt szellemében nevelkedett. Természetes volt mindannyiunk számára, hogy minden rendezvényre velem jön. Kiskorától kezdve látja, hogy mennyi nehéz sorsú ember él körülöttünk, akiknek segíteni kell. Éppen emiatt 18. születésnapját többek között egy véradással is megünnepelte.
Hogyan változott a munkád az évek alatt?
24 évesen, középfokú végzettséggel kerültem a szervezethez. Munka mellett szereztem alapdiplomát, majd egy másoddiplomát is, szeptembertől pedig elkezdem a mentálhigiénés segítő szakirányú továbbképzést. Munkaköreimet tekintve voltam adománykezelő, felnőttoktatási referens, minőségirányítási felelős, jelenleg pedig szakmai vezető vagyok. Úgy érzem, itt megtaláltam önmagam. Mindazonáltal a megyei igazgató személyében egy roppant segítőkész mentorom is van, aki mindvégig támogatta a szakmai fejlődésemet.
Mit tartasz a Vöröskereszt erősségének?
A múltját, az alapelveket és az egyedülálló kapcsolati hálózatot, mely arra kötelez minden vöröskeresztes munkatársat, önkéntest, hogy a tudása legjavát nyújtva kiemelkedő eredményt érjen el a saját területén. Legyen az egy intézményben dolgozó szociális munkás, egy gazdasági munkatárs vagy egy véradást szervező önkéntes.
Hogyan lehetne a kor elvárásaihoz hangolni a Vöröskereszt munkáját?
A kor kihívásaira gyorsan és rugalmasan kell reagálnunk – legyen szó katasztrófahelyzetekről, menekülthelyzetről vagy koronavírus okozta kihívásokról. Fontos, hogy a kollégák és önkéntesek, valamint a külső partnereink, támogatóink egyaránt rendelkezzenek a számukra szükséges információval. Ehhez a szervezet belső és külső kommunikációja egyaránt elengedhetetlen.
Kérlek mondj magadról néhány érdekességet!
Van egy egyetemista fiúgyermekem. Szeretek utazni belföldön és külföldön egyaránt. Kedvenc időtöltésem a moziba, színházba járás, pszichológiai témájú könyvek olvasása
Kedvenc idézetem: „Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled!”
BEZÁRÁS
Minden hősnek van szuperereje…a vöröskereszteseknek több IS!
Hogyan kerültél kapcsolatba a Vöröskereszttel, miként váltál a szervezet munkatársává?
Hét évvel ezelőtt kerültem a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének Igazgatóságára. Akkoriban kommunikációs trénerként dolgoztam vállalatoknál, emellett pedig az ELTE-PPK Pszichológia Doktori képzésén tanultam, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen oktattam. Ugyanakkor kellett egy biztos pont is a mindennapokra. Teljesen véletlenül bukkantam a lehetőségre egy olyan szervezet berkeiben, ami eszmeiségével úgy tűnt tele van lehetőséggel. Nem csalódtam, valóban így van.
Mi a legszebb Vöröskeresztes élményed?
Sablonosnak tűnik, de tényleg nehéz a választás, tekintve, hogy valóban sok program és rendezvény okozott örömöt számomra. Az egyik mérföldkő az első vöröskeresztes ifjúsági programom a városligeti Rendőr- és Tűzoltó napon volt. Sosem felejtem el, hiszen itt kezdtem el dolgozni az ifjú résztvevőkkel, ez volt az első társszervezői programom, és itt ismertem meg számomra fontos embereket, akik a mai napig a barátaim vöröskeresztes és hatósági színekben. Emellett mindig egy nehéz, de csodás szervezői élményem a Sziget Fesztivál programjának megvalósítása: tavaly jubiláltunk volna a tizedik évi megjelenéssel. Erre sajnos most még várni kell.
Mi motivál napról-napra?
A Vöröskeresztnél minden nap tartogat meglepetést. Ezért kifejezetten motiváló az innovatív fejlődés, a kreatív megoldások és a „jókedv” beépítése a projektek és a programok adta lehetőségekbe. A pszichológiai-kommunikációs-tervezői látásmódom visszaköszön a munkám során. Célom, hogy a vöröskeresztes munkát egy modern, interaktív, fejlesztő-élvezhető köntösben tudjam megmutatni, kreatívok tervezésével, egyedi és felejthetetlen programok megvalósításával, egyedi együttműködésekkel színezve hatósági, média és zenei téren egyaránt. Lényegében azt szeretném megmutatni, hogy a menőség a vérünkben van. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezt a lehetőséget biztosítja a megyei vezetés, mert így a korlátok helyett a támaszt jelentik a munkámban.
Mit jelent Neked a Vöröskereszthez, mint mozgalomhoz tartozni és annak része lenni?
Világbékét. Illetve az én világom békéjét. Hihetetlenül büszke és hálás vagyok azért, hogy egy olyan csodás megyei csupaszív csapathoz tartozom, ami folyamatosan változik és alakul, ugyanakkor összetart. Számomra a csapatmunka a legfontosabb, hiszen csak közösen tudjuk egy picit jobbá tenni a mindennapokat: interaktívan, izgalmasan, segítőkészen. Emellett azonban kiemelendő, hogy a csapatban mindenki, egyenként is fontos. Sok kicsi LEGO.
Mi a kedvenc Vöröskeresztes tárgyad?
A körülbelül 1 méteres vércsepp plüss, amit az ifjúság elnevezett Csöpinek. Egyedi, mert nincs belőle több az országban, és egyedi, mert bár az irodámban „lakik”, az első rendezvényemtől kezdve elkísér. Mindenki szereti és ölelgeti, ezért sokszor figyelni kell, hogy kapjon teljes tisztító „wellnesst” és néha vissza is kell varrni a szemét. De Csöpi kitart, remélem még jó sokáig.
Mit tartasz a Vöröskereszt erősségének?
Hihetetlenül gyorsan belopja magát az ember szívébe, ha a megfelelő emberekkel és csodás segítő lehetőségekkel találkozol. Magával ragad. Általában arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a vöröskeresztesek kiknek segítenek. Pedig gyakran sok vöröskeresztes is segítségre szorul valamilyen formában, legyen szó megélhetési, családi, személyiségi vagy kifejezetten lelki problémákról. Így magunknak és egymásnak is segítünk. Ez csodaszép.
Hogyan lehetne a kor elvárásaihoz hangolni a Vöröskereszt munkáját?
Együtt tudjuk csak folytonosan innovatív útra terelni és tartani a Szervezetet: mindezt pedig rugalmasan és kreatívan kell megtennünk. Emellett szükségesnek látom megtartani az alapvető értékeket és új köntösbe bújtatni őket.
BEZÁRÁS
„Része vagyok egy olyan egésznek, amely 1863 óta, Magyarországon pedig az idén 140 éve próbálja jobbá tenni a világot.”
Hogyan kerültél a szervezethez és mikor váltál igazán „vöröskeresztessé”?
A Magyar Vöröskereszttel először általános iskolás felsősként kerültem kapcsolatba, amikor elkezdtem elsősegélynyújtó szakkörre járni. Több versenyen is részt vettem, majd néhány középiskolás év kimaradt. 18 évesen viszont sikerült a Somogy Megyei Szervezet önkénteseként eljutnom egy nemzetközi találkozóra és versenyre Németországba – ez mély nyomot hagyott bennem. Egyrészt itt érintett meg először igazán az eszme, másrészt az ehhez kapott felkészítés vezetett oda, hogy elsősegélynyújtó csapatokat kezdtem én is felkészíteni versenyekre. Felkészítőként sikeresebb voltam, mint versenyzőként. Innen lettem a megyei ifjúsági tanács elnöke 2002-ben, és 2006-tól a megyei szervezet munkatársa. Ifjúsági referens munkatársként kezdtem, aztán pár év múlva hozzám került az elsősegélynyújtás területe is. Számos uniós projektben is dolgoztam, jelenleg szakmai vezető vagyok a Somogy Megyei Szervezetnél.
Mi a legszebb élményed a Vöröskereszttel kapcsolatban?
Nehéz választani, de amikor ezen gondolkodom, akkor mindig nagy rendezvények jutnak eszembe. A már említett németországi nemzetközi találkozó mellett mindenképp kiemelkedik az a pillanat, amikor Solferinoban végignéztem a fáklyás tömegen, amely a várból épp Castiglione-ba tartott – az egész világról voltak ott vöröskeresztesek. Aztán ott van a legszebb élmények között a pillanat, amikor 2013-ban megtudtuk, hogy szinte mindent megnyertek a Somogy megyei csapatok az Országos Elsősegélynyújtó Versenyen – sok barátom is ott állt akkor a dobogón. Mivel nekem nagyon fontos a rendezvényszervezés- és lebonyolítás is, a 2008-as kaposvári OVIT (Országos Vöröskeresztes Ifjúsági Találkozó), vagy a 2017-es kaposvári OEV mindig is fontos helyet fog elfoglalni az emlékeim között.
Mi motivál a mindennapokban?
Az, hogy ennek a szervezetnek a munkájára nagyon sok területen van szükség. Az intézményeink a szociálisan nehéz helyzetben lévő embereknek jelentik olykor az egyetlen segítséget; az elsősegélynyújtás népszerűsítése és oktatása biztonságosabbá teszi a világot; az önkéntesek lelkesedése pedig az emberekbe vetett hitet adja vissza az amúgy mostanság elég önző világban. A napi kríziseken pedig a közvetlen szűk csapat, a megyei igazgató asszony és a szakmai vezető kolléganő tud továbblendíteni. Velük már több mint másfél évtizede alkotunk egy csapatot, sokat tanultam, tanulok tőlük. Aztán olyan is van, amikor a barátok segítsége ad lendületet.
Számodra mit jelent a Vöröskereszt mozgalmához tartozni?
Része vagyok egy olyan egésznek, amely 1863 óta, Magyarországon pedig az idén 140 éve próbálja jobbá tenni a világot. Jelent munkát, jelent nagyon sok barátságot, jelent összetartozást.
Mi a kedvenc Vöröskeresztes tárgyad?
Van egy pólóm, amit akkor készíttettünk, amikor az első Somogy megyei imitátor-csapatunkat szerettük volna megajándékozni valami névre szóló dologgal. Ha most végiggondolom, ezek a pólók azóta eljutottak Kaposvártól Dunaújvároson át Szegedig és számos, a saját munkájában sikeres, diplomás ember viseli őket: van köztük – a teljesség igénye nélkül – orvos, pap, mentőtiszt, gyógypedagógus és ápoló is. A legtöbbjük azóta is emberekkel foglalkozik és büszke vagyok rá, hogy barátaimnak mondhatom őket.
Munka közben.
A családod hogyan éli meg a Vöröskeresztes életed?
Aki vöröskeresztes, annak a családja is vöröskeresztessé válik. Korábban édesanyám is dolgozott a szervezetnél, a vöröskeresztes barátok-barátnők, férjek-feleségek és gyerekek pedig szerintem mindenhol tudják a világon, hogy időnként ők is önkéntessé válnak a mozgalomban.
Hogyan változott a munkád az évek alatt?
Az ifjúsági referens munkakörtől a jelenlegi szakmai vezetői pozícióig számos feladatban vehettem már részt a megyei szervezetnél. Minden új feladathoz kellett kicsit alakítani magamon, de talán az is igaz, hogy a feladatokat is próbálja az ember a saját munkastílusára formálni. Emellett korábban régióvezetőként tagja voltam a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt elnökségének (az egy remek csapat volt!), részt vettem – és bízom benne, még részt is veszek majd – számos országos rendezvény szervezésében és lebonyolításában, emellett pedig a veszélyhelyzeti regionális koordinációban is van feladatom. Ezek mind tapasztalatot jelentenek a munkámban, amik segítik a fejlődést.
Mit tartasz a Vöröskereszt erősségének?
A világ legnagyobb humanitárius szervezeteként a Vöröskereszt jelenleg csaknem 200 országban végzi tevékenységét. Ugyanakkor akár a legkisebb településeken is jelen tudunk lenni a saját országunkban, megyénkben. Ez a hálózat rengeteg nagyszerű szakemberből és számtalan csodás önkéntesből épül fel. Ez a közösség a Vöröskereszt legnagyobb ereje.
Hogyan lehetne a kor elvárásaihoz igazítani a Vöröskereszt munkáját, milyen területen van szükség fejlődésre?
A civil szervezetek általában nagyobb mennyiségű adományhoz vagy az ünnepi időszakban, vagy valamilyen olyan katasztrófa-helyzetben tudnak jutni, ami megmozdítja az embereket és a cégeket. Ezek a segélyezést támogatják, de a fejlődéshez meg kell ragadni egyrészt minden pályázati lehetőséget, másrészt nagyon tetszenek azok a próbálkozások, ahol vállalkozási tevékenység is erősíti a szervezetet
BEZÁRÁS
„A segítő tevékenység az, amit igazán magaménak érzek, melyben kiteljesedhetek”–interjú Duberné Dunaveczki Évával
Hogyan lettél Vöröskeresztes?
A Vöröskereszt tevékenységébe elég korán, már gyerekkoromban bepillantást nyertem, hiszen édesanyám aktívan részt vett a szervezet tevékenységében. Emlékszem, amikor rendezvényeken elsősegélynyújtóként a Vöröskeresztes sátornál ellátta a hozzáfordulókat. Nagyon büszke voltam édesanyámra, meghatározó élmények maradtak ezek számomra. Eddigi életem során a másokért tenni akarás, az önzetlen segítés végig elkísért, szívesen vállaltam olyan feladatokat, ahol ezekben ki tudtam teljesedni.
Az 1990-es évek nagy változásokat hoztak nekem is, addigi életemet teljesen átértékelve, tanulni kezdtem, mert úgy éreztem csak így van esélyem a boldogulásra. Először gyógypedagógiai asszisztensnek tanultam, majd ezt követően Jászberényben szociálpedagógus diplomát, a főiskola elvégzése után közigazgatási mesterszakon egyetemi diplomát szereztem.
2004-ben kerültem a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének Hajléktalanokat Gondozó Központjába, mint szociális munkás. A munkám során nap, mint nap megtapasztaltam a szervezet által képviselt és vallott értékeket, a segítőmunkát, az önzetlenséget, az elesettekről való gondoskodást.
Mi a legszebb élményed a Vöröskereszttel kapcsolatban?
Vöröskeresztesként számos meghatározó élményben volt részem az elmúlt időszakban. Számomra ugyanúgy fontos egy jól megszervezett ételosztás, vagy az ünnepek előtti élelmiszercsomagok célba juttatása, mint a szervezetet különböző fórumokon való képviselése. Ha választanom kellene: életre szóló élmény volt, amikor 2016-ban lehetőségem volt a Vöröskereszt, mint világszervezet megalakulásának 153. évfordulója alkalmából Olaszországban, Solferinóban megtartott rendezvényen részt venni.
Itt éreztem igazán, hogy mit jelent egy világméretű humanitárius szervezet tagjának lenni: számos országból jelen voltak a Vöröskereszt képviselői, különböző nyelveket beszéltünk, de az összetartozás érzése minden jelenlévő szívét átjárta. Mérhetetlenül büszkének éreztem magam, hogy a Vöröskereszthez tartozom és ott lehettem.
Emellett meg kell említenem azokat a Csíksomlyói Búcsúkat, ahol önkéntesként az elsősegélynyújtó sátorban segíthettem a zarándokoknak, a búcsújáróknak, ha valamilyen egészségügyi problémájuk adódott.
Mi motivál a mindennapokban?
A mindennapokban, ha egy kliensért tehetek valamit, ami az élethelyzetén javít, és elfogadja a segítséget, az már sikernek számít.
Szeretem a kihívásokat, nem elégszem meg a középszerűséggel, hiszem, hogy lehet változást elérni minden rászoruló életében, de természetesen szükséges hozzá, hogy ő is akarja. Ebben a törekvésemben egy hasonló értékeket képviselő csapat áll mögöttem. Végtelenül büszke vagyok a munkatársaimra, nagyszerű emberek és kiváló szakemberek, akiknek munkája minden elért sikerben megnyilvánul.
A legnagyobb motivációt egy megszületett gondolat megvalósítása jelenti számomra, számtalan projektet sikerült a kliensek, a rászorulók életminőségének javítása érdekében kivitelezni.
Duberné Dunaveczki Éva
Mit jelent számodra a Vöröskereszt mozgalmához tartozni?
A Nemzetközi Vöröskereszt és a Nemzetközi Vörös Félhold mozgalmak alapítójának elvei ma is érvényesek, és a mindennapokban a Vöröskereszt teljes működését átjárják. Úgy gondolom, ez egyedüli és csak a Vöröskeresztre jellemző.
A történelmi tettek és hagyományok a szervezethez tartozókat kötelezik, példát mutatnak a jelenben és a jövőben is. Felemelő érzésnek tartom ilyen nagy múltú nemzetközi szervezethez tartozni, ebben a szervezetben munkát végezni.
Mi a kedvenc Vöröskeresztes tárgyad?
Egy vöröskeresztes medál, amelyet a solferinói látogatásom alkalmával a vöröskeresztes boltban vásároltam.
A vöröskeresztes medál
A családod hogyan éli meg a Vöröskeresztes életed?
A család fontos szerepet tölt be az életemben, a szociális területen dolgozók csak úgy tudnak kiteljesedni, a hivatásuknak élni, ha a család támogatása megvan hozzá. Eleinte érdeklődéssel szemlélték az általam eléjük tárt kilátástalan helyzetben lévő, sok devianciával küzdő emberi sorsokat. Nem hittek abban, hogy az ilyen mélységbe került, reményvesztett emberek életében változást lehet elérni. Voltak esetek, sorsok, ahol sikerült pozitív változásokat, eredményeket elérni. Az eredmények mögött nagyon sok munka van, napi 24 órában elérhető vagyok a segítségre szorulók számára.
Az elmúlt 17 év alatt függetlenül attól, hogy szociális munkás vagy intézményvezetői minőségben tevékenykedtem, mindig jelen voltam a klienseim életében. A segítő tevékenység az, amit igazán magaménak érzek, melyben kiteljesedhetek. A családom, a lányom és a férjem, mint önkéntes vöröskeresztes tagok számtalan segítő munkában vesznek részt, legyen szó ételosztásról, adománygyűjtésről, rendezvényszervezésről. De ami a legfontosabb, biztosítják számomra a kiegyensúlyozott, nyugodt hátteret, azt a közeget, ahol egy nehéz nap után feltöltődhetek, pihenhetek.
Hogyan fejlődött a Vöröskeresztes munkád?
A kezdetektől a rászorulók megsegítése a fő feladatom. Először szociális munkásként, majd 2010 óta intézményvezetőként, 2020-tól a miskolci intézmény mellett a balassagyarmati intézmény vezetőjeként. Az intézményi munkám mellett szívesen veszek részt önkéntes tevékenységben. 2010-ben az árvízi védekezésben, a kitelepített lakosság élelmezésében, segítésében, 2015-ben a menekültválság idején, Röszkén teljesítettem szolgálatot napi 12 órában az érkező menekültek ellátásában. Rendszeresen veszek részt adományosztásokban, ételosztásokban, véradós rendezvények lebonyolításában megyei, illetve országos szinten egyaránt.
2016-tól hagyományteremtő módon minden évben megszerveztem 300 fő részvételével a Jótékonysági Vöröskeresztes Bált, amelynek bevételét halmozottan hátrányos helyzetű családok megsegítésére fordítjuk. Az évek során a szűkebb munkaköröm mellett szélesebb körben vállaltam részt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vöröskereszt munkájában, ennek során nagyon sok értékes embert ismerhettem meg, akik szívügyüknek tekintik ezt a feladatot, ők azok, akik példaként állnak előttem, és akiknek sokat köszönhetek.
Mi tartasz a Vöröskereszt erősségének?
Azt, hogy meg tudta őrizni és működésében érvényre juttatni azokat az elveket, amiket alapításakor lefektettek.
A legnagyobb nemzetközi szervezet a világon, sok helyen ott van, ahonnan mások menekülnek. Hazánkban országosan a legnagyobb lefedettséggel, nem kampány jelleggel működik, reális információkkal bír a társadalmi szükségletekről, hiszen majd minden településen jelen van.
A szociális területen országosan a legnagyobb intézmény fenntartó, valamint egyedüliként jogosult elsősegélynyújtó tanfolyamok lebonyolítására a jogosítvány megszerzéséhez, véradásszervezéshez.
Hogyan lehetne a kor elvárásaihoz hangolni a Vöröskereszt munkáját?
Tovább kell folytatni a munkát, amelyet a Vöröskereszt már több mint 150 éve végez. Olyan humanitárius szervezet, amely elsőként reagál a világban bekövetkezett és segítő támogatást igénylő helyzetekre (menekültválság, koronavírus-járvány, természeti katasztrófák.) Törekedni kell, hogy a fiatalok minél többen vegyenek részt az önkéntes munkában. Fontos, hogy a fiatal generáció megismerje a Vöröskereszt tevékenységét és vonzónak találja a tagjai közé lépni.
Duberné Dunaveczki Éva – Névjegy
- státusz: munkatárs
- szervezet: Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete
- feladatkör: intézményvezető
- Érdekesség: Miskolcon született, ott is él, egy lánygyermeke van, aki orvostanhallgató, szeret főzni, kirándulni, olvasni.
- Kedvenc könyvei: Stendhal – Vörös és fekete, Khaled Hossein- Papírsárkányok
- Kedvenc filmje: Esőember
BEZÁRÁS
„Mindenki megpróbálja a legjobbat és a legtöbbet kihozni magából és az adott lehetőségekből, hogy másokon segítsünk.” – interjú Tóth Tibor „Gemével”
Hogyan lettél Vöröskeresztes?
Általános iskolás koromban, a nyári szünetben a szüleim nem igazán tudtak , így gyakorlatilag, mint minden gyerkőc , én is táborokban töltöttem a nyár jelentős részét. Ezek közül volt egy az akkor még működő XIX. kerületi Vöröskeresztes gyermektábor. A tábor mély benyomást tett rám, így a következő évben már nem a véletlen, hanem a szándékos választás vitt újra a táborba, innen pedig egyenesen vezetett az út a tábori ifjúsági vezetői, majd az egész évben aktív önkéntesi lét irányába.
Mi a legszebb Vöröskeresztes élményed?
Meglepően nehéz egy legszebb élményt választani a hosszú évek rengeteg eseménye közül. Azt hiszem a legpozitívabb az utolsó fővárosi HIV/AIDS prevenciós verseny, egészen pontosan a döntő, amit abban az évben (természetesen tucatnyi önkéntessel és kollégával), de elsőként általam koordinálva és vezetve valósítottunk meg. Nem volt tökéletes, nem volt a legnagyobb, vagy legszebb a hasonló versenyek közül, de teljes egészében a miénk és az enyém volt.
Mit jelent számodra a Vöröskereszt mozgalmához tartozni?
A Vöröskereszt, az a Vöröskereszt, nem egészen család, nem egészen baráti kör, nem egészen munkahely, ezek kombinációja, ahol valahogy, valamiként mindenki megpróbálja a legjobbat és a legtöbbet kihozni magából és az adott lehetőségekből, hogy másokon segítsünk.
Mi a kedvenc Vöröskeresztes tárgyad?
Nem igazán ragaszkodom a tárgyakhoz, ha valamit meg kéne neveznem, mint kedvencemet akkor azt inkább egy tárgy funkcionalitása, mint a nosztalgia faktora miatt tenném, úgyhogy a kedvenc tárgyam jelenleg a bögrém.
A közeli ismerőseid hogyan élik meg a Vöröskeresztes életed?
Igyekszem a munka részét elválasztani a magánéleti részétől az életemnek, ugyanakkor az eszmét az ember nem teszi a munkaidő végén az asztalra. A barátaim, ismerőseim, családom gyakran csatlakoznak hozzám különböző megmozdulások, vagy szabadidős programok során, így ők is könnyen és kényelmesen jutnak hozzá információkhoz, lehetőségekhez. Szeretném remélni, hogy a Vöröskeresztes szemléletem pozitívan befolyásolja a körülöttem lévőket.
Hogyan változtak a Vöröskeresztes feladataid?
Az évek folyamán a táborozóból önkéntessé, később ifjúsági választott tisztségviselővé, majd ifjúsági szervezővé és referenssé, most pedig elsősegély-koordinátorrá váltam. Ha lehet úgy fogalmazni, a Vöröskereszt nem klasszikus szociális tevékenységein kívül mindent is csináltam szervezetnél, legalábbis érintés szintjén.
Mi tartasz a Vöröskereszt erősségének?
Szeretek úgy gondolni magamra a szervezetnél, mint általános problémamegoldó. Szerintem minden Vöröskeresztes kolléga nevében mondhatom, hogy a legnagyobb erősségünk szervezeti szinten, hogy bármely helyzetben, bármely eszközzel, bármely problémát megoldunk.
A Vöröskeresztes munkádban mit tartasz a legnagyobb sikernek?
A legnagyobb sikernek bármely munkakörben, bármely munkahelyen azt tartom, hogy ha valaki képes a saját határait átlépni, akár szakmailag, akár emberileg jobban, többet, gyorsabban teljesíteni. Az egyéni fejlődés, a tanulás. Konkrét eseményt nem tudok megnevezni, mint legnagyobb sikert, mert az remélem, még előttem van, de az odáig vezető út eddig bíztató.
Hogyan töltődsz fel egy munkanap után?
Olvasok, számítógépes játékokat játszom, bezárkózom a négy fal közé és leeresztek picit. Nem vagyok egy aktív pihenő típus.
Mit tanácsolnál azoknak, akik azon gondolkoznak, hogy Vöröskeresztes önkéntesek legyenek?
Csatlakozzanak, ezen gondolkozni sem kell.
Névjegykérdések:
Tóth Tibor „Geme” névjegy
státusz: munkatárs
szervezet: Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezte
feladatkör: Elsősegélynyújtó koordinátor
Érdekesség: Indokolatlanul fél a kicsi szürke ufós filmektől.
Aktív: 2007 óta
BEZÁRÁS
„Jónak lenni nagyon jó érzés!” – interjú Horváth Jánosné Erikával
Hogyan lettél Vöröskeresztes?
Teljesen véletlenül. Területi vezetőt kerestek, jelentkeztem és az interjú után felvettek.
Mi a legszebb Vöröskeresztes élményed?
Egy kislány, aki meggyógyult egy súlyos betegségből, amihez hetekig gyűjtöttük a megfelelő vért.
Mi motivál a mindennapokban?
A segíteni akarás.
Mit jelent számodra a Vöröskereszt mozgalmához tartozni?
Vöröskeresztesnek lenni egy olyan szervezethez való tartozás, amit a világ minden országa, népe ismer és elismer, és ami semmi másról nem szól, csak a segíteni akarásról.
Mi a kedvenc Vöröskeresztes tárgyad?
Mindig a táskámban van egy vöröskeresztes szív formájú labda, amit véradáskor szoktak használni.
A közeli ismerőseid hogyan élik meg a Vöröskeresztes életed?
A férjem és a fiaim túlzónak találják, hogy néha fontosabb a munkám, mint ők.
Hogyan változtak a Vöröskeresztes feladataid?
A koronavírus-járvány alatt sokat változott. Több feladatom lett, nemcsak az adminisztráció területén, de az emberek mentális egészségének megőrzésében való segítségnyújtásban is. Sokan keresik fel az irodát csak azért, hogy megosszák velem a gondolataikat, mivel úgy tapasztalom, hogy az emberek egyre jobban félnek a jövőtől.
A Vöröskeresztes munkádban mit tartasz a legnagyobb sikernek?
Azokat a kollegáimat, akik szívvel-lélekkel dolgoznak ebben a szervezetben.
A legnagyobb sikernek azt tartom, hogy a Vöröskereszt ebben a kisvárosban, ahol dolgozom, fontos tényezővé vált! Nemcsak a lakosok, de a város vezetői is szeretnek és megbecsülnek a munkámért.
Mit tanácsolnál azoknak, akik azon gondolkoznak, hogy Vöröskeresztes önkéntesek legyenek?
Hogy ne gondolkozzanak rajta, csatlakozzanak mielőbb a Magyar Vöröskereszt szervezetéhez, mert jónak lenni nagyon jó érzés.
Milyen, számodra fontos területen lehetne erősíteni a Vöröskereszt jelenlétét?
Sokkal több média megjelenésre lenne szükség, pl. több tudósítás a munkánk részleteiről, mert szerintem valójában az emberek többségének fogalma sincs, hogy pontosan milyen munkát végzünk.
Hogyan töltődsz fel egy munkanap után?
A feltöltődést az unokáim jelentik. Számomra első helyen áll a családom, imádok velük lenni, mint ahogyan a munkámat is szeretem.
Horváth Jánosné Erika névjegy
státusz: munkatárs
szervezet: Magyar Vöröskereszt Fejér Vármegye Bicske Területi Szervezete
feladatkör: területi vezető
Érdekesség: A városban, ahol élek úgy hívnak, hogy a Vöröskeresztes Eri, és úgy gondolom, hogy ha az embert a munkájával jellemzik egy közösségben, akkor az mindent elmond róla
Aktív: 2010 óta
BEZÁRÁS
Akik az egész életüket a Magyar Vöröskereszt szolgálatának szentelték
„Mindig igyekeztem szeretettel fordulni az emberek és a betegek felé, vigaszt nyújtani számukra.”
Van egy szimbólum, amelyet a világ minden táján ismernek. A Vöröskereszt egy olyan egyetemes értéket képviselő humanitárius szervezet, melynek szolgálatában akár egy egész életet le lehet élni.
A Vöröskereszt mozgalom alapítójáról, Henry Dunantról elnevezett interjúsorozatunk ünnepi kiadásában, az idén májusi Vöröskereszt Világnaphoz valamint a Magyar Vöröskereszt alapításának 140. évfordulójához kapcsolódóan egy különleges életpályát mutatunk be.
Baranya vármegyében a pogányi Baldauf Gusztáv Evangélikus Szeretetotthonban 2021. márciusáig élt egy hölgy, aki többek között megkapta a Magyar Tűzkereszt állami kitüntetést, amelyet a fronton töltött szolgálatáért érdemelt ki.
Rumy Zoltánné egyike volt azoknak vöröskeresztes nővéreknek, akik a II. világháborúban a harci események közelében szolgáltak.
Julika néni Vöröskeresztes igazolványa
A Magyar Vöröskereszt Baranya Vármegyei Szervezetének igazgatónője, Udvaros Renáta, Rumy Zoltán Károlyné született Buczkó Júliát „Julika nénit” kérdezte az életéről:
Hogyan emlékszik vissza a fiatal korára?
1919. március 23-án születtem Miskolcon. Hárman voltunk
testvérek, én voltam a legkisebb. Édesapám három éves koromban hunyt el. Édesanyánk ismét férjhez ment, mi pedig a nagymamához kerültünk, de csak rövid ideig, mert ő sem tudott gondoskodni rólunk. Így kerültünk Tokajba, egy katonai iskolába, amelynek költségeit a nagybátyánk fedezte. Nyelveket ismertem meg és zongorázni tanultam. A nővérem közben vakbélgyulladásban meghalt és én végképp egyedül maradtam. Édesapám rokona, Szikszai Albert, aki főszámvevő volt a Honvédségnél, a feleségével úgy döntöttek magukhoz vesznek és polgári iskolába járatnak.
Mikor került kapcsolatba a Vöröskereszttel?
Báró Apor Gizella, a Magyar Vöröskereszt Egylet főnökasszonya, a szervezet ápolói szakosztályának vezetője ápolóképzést szervezett. Kétszáz jelentkezőből hetet vettek fel, köztük engem is. Akkoriban mindenki a Vöröskereszthez akart csatlakozni, beleértve a bárókat, de még a grófokat is, mert érezték, hogy ott biztonságban vannak. 1936-ban lettem képzett vöröskeresztes nővér. A körülettem lévőket nem a munkatársaimnak, sokkal inkább a testvéreimnek tekintettem. A testvér többet tud adni, sokkal többet jelent, mint egy munkatárs, és mi nagyon szerettük egymást. A Magyar Királyi Budapesti 11. Honvéd Helyőrségi Kórházba kerültem, ahol a szemészeti osztályra osztottak be. Nagyon sokat tanultam a főorvos úrtól, akit 1940-ben kiküldtek a frontra. A doktor úr, engem kért meg, hogy segítsem a munkáját műtősnőként és kísérjem el a háborúba.
Milyen emlékei vannak ebből az időszakból?
Két hétig utaztunk, mert állandóan bombáztak. Vonattal elhaladtunk Auschwitz mellett is, ahol úgy éreztem, hogy „nyúlnak felém” a segítséget kérő kezek. Paprikát dobáltam ki nekik, hogy egyenek, azok a csontsovány emberek. Szörnyű látvány volt. Belém égett egy egész életre.
Négyen voltunk hivatásos magyar vöröskeresztes ápolók a fronton. Folyamatosan dolgoztunk. Nem volt szabadnapunk, vagy pihenőnk. Műtősként amputációkban, szemműtétekben segítettem. A sebesülteket sokszor a hegyoldalon a lekaszált fűre fektettük, mert nem volt elég helyünk vagy kórházi ágyunk. Konzervdobozokba öntött vízzel itattuk őket.
A Kijevi csatában való részvételem miatt kitüntettek, de amikor hazafelé jöttem, akkor mindent eldobtam, még a felesleges ruháimat is, mivel minden nehéznek bizonyult. Naponta harminc kilométert gyalogoltunk, a Toronyai hágón jöttünk át. Út közben a Tiszában akartunk megfürdeni, de majdnem belefulladtunk, egy alattomos örvény miatt. Végül a parancsnokunk mentett ki bennünket. Lovon, majd marhavagonba utazva jutottunk el Budapestre.
Julika néni fotóalbuma
Később hogyan alakult az élete? Volt családja?
1950-ben házasodtunk össze a férjemmel, Zoltánnal. Sokat vártunk egymásra, még gyűrűnk sem volt. Egy fiunk született. Néha alig volt mit ennünk, annyira szegények voltunk. Egy nap éppen szalonnát evett este a férjem, a gyomrát fájlalta, majd a szívéhez kapott és meghalt. Akkor láttam, hogy a halál egy pillanat alatt kimondhatja az utolsó szót. Nem mentem férjhez utána, már több mint 40 éve egyedül vagyok. A fiam 19 évesen, agytörzsi daganatban hunyt el.
Mire emlékszik legszívesebben vissza az elmúlt 102 évből Julika néni?
Nagyon szerettem a férjemet, igaz szerelem volt. Imádkoztam az Istenhez, hogy a felesége lehessek és megadatott. Most is ezt a pályát választanám: egész életemben, akinek csak tudtam segítettem. Nagyon büszke vagyok, hogy a Magyar Vöröskereszt szolgálatában állhattam. Mindig igyekeztem szeretettel fordulni az emberek, és a betegek felé, vigaszt nyújtani számukra.
Julika néni a 100. születésnapján
Julika néni utolsó évei csendben és nyugalomban teltek a Pécshez közeli szeretetotthonban, ahol gondos ellátást kapott. Gondozói minden nap felolvastak neki a Bibliából, gyakorta pedig a teraszra is kiült, lapozgatni a fényképalbumait. Egykori munkatársai, barátai és rokonai is rendszeresen látogatták.
Rumy Zoltánné Buczkó Júlia 2021. március 25-én, 102 éves korában örökre megpihent. Temetését április 16-án tartották, melyen a Magyar Vöröskereszt nevében Udvaros Renáta Baranya vármegyei igazgató búcsúztatta.
A Magyar Vöröskereszt munkatársai nagy hálával és elismeréssel tekintetnek életművére. Kedves személyisége és élete, mely az emberiesség és önkéntesség jegyében telt, olyan példát állít elénk, melyből a legnehezebb időkben is erőt meríthetünk. Emléke tovább él bennünk.
BEZÁRÁS
Különleges tanítás, ha a kilencven fölötti néni meséje csupa mosoly és elégedettség. A máig aktív vöröskeresztes Bizzer Istvánné azt mondja: az élet gyönyörű, a másokért vállalt fáradságos szolgálat pedig megszépíti az életet.
A kilencvenegy éves asszonyt mindenki Mária néninek szólítja – már ez is sokat elárul a csodás lényéről! Mária néni nagyon elfoglalt. Aktivitását egyedül a fájós lába lazítja néha, de semmiképp sem annyira, hogy napközben lefeküdjön pihenni. Sosem ér rá, mindig van programja, ahogy ő mondja, csinál magának feladatot, mert nem szeret tétlen lenni. Délelőtt takarít, főz és gyakran süt. Sokat foglalkozik a virágaival, azt mondja, „figyelemmel kell kísérni őket, és nagy gondot kell fordítani az öntözésre”. Mária néni délután rendszeresen sétál, és sajnálja, hogy a vírus miatt vissza kell fognia magát, mert világ életében örökmozgó volt.
A segíteni akarás régen kezdődött
Valószínűleg csak az ilyen különleges kisugárzással és energiával rendelkező ember képes arra, amit Mária néni életében véghez vitt. Még nem volt huszonkét éves, amikor 1952-ben iskolaigazgató férjével együtt a Sopronhoz közeli Fertőbozra került. Odaérkezésük után nem sokkal a Magyar Vöröskereszt megbízásából felkereste őt a tanácselnök, mert a szervezet ekkortájt tagtoborzást végzett. A cél az volt, hogy minél több alapszervezet alakuljon az országban – a fertőbozi titkári feladatokat és vezetést a fiatal Máriára bízták. Az asszony egy percig sem gondolkodott azon, elvállalja-e a feladatot, mert a bajbajutottakon való segítést gyermekként, édesanyját látva gyakran megtapasztalta. Iparos édesapjának mentőládája tele volt kötszerekkel: ezt az utcabeliek is jól tudták, és ha kötözni kellett, Mária édesanyjához szaladtak segítségért. Valószínűleg innen származik az együttérzés és a segíteni akarás, és a vöröskeresztesként érzett büszkeség.
Tiszta udvar, rendes ház
Fertőboz községe tizenhárom fős alapszervezetével elsőként csatlakozott a vöröskeresztes mozgalomhoz. A tagdíj akkoriban egy forint volt – ma is megvannak a pénztárkönyvek Mária néninél. Csakúgy, mint a fényképek, felvilágosító anyagok, prospektusok, és minden, amit annak idején a Vöröskereszt kiadott. A kis falu önkénteseinek első fontos feladata az egészséges életre nevelés volt. Ma már mosolyogtató lehet, de akkoriban az egészségügyi helyzet javulása érdekében nagy szükség volt a helyes táplálkozásról, a csecsemőgondozásról, az egészségmegőrzésről és a gyógynövényekről tartott felvilágosító előadásokra, melyeket a vöröskeresztes csapat szervezésében a szomszédos község orvosa adott. „Boldogok voltunk, mert sokan eljöttek, első alkalommal legalább ötvenen! Aztán minden évben egyre többen lettünk!” Nagy sikere volt a tisztasági mozgalomnak is: Máriáék házról-házra jártak a faluban, hogy felvilágosítsák az embereket, hogyan lehet tisztábban, rendesebb környezetben élni. A mozgalom hatására az emberek virágosítottak, udvart takarítottak, az állatok környékét tisztán tartották, a wc-t lesúrolták, és a trágyadomb környékét elkerítették úgy, hogy ott ne kapirgálhassanak a csirkék. Az elért eredményeket pontozták: aki teljesítette a maximális száz pontot, „Tiszta udvar, rendes ház” táblát kapott, és büszkén kitette a háza falára.
Lázmérő, virsli és állatos film
Ekkorra már szinte nem volt olyan család a faluban, ahonnan ne jött volna egy-két aktív tag a szervezetbe. Az egyre gyarapodó fertőbozi vöröskeresztesek a sikerekből erőt és lelkesedést merítve, egymást bátorítva mind több ötletet megvalósítottak. Mivel a településen nem volt orvos, 1959-ben öt fős egészségügyi állomásokat hoztak létre, ahová a falubeliek baj esetén gyorsan eljutottak. Szükség volt erre, mert mezőgazdasági terület lévén gyakran érte őket kisebb-nagyobb baleset. A tagok az elsősegélynyújtó tanfolyam elvégzése után a négy állomás mindegyikét feltöltötték a legfontosabb eszközökkel: lázmérő, lázcsillapító, kötszer és fájdalomcsillapító is került az állomásokra. És ha azt gondoljuk, hogy a fertőbozi önkéntesek munkája itt véget ért, tévedünk. Tenni akartak, minél többekért! Például megtartották a falu első gyereknapját. Mária jó előre megbeszélte a vándormozissal, hogy azon a májusi szombaton ne felnőtteknek szóló filmet hozzon magával, hanem a gyerekeknek vetítsen. „Emlékszem, a gyerekek a kultúrház udvarán gyülekeztek. Az izgalomtól meghatottak voltak, csendben várakoztak. Állatos filmet vetített a mozis. Amikor a gyerekek a műsor után kijöttek a kultúrházból, sugárzott az arcuk a boldogságtól! Az ő örömük ösztönzött bennünket, hogy itt ne álljunk meg.” Az anyák napja mellett a lelkes vöröskeresztesek a következő évben „öregek napját” hirdettek: izgatottan írták a leveleket – az akkori meghívottak listáját Mária néni „természetesen” ma is őrzi. A szervezők felkészültek rá, hogy kevesen jönnek el, mert az idősek akkoriban nem könnyen mozdultak ki otthonról. Sopronban vettek virslit és fejenként egy-egy üveg sört, hogy megvendégelhessék a meghívottakat. Csodák csodájára mindenki megjelent, és nagyon jól sikerült az alkalom! Az öregek napja még egy hét múlva is beszédtéma volt a faluban…
Véradásból jeles!
Mária néni azt mondja, mivel előzmény nélkül dolgoztak, a fertőbozi alapszervezet mindenben úttörő volt. A sikerek vitték előre a csapatot, a jól vizsgázott rendezvények ösztönzőleg hatottak rájuk. A véradás is a semmiből indult, 1964-ben ehhez az akcióhoz is elsőként csatlakozott a fertőbozi csapat. A tizenkilenc bátor véradó busszal utazott a balfi kihelyezett véradásra. Bár az önkéntesek ezelőtt hetekig házról-házra jártak, hogy vért adni hívják az embereket, előzmény híján igazából senki nem tudta, mit jelent ez, így a buszban odafelé Mária néni emlékei szerint szinte teljes csönd uralkodott. Hazafelé viszont felszabadult, boldog lármában utaztak! A szervezők örömmel látták, hogy ez az akció is sikerült, onnantól minden évben egyre több véradó lett: „Kiváló szervezés” zászlót és „Kiváló véradó község” oklevelet is kaptak. 1971-re a háromszáz fős község ötvenegy véradóval büszkélkedhetett – ekkorra már helyben is lett véradás… A véradókat ma is megbecsülik, tiszteletükre ünnepséget szerveznek, a többszörös véradókat kitüntetésre javasolják.
Mint egy nagy család
Mária néni szerint a fertőbozi vöröskereszt példátlan összetartásával mindig olyan volt, mint egy nagy család. 1971-re a lelkes vezetőségnek köszönhetően már száztíz tagja volt a helyi szervezetnek, azaz minden harmadik ember bekapcsolódott a munkába! Mindenki látta, hogy amit tesznek, az emberekért teszik, a vöröskereszt teljesen behálózta a községet. Összefogtak egymásért. Segélybélyegeket árultak, gyűjtöttek az árvízkárosultak javára, a bajbajutottaknak és az árván maradtaknak. Tagjaikat is megbecsülték: ha valaki férjhez ment, a többiektől ajándékot kapott. Rendszerint vázát, mert – amellett, hogy szép emlék – Mária néni szerint akkoriban ez hasznos tárgynak számított, hiszen mindenkinek tele volt a kertje virággal. De vettek ajándékot az újszülött kisbabának, adtak koszorút és méltó búcsút a meghalt tagnak. Hogy a szerteágazó tevékenységük folytatásához legyen forrásuk, jótékonysági álarcosbált szerveztek: eladásra álarcokat és szemüvegeket készítettek Máriáéknál, és sütöttek. A község vezetői is figyelemmel kísérték a munkájukat, és minden módon támogatták azt. Szerették a vöröskereszteseket, hiszen az alapszervezetnek meghatározó szerepe volt a község életében. És Mária néni örömére így van ez ma is!
Örömmel végzett munka
„Én szeretem az embereket. Sosem éreztem fáradságnak vagy gondnak a munkát, mindig örömmel végeztem azt. Minden, amit csináltunk, ösztönzőleg hatott ránk. Az aktív vöröskeresztes évek feladatokban és örömökben gazdag évek voltak!” Máriának két fia született. Amikor ők nagyobbak lettek, a fiatal édesanyát a soproni Vöröskereszthez hívták gazdasági vezetőnek, később a járási vezetőség titkára lett, majd városi titkár. Ismerte a területet, szerette az embereket. „Gépkocsival jártam be a hatalmas területet: Sopront, a falvakat, üzemeket, iskolákat. Sokszor már égtek a villanyok, mire hazaértem, de akármilyen fáradt voltam, boldogságot éreztem. Főztem a családnak, éjjel pedig, amikor már mindenki aludt, mostam, vasaltam, a kompótot is akkor raktam el. Megszoktam az éjjelt, most sem fekszem korán. Bár a férjem halála óta egyedül élek, hála Istennek számíthatok a családom tagjaira, ma is boldog életem van. A család mindig szent volt nekem, vigyáztam, hogy a munka ne legyen a kárukra.”
Szívmelengető vöröskereszt
A fiatal Mária az évek alatt Mária nénivé érett. A fertőboziak örömére és büszkeségére az alapszervezet összegyűjtött emlékeiből és életéről 2008-ban jubileumi kiállítást szervezett, és könyvet írt. A Vöröskereszt ma is működik a faluban, rendszeres és jó a kapcsolat az országos, a területi és a vármegyei igazgatósággal is – megtiszteltetés, hogy az ünnepségek alkalmával személyesen is ellátogatnak. Szinte föl sem lehet sorolni, annyi kitüntetést és elismerést kapott Mária néni az évek során: „Kiváló véradó”, „Vöröskereszt kiváló dolgozója”, „Vöröskeresztes munkáért aranykitüntetés”, „Kiváló szervezés”, „Centenáriumi emlékérem”… De sosem magának tulajdonítja az elért eredményeket, azt mondja, mindennek az alapja és mozgatója a közösen gondolkodó, kiváló vezetés és a lelkes tagság. Mária néni jövőre szeretne ünnepelni: nagyon készül a fertőbozi alapszervezet megalakulásának hetvenedik évfordulójára. Szerinte vöröskeresztesnek lenni szívmelengető érzés, mert a segíteni akarás, az embertársak iránti megértés és szeretet, és a közösségért végzett munka érzelmi gazdagságot ad az emberiség számára. A község ötvenhat fős alapszervezete Mária néni elnökletével, titkárával és vezetőségi tagjaival nem pihen, minden eddig elkezdett munkát folytatnak. Hamarosan egy beteg kislány támogatására kupakgyűjtő szívet szeretnének felállítani. De hogy van energiája és lendülete Mária néninek mások segítésére majdnem hetven éve? A választ végtelen kedvessége, alapossága és mosolya mellett ő maga adja meg: „Nem szabad a gondjainkat másokra átvinni! Tudom, hogy nehéz az élet, nekem is az volt, de a mély időszakok közepette a jóra kell gondolni. Én mindig csak a jót vettem észre mindenkiben, erre törekedtem – ma is így van ez. Amennyiben az egészségem engedi, úgy élek, hogy tetteimet továbbra is a szeretet vezérelje.”
Mária néni kedvenc verse
Váci Mihály: Még nem elég (részlet)
Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.
Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell.
BEZÁRÁS
