A 2021. november 5-i rendezvényen a humanitárius segítségnyújtással és a katasztrófavédelmmel kapcsolatos tudományos és szakmai eredményeket, kihívásokat, tapasztalatokat...
Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) az EMMI szakmai támogatásával, az egészségpolitika irányelveinek megfelelően átalakítja az irányított véradás rendszerét.
Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává. A Magyar Vöröskereszt nevében szeretettel köszöntünk minden időskorú embert, beleértve...
Rendhagyó közösségi véradókampányt indított a Magyarországi Légimentésért Alapítvány, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-vel közösen a Magyar Vöröskereszt és az...
Megtartotta XV. Kongresszusát a Magyar Vöröskereszt Esztergomban. Az elnökség értékelte az elmúlt 5 év tapasztalatait és eredményeit, Dr. Göndöcs Zsigmond kiemelte a Magyar...
A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt egy év kényszerű kihagyás után szervezte meg a nagyszabású döntőt, melynek házigazdája a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete...
Csaknem 70 önkéntes segítette az Országos Mentőszolgálat munkáját a szeptember 12-én, Budapesten megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Az eseményen Ferenc...
Elsősorban a háborús események, erőszak, fegyveres konfliktusok közben elhunyt vagy eltűnt személyek tiszteletére állítunk emléket, és kifejezzük együttérzésünket az...
Önkéntesek és munkatársak közreműködésével, gyalogőri szolgálattal vett részt a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete és a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei...
Megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató vállalkozások mutatták be működésüket hétfőn Miskolcon, ahol a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei...
A díszpolgári címet Mirkóczki Ádám polgármestertől felesége és fia vette át az egri Dobó István téren, a 2021. augusztus 20-án megtartott díszünnepségen.
A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt önkéntesei a tavalyi évhez hasonlóan ismét megalkották a Hétcsoda Élménydobozt sajátos nevelési igényű és hátrányos helyzetű gyermekek...
Hírek - Magyar Vöröskereszt
FELHÍVÁS: Harmadik alkalommal rendezi meg Hatékony Válaszadás elnevezésű nemzetközi...
A 2021. november 5-i rendezvényen a humanitárius segítségnyújtással és a katasztrófavédelmmel kapcsolatos tudományos és szakmai eredményeket, kihívásokat, tapasztalatokat...
Az irányított véradás új rendszere
Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) az EMMI szakmai támogatásával, az egészségpolitika irányelveinek megfelelően átalakítja az irányított véradás rendszerét.
Fontos információk a véradásról
A járvány alatt is biztonságos körülmények között várunk véradásra minden egészséges jelentkezőt.
Újra önkénteseket vár a Magyar Vöröskereszt mintavételi és diszpécserszolgálata!
Segítsd Te is a Magyar Vöröskereszt koronavírus-járvány elleni tevékenységeit önkéntesként!
Cél: a generációk közötti együttműködés!
Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává. A Magyar Vöröskereszt nevében szeretettel köszöntünk minden időskorú embert, beleértve...
Adj vért a légimentőkkel, hogy...
Rendhagyó közösségi véradókampányt indított a Magyarországi Légimentésért Alapítvány, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-vel közösen a Magyar Vöröskereszt és az...
Közel 100 év után újra női elnök a Magyar...
Megtartotta XV. Kongresszusát a Magyar Vöröskereszt Esztergomban. Az elnökség értékelte az elmúlt 5 év tapasztalatait és eredményeit, Dr. Göndöcs Zsigmond kiemelte a Magyar...
Békéscsabán versengtek a hősök a 49. Országos Elsősegélynyújtó Versenyen
A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt egy év kényszerű kihagyás után szervezte meg a nagyszabású döntőt, melynek házigazdája a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete...
Elsősegélynyújtó önkéntesek segítettek az 52....
Csaknem 70 önkéntes segítette az Országos Mentőszolgálat munkáját a szeptember 12-én, Budapesten megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Az eseményen Ferenc...
Együtt emlékezünk az eltűntek világnapján
Elsősorban a háborús események, erőszak, fegyveres konfliktusok közben elhunyt vagy eltűnt személyek tiszteletére állítunk emléket, és kifejezzük együttérzésünket az...
Önkénteseink és munkatársaink is részt...
Önkéntesek és munkatársak közreműködésével, gyalogőri szolgálattal vett részt a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete és a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei...
Véget ért a 2021-es Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat
Kétezerötszáz szakszerűen ellátott sérülés – ez a 2021. évi Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat (BESZ) mérlege. A Magyar Vöröskereszt önkéntes...
Kézfogás Klaszter – Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról tartottak nyílt napot...
Megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató vállalkozások mutatták be működésüket hétfőn Miskolcon, ahol a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei...
Posztumusz díszpolgári címet adományozott Eger városának közgyűlése Gortva József...
A díszpolgári címet Mirkóczki Ádám polgármestertől felesége és fia vette át az egri Dobó István téren, a 2021. augusztus 20-án megtartott díszünnepségen.
A csodák idén is házhoz mennek, a Magyar Ifjúsági...