A Kárpátaljai Vöröskereszt Szervezetével a szakmai mellett évek óta baráti viszonyt is ápol a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete. A most eljutatott élelmiszerszállítmány hatékony támogatást jelent az ottani tagszervezetnek a jelenlegi helyzetben.

A háború kitörése óta a Magyar Vöröskereszt a határmenti önkormányzatok által üzemeltetett befogadóhelyek működésében segít, tábori ágyakat, pokrócokat, egyszerhasználatos lepedőket, valamint felület- és kézfertőtlenítőket juttatott a keleti országrészben kijelölt befogadóközpontokba. Emellett részt vesz az élelmezésben, továbbá tájékoztatással, elsősegélynyújtással és pszichoszociális segítségnyújtással, családi kapcsolatok megszakadása esetén keresőszolgálattal támogatja a menekülteket. A szervezet elsősorban két nagy határmenti városra, Záhonyra és Lónyára összpontosította jelenlétét, de a beregsurányi és a tiszabecsi határátkelőnél is részt vesznek a menekültek fogadásában. Ezenkívül Uszkán és a Barabás határátkelőhelyen ideiglenes menedékházat állítottak fel. A határmenti települések mellett Budapesten is segítik az Ukrajnából érkezőket, elsősorban a Nyugati pályaudvaron fogadják őket ennivalóval, meleg itallal, valamint tájékoztatással szolgálnak a tovább utazóknak és a szálláshely-keresőknek.

A szervezet a határon túlra, Kárpátaljára eljuttatott segélyszállítmányát a következő napokban egy újabb 24 tonnás szállítmány követte Ungvárra. Az adományok többek közt tartós élelmiszereket, ásványvizet, elsősegélydobozokat, takarókat, higiéniás termékeket, aggregátort, egyszer használatos műanyag tányérokat, étkészletet és hálózsákokat tartalmazott a helyi lakosság ellátásának biztosítására.

A következő napokban a megyei szervezet felméri a helyi igényeket, hogy annak megfelelően tudják biztosítani a folyamatos támogatást a Kárpátaljai Vöröskereszt számára a következő időszakban.

Kövesd nyomon, hogy segíthetsz: www.voroskereszt.hu/humanitariusvalsag