Évi egymillió hívás – megnyitott a véradás szervezési call center
Megnyitott Miskolcon az első országos véradás szervezési call center, ahol csak megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak. Az Országos Vérellátó Szolgálatnak, együttműködve a Magyar Vöröskereszttel naponta mintegy 1800 véradót kell toboroznia ahhoz, hogy a biztonságos vérkészlet rendelkezésre álljon a műtétekhez, baleseti sérültek ellátásához, a vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez. A call center működésétől a donorszámok emelkedését várják.
Nemcsak Miskolcon, hanem öt megyében – Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg – összesen 40 megváltozott munkaképességű ember kezdte meg a munkát a call centerben, ahol hetente 20 ezer, évente egymillió hívást fognak lebonyolítani.
Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója kiemelte, hogy a Magyar Vöröskereszt hosszú távú célja, hogy minél több megváltozott munkaképességű embernek tudjon munkát adni, és a call center létrehozása nemcsak ezt a fontos ügyet szolgálja, hanem a szervezet egy másik fő alaptevékenységét, a véradók toborzását is.
Az Országos Vérellátó Szolgálattal megkötött, call center működéséről szóló együttműködési megállapodás egy évre szól. A megküldött lista alapján elsősorban azokat keresik fel telefonon, akik korábban rendszeres véradók voltak, de az elmúlt két évben valamilyen okból nem jelentkeztek véradásra.
„Ma új időszámítás kezdődik a vérellátásban” – emelte ki Bánné Dr. Gál Boglárka. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke is rendszeres véradó. „A véradás szervezésére életre hívott call center hálózat révén több megyében több tucat megváltozott munkaképességű dolgozó bonyolít majd le hívásokat. Az pedig, hogy mindennek Borsod-Abaúj-Zemplén megye ad otthont, mérhetetlen büszkeséggel tölt el” – hangsúlyozta a megyei elnök.
A Magyar Vöröskereszt abban bízik, hogy az egységes rendszerbe foglalt új telefonos behívási módszernek köszönhetően a donorszámok emelkedni fognak. A már alkalmazott szervezési módszerek kiegészítéseként így olyan véradók megjelenésére is számítanak, akik egy ideje már kiestek a Magyar Vöröskereszt látóköréből.
A call centernek helyet adó épületben avatták fel kedden a Kézfogás Klaszter projektirodáját is. A 2021 májusában megalakult Kézfogás Klaszter alapító szervezetei és partnerei alapvető feladatuknak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását tekintik. Segíteni, támogatni és felgyorsítani szeretnék a hátrányban lévő, de még dolgozni akaró emberek munkaerő-piaci reintegrációját. A társulás célja, hogy valódi értékteremtés mellett minőségi, versenyképes termékeket és szolgáltatásokat kínáljon az észak-magyarországi régió piaci igényeire szabva.
Fotó: Juhász Ákos