Instagramon kampányolunk
Instagramon kampányolunk
Az elsősegélynyújtást megtanulni gyerekjáték.
Közösségfejlesztési Alaprész – Alapító okirat
A Magyar Vöröskereszt a Családi Lappal közösen előfizetői és egyéb közösségi akciók megvalósítására pénzügyi alapot hoz létre.
Van öt perced a rák ellen?
Hogyan ösztönöznéd életmódváltásra azokat, akinek évről évre növekszik az esélye arra, hogy rákos legyen?
Elnyertük a KPMG támogatását
Több mint 70 pályázat közül választotta ki a KPMG a Felelős Társadalomért Program idei négy nyertesét.
Budapestre látogatott a Finn Vöröskereszt elnöke
A találkozón a finn elnök bepillantást nyert a Magyar Vöröskereszt legnagyobb tevékenységeibe.
Budapesten járt az IFRC főtitkára
Elhadj As Sy, az IFRC főtitkára tett látogatást február 2-án a Magyar Vöröskereszt központjában.
Életet menthet a Véradás mobil alkalmazás
A véradó helyekről folyamatosan tájékoztatást ad a Magyar Vöröskereszt új applikációja.
Felhívás: 44. Országos Elsősegélynyújtó Verseny
Ebben az évben 44. alkalommal hirdetjük meg felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyünket.
3 Jó Cselekedet CSR Díjátadó Gála
A nagyvonalú adományokon kívül sokszor egy kis figyelmesség és emberséges tett is rengeteget segíthet.
900 kilogramm adomány gyűlt össze a Coca-Cola Karácsonyi Karavánon
A gyűjtőpontokon a vöröskeresztes önkéntesek tartós élelmiszert, játékokat és pénzadományt gyűjtöttek.
Támogatói masszász
Igénybevételével támogathatod az elsősegélynyújtás szervezésének területét.
Felhívás: Elsősegélynyújtó verseny
Az Elsősegélynyújtás Oktatásért Alapítvánnyal közös célunk az elsősegélynyújtás hazai népszerűsítése.
1200 gyermeknek segítettek a Coca-Cola nyertesei
A Coca-Cola nyerteseinek nagylelkű felajánlásainak köszönhetően, több mint 1200 gyermek arcára varázsolhatnak széles mosolyt az ajándékokkal.
Ismételt pályázati felhívás: Országos Elsősegélynyújtó Verseny 2015
Egyik legfontosabb alaptevékenységünk a társadalmi elsősegélynyújtás oktatása és az elsősegélynyújtás népszerűsítése.
A kihűléses halálesetek megelőzésére figyelmeztetünk
Teljes kihasználtsággal működnek a Magyar Vöröskereszt hajléktalanszállói, nappali melegedői, éjjeli menedékhelyei és átmeneti szállásai.



