Kereskedelmi tevékenységbe kezdünk
Az eseményen megjelentek megismerhették a város lakosságát érintő veszélyeket és a szervezet felkészítéssel kapcsolatos tevékenységeit.
A Közösségi Reziliencia Városi Környezetben elnevezésű projekt keretében fókuszcsoportos beszélgetést rendeztünk Nyergesújfalun.
A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Elnöksége pályázatot hirdet az International Friendship Camp ifjúsági nyári táborban való részvételre.
Március 19-én már a harmadik egészségügyi gyorsbeavatkozó egységet küldtük a menekültválság által sújtott térségbe.
Mint minden szervezet és vállalat számára a Vöröskeresztnek is fontos, hogy bevételei több csatornán érkezzenek, ezzel biztosítva hosszú távú pénzügyi stabilitását.
Az alábbi pozíciókra keresünk munkatársakat: informatikus, képzési szakmai vezető, Nógrád megyei igazgató, Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgató.
A rendezvény célja a településsel kapcsolatos veszélyek megismertetése volt az érdeklődő lakossággal.
Általános tapasztalatunk, hogy a bántalmazott nők, valós alternatívák hiányában, visszatérnek a bántalmazó kapcsolatba.
Bogyó és Babóca – megalkotójuk Bartos Erika írónő segítségével – pénzadománnyal támogatják a Jótékonysági Alap működését.
Pénteken újabb egészségügyi gyorsbeavatkozó egységet küldtünk a menekültválság által sújtott térségbe.



