A cél az, hogy az adományok és a szponzoráció mellett kiszámítható, előre kalkulálható és szabadon felhasználható anyagi erőforráshoz is hozzá jusson a legnagyobb hazai, országos hálózattal rendelkező humanitárius szervezet.

Ennek azért van különös jelentősége, mert az adományok kizárólag csak arra a területre fordíthatók, amelyre az adományozók szánták, nem csoportosíthatóak át. Márpedig a Magyar Vöröskereszt tevékenységi köre rendkívül kiterjedt; a szociális segítségnyújtás mellett, a véradásszervezéstől kezdve a katasztrófa-készenléten és válaszadáson keresztül, az elsősegélynyújtás oktatásáig és népszerűsítéséig számos más aktivitást is magában foglal.

Az új modell alapján népszerű és keresett termékek árusításába kezdenek, nem saját hálózattal, hanem gyártó, forgalmazó és kereskedelmi partnerekkel üzleti alapon együttműködve. Idén 3-4 termékkel indulnak, amiből év végéig 2 milliós bevételt várnak. A hosszú távú, 5-10 éves tervekben pedig évi 10-15 milliós bevétellel kalkulálnak.

„A legnagyobb hazai humanitárius szervezetként folyamatosan dolgoznunk kell a forrásaink bővítésén is, hogy megfelelő hatékonysággal és színvonalon tudjuk ellátni a meglévő és az új feladatainkat. Az adományokon, a pályázati forrásokon és az állami támogatáson kívül szerettünk volna olyan bevételi forráshoz jutni, ami a Vöröskereszt alapelveivel összeegyeztethető és lehetőséget ad arra, hogy szabadon gazdálkodhassunk vele és olyan területekre fordíthassuk, amelyek ugyan fontos ügyek, de kevésbé ismertek vagy népszerűek az adományozók körében. A másik szempont a kiszámíthatóság volt, hisz a kereskedelmi tevékenységből tervezhető bevételre számítunk. A hazai karitatív szervezetek közül elsőként lépjük ezt meg, a modell kialakításakor a Nemzetközi Vöröskereszt működésében fellelhető minták és tapasztalatok is inspiráltak bennünket – mondta el Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

A hozzánk érkező adományok és támogatások továbbra is létfontosságúak ahhoz, hogy másokon hatékonyan segíthessünk. Emellett kezdjük el a saját márkás termékek árusítását. Az első két termék a katasztrófavédelmi tevékenységünkhöz kapcsolható. Az EMOS HU Kft. által gyártott zseb- és fejlámpa országosan a Media Markt áruházaiban lesz kapható. Minden, a Magyar Vöröskereszt logójával ellátott csomagolásban forgalomba kerülő lámpa eladása után 600 Ft-ot kap a szervezetünk.

Fotó: Csordás Ádám

A termékválasztásnál a minőségen, a praktikus használhatóságon és a keresleten kívül szempont az is, hogy kapcsolódjon a Magyar Vöröskereszt tevékenységeihez, és adott esetben az egyedi gyártás is lehetséges legyen. Szlogenként a termékekre utaló jelző mellett a támogatás szó jelenik majd meg.

Az induláshoz kiválasztott két lámpa praktikus és jól használható eszközei lehetnek a közelgő nyaralásnak és az egyéb szabadidős tevékenységeknek.

Az EMOS HU Kft.-nél a gyártás auditálása rendszeres időközönként történik, ezzel biztosítva partnereink számára a tökéletes minőséget. A Vöröskereszt számára gyártott mindkét lámpa, bestsellereink közé tartozik” – mondta el Gurály Gergely, az EMOS HU Kft. ügyvezető igazgatója.

A termékek országos elérhetőségét pedig a Media Markt biztosítja a Magyar Vöröskeresztnek.

„A Media Markt és a Magyar Vöröskereszt együttműködése több évre nyúlik vissza. A korábbi években ruhagyűjtést szerveztünk a nehéz sorsú családokat támogatva egyik fő üzleti partnerünkkel közösen, illetve fő támogatói voltunk a karitatív szervezet felsőoktatási véradó versenyének, amelyen több tízezer egyetemista és főiskolás mozdult meg, hogy segítsen. A mostani együttműködés egy újabb lépcsőfoka a közös munkának. Megtiszteltetés, hogy a Vöröskereszt minket választott kizárólagos partnerének a sajátmárkás elektronikai termékeinek értékesítésére”– mondta el Német Csongor, a Media Markt ügyvezető igazgatója.

Az, aki a Vöröskereszt logójával és a „látható támogatás” szlogennel ellátott lámpát vásárol, amellett, hogy egy számára jól használható eszközzel gazdagodik, biztos lehet abban is, hogy a választásával maga is hasznosan segíti a Magyar Vöröskereszt munkáját.