A Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának hallgatója, műszaki menedzsernek tanul, jövőre diplomázik. Nyolc éve kezdett önkénteskedni a Magyar...
Véletlenek folytán lett egészségügyi dolgozó és vöröskeresztes önkéntes is, de mára egyik nélkül sem tudja elképzelni az életét. „Viszonylag kis munkával nagy dolgokat...
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szociológiából, az angliai Warwick Egyetemen pedig az európai munkaügyi kapcsolatokból szerzett diplomát. Évtizedek óta önkénteskedik a...
A Vas vármegyei rendőr- és tűzoltónapi ünnepségen elismerésben részesült Czirok Tamás, a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezetének szombathelyi területi vezetője. A Vas...
Május 4-i a tűzoltók napja. Erről a jeles alkalomról a hivatásos katasztrófavédelem minden évben számos módon megemlékezik. Az ünnepnap alkalmából szervezett központi...
A legnagyobb magyar humanitárius szervezet téli, jelentősen megemelkedett költségű működését támogatta a CEZ Magyarország. A cég 7,5 millió forint adománya révén a Magyar...
Magyarországot a Magyar Vöröskereszt mellett további két szervezet képviselte az összesen kilenc ország részvételével megvalósult nemzetközi koordinációs és...
A Jordan a Magyar Vöröskereszt közreműködésével 2022 óta harmadik alkalommal támogatta a gyermekek szájhigiénés edukációját. Ezúttal 2-2000 fogkefét és fogkrémet adott...
AZ ICRC SAJTÓKÖZLEMÉNYE 2023. április 13. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) budapesti regionális küldöttségének munkatársai április 16-án vasárnap, a holokauszt...
Már két hónapja, hogy földrengések sorozata rázta meg a török-szír határtérséget. Még mindig rengeteg feladat és kihívás áll a helyszínen szolgálatot teljesítő...
SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest, 2023. április 13. „Véredben a zene? Adj vért, és nyerj jegyet a nyár legmenőbb fesztiváljaira!” mottóval hívja véradásra a felsőoktatásban...
Fájó szívvel búcsúzunk a Magyar Vöröskereszt Somogy Vármegyei Szervezet igazgató asszonyától, dr. Sótonyi Tibornétól, Marikától. Marika önkéntesként csatlakozott a...
Az elmúlt hónapokban több mint háromszáz cikk és interjú foglalkozott Médiaunió Alapítvány „Mentés másként – Merj segíteni!” című kampányával, a médiumok által...
A Magyar Vöröskereszt és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) immár több mint 15 évvel ezelőtt, 2007-ben kötött együttműködési megállapodást. A...
Novák Katalin: a magyar ember segít, ha baj van A magyar ember segít, ha baj van, s most egyszerre kell támogatnunk az orosz-ukrán háború elől menekülőket és az ott maradtakat...
Hírek - Magyar Vöröskereszt
Takács Nóra Edit: „A vöröskeresztes önkénteskedés nekem a közösségről...
A Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának hallgatója, műszaki menedzsernek tanul, jövőre diplomázik. Nyolc éve kezdett önkénteskedni a Magyar...
Horváth Zsófia: „Kell az, hogy menni akarj, tenni akarj,...
Véletlenek folytán lett egészségügyi dolgozó és vöröskeresztes önkéntes is, de mára egyik nélkül sem tudja elképzelni az életét. „Viszonylag kis munkával nagy dolgokat...
Kelemen Melinda: „A Magyar Vöröskereszt egy nagyon befogadó és...
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szociológiából, az angliai Warwick Egyetemen pedig az európai munkaügyi kapcsolatokból szerzett diplomát. Évtizedek óta önkénteskedik a...
Elismerés az együttműködésért
A Vas vármegyei rendőr- és tűzoltónapi ünnepségen elismerésben részesült Czirok Tamás, a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezetének szombathelyi területi vezetője. A Vas...
Elismerés a katasztrófavédelem önkéntes támogatásáért
Május 4-i a tűzoltók napja. Erről a jeles alkalomról a hivatásos katasztrófavédelem minden évben számos módon megemlékezik. Az ünnepnap alkalmából szervezett központi...
A Magyar Vöröskereszt több szociális intézményének téli működését a...
A legnagyobb magyar humanitárius szervezet téli, jelentősen megemelkedett költségű működését támogatta a CEZ Magyarország. A cég 7,5 millió forint adománya révén a Magyar...
Nemzetközi koordinációs gyakorlaton vett részt a H-HERO Ratingenben
Magyarországot a Magyar Vöröskereszt mellett további két szervezet képviselte az összesen kilenc ország részvételével megvalósult nemzetközi koordinációs és...
A Magyar Vöröskereszt és a Jordan ismét együtt dolgozik...
A Jordan a Magyar Vöröskereszt közreműködésével 2022 óta harmadik alkalommal támogatta a gyermekek szájhigiénés edukációját. Ezúttal 2-2000 fogkefét és fogkrémet adott...
Az ICRC részt vesz az idei Élet Menetén
AZ ICRC SAJTÓKÖZLEMÉNYE 2023. április 13. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) budapesti regionális küldöttségének munkatársai április 16-án vasárnap, a holokauszt...
A pszichoszociális segítségnyújtás valódi ereje
Már két hónapja, hogy földrengések sorozata rázta meg a török-szír határtérséget. Még mindig rengeteg feladat és kihívás áll a helyszínen szolgálatot teljesítő...
Az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt közösen...
SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest, 2023. április 13. „Véredben a zene? Adj vért, és nyerj jegyet a nyár legmenőbb fesztiváljaira!” mottóval hívja véradásra a felsőoktatásban...
Gyászhír – In memoriam dr. Sótonyi Tiborné
Fájó szívvel búcsúzunk a Magyar Vöröskereszt Somogy Vármegyei Szervezet igazgató asszonyától, dr. Sótonyi Tibornétól, Marikától. Marika önkéntesként csatlakozott a...
Véget ért a Médiaunió „Mentés másként” kampánya, májustól a...
Az elmúlt hónapokban több mint háromszáz cikk és interjú foglalkozott Médiaunió Alapítvány „Mentés másként – Merj segíteni!” című kampányával, a médiumok által...
Katasztrófavédelmi aktualitások egyeztetése
A Magyar Vöröskereszt és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) immár több mint 15 évvel ezelőtt, 2007-ben kötött együttműködési megállapodást. A...
A köztársasági elnök köszönetét fejezte ki