A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nyári egyetemének hallgatói tettek látogatást a Magyar Vöröskeresztnél
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Louisville-i Egyetem hozta létre az Ordered Liberty Summer School elnevezésű nyári egyetemet, amelyet idén július 10. és 23. között tartanak Budapesten. Nyolc országból érkeztek diákok az immár negyedik alkalommal megrendezett képzésre, amely keretében a magyar és az amerikai egyetem oktatói adnak elő, többek között a szólásszabadság kérdéseinek jogi vonatkozásairól. A programsorozat részeként a joghallgatók július 13-án ellátogattak a Magyar Vöröskereszt székházába, ahol megismerkedhettek a Magyar Vöröskereszt tevékenységével, különös tekintettel a menekültügyi területre.
A diákokat Horváth Péter Zsolt, főigazgató-helyettes köszöntötte, ezt követően pedig Dr. Kármán Mariann tartott egy kétórás interaktív foglalkozást. A menekültügyi szakmai vezető az orosz-ukrán fegyveres konfliktus következtében hazánkba menekülő emberek ellátásáról beszélt előadásában.
Dr. Kármán Mariann kifejtette a kollektív szállás és a menekülttábor közötti különbségeket, valamint bemutatta a Magyar Vöröskereszt jelentősebb menekültügyi projektjeit, programjait. Utóbbi kapcsán szó esett a pszichoszociális segítségnyújtásról is. A szakmai vezető elmondta, hogy a Magyar Vöröskereszt a humanitárius válság kezdete óta több mint 350 ezer embernek nyújtott támogatást.
A program gyakorlati elemeként a hallgatók kis csoportokba rendeződtek és a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos ismereteik alapján tervet készítettek a menekültek ellátásáról és integrálásáról.
A külföldi diákok megismerhették a Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom alapelveit, a szervezetek emblémáinak jelentését, továbbá a Magyar Vöröskereszt történelmébe is bepillantást nyerhettek.
Fotó: Dr. Barta Ágnes