Több százezerre tehető a világon azoknak a családoknak a száma, amelyeknek valamelyik tagja háborúban, fegyveres konfliktusban tűnt el, és nem tudnak a hollétéről.
A Szociális Alap elsődleges célja, hogy a hátrányos helyzetű embereken, családokon komplex módon segítsen az elérhető erőforrások maximális kihasználásával.
Hírek - Magyar Vöröskereszt
MVK Statisztika 2014. év
A Magyar Vöröskereszt statisztikai adatai a 2014. évre
Sikeres gyűjtés a Jamie’s Italian-nál az olasz földrengés áldozatainak
Tíz nap alatt 340 adag tésztát adott vendégeinek a Jamie’s Italian budapesti étterme.
Idén is várjuk az adományokat a Coca-Cola Karácsonyi Karavánon
A helyszíneken a karaván látogatásának idejére kinyitó boltban mindenki kedvére találhat ikonikus Coca-Cola tárgyakat akár karácsonyi ajándéknak is.
Eltűntek világnapja
Több százezerre tehető a világon azoknak a családoknak a száma, amelyeknek valamelyik tagja háborúban, fegyveres konfliktusban tűnt el, és nem tudnak a hollétéről.
Pályázati felhívás – OEV 2016
Pályázatot hirdetünk a felmenő rendszerű, 2016-os országos elsősegélynyújtó versenyének országos döntőjének megrendezésére.
Egyen tésztát a földrengés áldozataiért
Magyarországon több vendéglátóhely és egy borkereskedés is csatlakozott már az olasz földrengés károsultjainak segítéséhez.
OEV: Meghosszabbított pályázati kiírás
2015 decemberében pályázatot tettünk közzé a „Felmenő rendszerű elsősegélynyújtó verseny országos döntőjének” megrendezésére vonatkozóan.
Támogassa Ön is az olasz földrengés áldozatait!
Gyűjtést indítunk az olaszországi földrengés túlélőinek megsegítésre.
Pályázati felhívás – SZOCIÁLIS-2016/1
A Szociális Alap elsődleges célja, hogy a hátrányos helyzetű embereken, családokon komplex módon segítsen az elérhető erőforrások maximális kihasználásával.
Mini-olimpia a Hétcsoda Élménytáborban
Mini-olimpiát szervezett a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt és a Pöttyös hatvanegy sajátos nevelési igényű és rászoruló gyermek számára, Balatongyörökön.
21. Országos Csecsemő- és Kisdedgondozási Verseny felhívás
Amennyiben fontos számotokra az újszülöttek, csecsemők, kisgyermekek helyes ellátása ne habozzatok jelentkezni!
Tízmillió forintos segítség a szabolcsi jégkár károsultjainak
Összesen kétszáz család házának megrongálódott tetőszerkezete újulhat meg augusztusban, építőanyagokkal segítettük őket.
Saját márkás lámpáink
A következő 5 évben 15-20 új saját márkás termékkel jelenünk meg a kereskedelmi piacon.
Befogadóhely-kezelési workshop Nyegesújfalun
Elméleti és gyakorlati felkészítést tartottunk a nyergesújfalui önkéntesek számára.
A Remény program kiadványai
A kiadványok segítik a lakókat az átmeneti otthonba való költözéskor, és mindennapi életük során.