Hátrányos helyzetű és beteg gyermekek számára szervezett táborok és kirándulások Magyarországon

A programról:
A Magyar Vöröskereszt több évtizedes múlttal és hagyományokkal rendelkezik nyári táborok és kirándulások szervezésében hátrányos helyzetű gyerekek számára. A megyei és területi szervezetek által évente elért hátrányos helyzetű és beteg gyermekek száma mintegy 2500 fő, amihez jelentősen hozzájárult a Magyar Nemzeti Bank 2016-2018 közötti időszakban erre a célra nyújtott támogatása. A táborokba való bekerülés feltétele, hogy a gyermek hátrányos helyzetű családban nevelkedjen, mint például alacsony jövedelmű nagycsalád, egyszülős család, valamilyen betegséggel, fogyatékossággal rendelkező gyermeket nevelő család.

A program célja:
A Magyar Vöröskereszt által szervezett nyári táborok célja, hogy olyan családok gyermekei számára is elérhetővé tegyék a táborozás élményének a megtapasztalását, akiknek önerőből ez nem lehetséges. A táborozás és kirándulás hozzájárul a hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok társadalmi integrációjához, mivel olyan szolgáltatáshoz nyernek hozzáférést, amely számukra nem, viszont a többségi társadalom számára elérhető. A tábor és kirándulás során fejlődnek a szociális készségeik, önállóságuk, új ismereteket tanulnak, barátságokat kötnek, amelyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy gazdagabb gyerekkort éljenek meg és később felnőttként is jobban megtalálják boldogulásukat a társadalom tagjaiként. A táborozás és kirándulás a szülők számára is pozitív hatású, mivel lehetőséget ad a szülőknek is arra, hogy több időt fordítsanak önmagukra, ezáltal a családi kohéziót is erősíti.

Miért különleges?
A Magyar Vöröskereszt által szervezett táborok kivételesnek tekinthetőek abból a szempontból, hogy a táborszervezők figyelmet fordítanak a vöröskeresztes értékek, alapelvek, speciális ismeretek átadására, mint például elsősegélynyújtás, pszicho-szociális segítségnyújtás és önkéntesség, hogy csak néhányat említsünk

Ft – subscription plan available

1. Adomány jellege és összege

Kategóriák: ,

2. Adományozó adatai

Product
Quantity
Total
Cart Subtotal Ft
Order Total Ft

3. Kérjük válasszd ki a kívánt fizetési módszert


A “Fizetés” gombra kattintva átirányítunk a kiválasztott szolgáltató rendszerébe.