Sikeres összefogás
Összesen 968 kilogramm kinőtt vagy feleslegessé vált ruhát gyűjtött össze három hét alatt a Samsung és a Media Markt, amit a Magyar Vöröskereszt oszt majd szét a rászorulók között.
Az adományt kedden adták át a humanitárius szervezet székházában.
Immáron második alkalommal szervezett ruhagyűjtést a Samsung és a Media Markt. Az elektronikai és kereskedelmi cég közös akciója 2015. január 3-31. között zajlott. Arra kérték a vásárlókat, hogy a már megunt vagy kinőtt, de jó állapotú ruhákat vigyék be a Media Markt üzletekbe, amit a cégek vásárlási kedvezménnyel honoráltak.
„Az akcióval szeretnénk felhívni a figyelmet a segítségnyújtás fontosságára, hiszen akár egy megunt ruhadarabbal is óriási örömet szerezhetünk mások számára. Ezúton is köszönjük, hogy vásárlóink támogatták kezdeményezésünket, ezzel is segítve, hogy a nehéz anyagi körülményekben élő családok életét egy kicsit könnyebbé tegyük” – mondta el Nyilas Orsolya, a Samsung vállalati kommunikációs vezetője.
A Samsung ötletéhez a Media Markt azonnal csatlakozott. Szánthó Balázs a Media Markt Saturn Magyarország koncepció menedzsere az átadáson úgy fogalmazott: „A tavalyi sikeres akció után nem volt kérdés, hogy idén is részt veszünk a gyűjtésben. A Samsung az egyik legnagyobb üzleti partnerünk, a Vöröskereszt pedig a társadalmi felelősségvállalás tekintetében tud számunkra komoly segítséget nyújtani, mint azt jelzi a már több éves, és több programra is kiterjedő kapcsolat a Media Markt és a Magyar Vöröskereszt között. Teljesen természetes volt, hogy minden segítséget megadunk a mostani ruhagyűjtési akcióhoz is. Ám ahogy tavaly, ebben az évben is a legnagyobb köszönet kedves vásárlóinkat illeti, hiszen ők ajánlották fel adományaikat. Úgy látjuk, kitűnően működik az üzleti élet és a társadalmi szervezetek szinergiája, amiben meggyőződésünk, hogy további hatalmas lehetőségek vannak”- tette hozzá a koncepció menedzsere.
„Egész évben azon dolgozunk, hogy minél több nehéz helyzetben élő családnak segíthessünk” – hívta fel a figyelmet Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. „Fontos, hogy ne csak a karácsonyi időszakban gondoljanak az emberek a rászorulókra, hiszen egész évben jól jön a segítség, ezért is fogadtuk örömmel a Media Markt és a Samsung közös akcióját. Az összegyűlt használt, de jó állapotú ruhaneműket a hátrányos helyzetű kistelepüléseken, mélyszegénységben élő családoknak juttatja el a Vöröskereszt” – tette hozzá a főigazgató.
A Samsung és a Media Markt legutóbbi, egy tonnát meghaladó ruhaadományát Nógrád megye nehéz körülmények között élő családjainak osztotta ki a hazai legnagyobb humanitárius szervezet.