Összesen tizenhét témában adtak elő március 18-án a Magyar Vöröskereszt szervezésében az Aranytíz Kultúrházban megvalósuló konferencián olyan szakértők, akik különböző nézőpontokból vizsgálják a krízis- és katasztrófahelyzeteket és az ezek során megvalósuló mentális és pszichoszociális segítségnyújtás lehetőségeit, fontosságát.
A konferencián a pszichoszociális támogatás és a segítő szakmai válaszok széles spektrumát ismerhette meg a hallgatóság. A plenáris előadások rávilágítottak a téma jelentőségére, és széleskörű betekintést biztosítottak a krízishelyzetekben tapasztalható reakciók és a mentális egészség dinamikáira. A szekciós előadások a kérdéskör egy-egy fókuszáltabb területére koncentráltak, ezzel is hangsúlyozva a katasztrófák és társadalmi kihívások által előidézett pszichológiai hatások, valamint az érintett közösségek sokféleségét. Az előadások témái kitértek a menekültek, a gyermekek és a betegséggel küzdők pszichoszociális támogatására, az önkéntesek mentális egészségére, valamint a munkahelyi stressz kezelésére, a pszichológiai szupervízió funkciójára is. A kríziskezelés különböző, hagyományosabb és újabb megközelítései is megjelentek, így a mesterséges intelligencia alapú krízis-szimulációkról, a humor szerepéről és a kommunikáció súlyáról is szó esett. A konferencia inspiráló légköre teret adott a civil szféra képviselőinek eszmecseréjére, a humanitárius szervezetek tevékenységeinek megismerésére, a tudományos élet aktuális kutatásainak bemutatkozására, az előadások pedig a segítő szakmák kihívásaira és a segítés lehetséges módjaira hívták fel a figyelmet, számos gyakorlati és elméleti megoldást kínálva a krízishelyzetek kezelésére.
Fotók: Kerényi Dóra
Az esemény az EU4Health – MHPSS (Mental Health and Psychosocial Support/Mentális egészség és pszichoszociális támogatás) projekt keretében valósulhatott meg az Európai Unió Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatósága (DG Sante) finanszírozásában. A 2022 júniusa és 2025 júniusa között folyó projekt célja pszichoszociális segítségnyújtás biztosítása az Ukrajnából menekülők számára, emellett pedig a Magyar Vöröskereszt munkatársainak, önkénteseinek és együttműködő partnereinek pszichoszociális segítségnyújtással kapcsolatos felkészítése, ismereteinek bővítése, valamint mentális egészségük támogatása.