Önkénteseket keresünk!
A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet 2016 januárjában programot indított Abigél elnevezéssel, a bántalmazott nők támogatására, melynek célja, hogy képzett önkéntesek segítségével megerősítse a programban résztvevő nőket önismeretükben, emberi méltóságukban, önmagukba vetett hitükben támogató hálózat kialakításával.
Csatlakozz Te is a programban résztvevő önkénteseinkhez, ha:
- 21 év feletti nő vagy
- érdekel egy olyan nemzetközi program, mely a magyarországi megvalósítással párhuzamosan Bulgáriában, Romániában és Dániában is megvalósul
- végeztél már korábban önkéntes munkát és erre most is van lehetőséged
- fontosnak tartod, hogy önkéntes munkád kapcsán képzésben vegyél részt
- nem voltál még önkéntes, de szeretnél tenni másokért
- tartósan és rendszeresen részt tudsz venni a program eseményein
- rendezettnek és biztosnak érzed személyes hátteredet, életedet
- érdekelnek a párkapcsolati problémák
- szívesen hallgatsz meg másokat
- tenni szeretnél a bántalmazott nőkért
A program során 2017. decemberig, kéthetente kerül sor szervezett közösségi támogató programokra, melynek helyszíne Budapest VIII. kerület
Önkéntes munkádban a Dán Vöröskereszt azonos programja nyomán kialakított pszichoszociális tréninganyag alapján megtartott képzéssel segítünk.
A képzés időpontja: március közepe
Az angol nyelv társalgási szintű ismerete előny, de nem feltétel!
A programba jelentkezni telefonos elérhetőséggel ellátott önéletrajzzal és motivációs levéllel lehet, melyet a daphne@voroskereszt.hu e-mail címre várunk!
Jelentkezési határidő: 2017.február 13., a kiválasztásra a február 20-i héten kerül sor.
A projekt a Jogok, egyenlőség és polgárság program keretében az Európai Unió támogatásával jött létre.