Karácsonyi vacsorán vehettek részt a nélkülöző családok
A #SzerezzÖrömet kampány keretein belül a Street Kitchen és a Coca-Cola novemberben két alkalommal is vendégül látta a Magyar Vöröskereszt által működtetett Családok Átmeneti Otthona lakóit szervezetünk kávézójában, az Empathy Café&Bistro-ban.
A Coca-Cola Magyarország, mint a Magyar Vöröskereszt stratégiai partnere, illetve Fördős Zé és a Street Kitchen csapata is együttműködik velünk az újonnan indított kampányban. Valamennyi szervezet céljai közt szerepel, hogy a lehető legtöbben az ünnepi asztal körül is megélhessék a karácsony adta örömöket.
A #SzerezzÖrömet kampány nem merül ki a kuponkódok feltöltésében. A jótékonysági kezdeményezés része volt, hogy karácsony előtt két ízben is vendégül lássunk rászoruló családokat, egy-egy karácsonyi est erejéig az Empathy Café&Bistroban. Az ünnepi vacsora előtt kicsik és nagyok közösen készítették el a mézeskalácsokat. Ezután következett a több fogásból álló menü, amelyet a Street Kitchen ismert szakácsai, Fördős Zé, Madarász Kinga és Forási Ákos készítettek. A galuskával felszolgált borjúpaprikás mellett több olaszos étel is szerepelt, hiszen a lasagne-n felül helyett kapott a cacciatore, amely a csirkepaprikás olaszos újraértelmezése paradicsomszósszal és fekete olívabogyóval, illetve desszertnek tiramisut szolgáltak fel. A menüsor hatalmas sikert aratott, s nem csupán azért, mert az ételeknek legjobb éttermekben is állandó helyük lenne az étlapon, hanem azért is, mert olyan családokat vontak be a kampányba, akik gyakran azt is nehezen engedhetnék meg magukat, hogy meleg ételt fogyasszanak. A karácsonyi vacsoráknak mindkét esetben a Magyar Vöröskereszt székházában működő társadalmi vállalkozás, az Empathy Café&Bistro adott helyett, ahol a hely jelmondatát igazolva egy asztalhoz ültek eltérő társadalmi háttérrel rendelkező vendégek.
A közös kampányban a fogyasztókat is az adományozásra buzdítjuk. A promóciós, 1.75 literes Coca-Cola termékkód feltöltésével egy tál ételt vagy élelmiszercsomagot adományozhatnak egy rászoruló számára, ráadásul a feltöltők egy titkos Street Kitchen receptet kapnak, amelyhez sehol máshol nem lehet hozzájutni!
A karácsony közeledtével mindig több figyelmet kapnak az adománygyűjtési programok, azonban közös célként fogalmaztuk meg, hogy az ünnepi hangulat végeztével is aktívan segítsünk a rászorulókra. Ezért a #SzerezzÖrömet kampány során befolyt adományokból januárban és februárban is segítjük a rászoruló családokat. A kampányról korábban is írtunk, amelyet az alábbi linkre kattintva tudtok elolvasni.

A több fogásból álló menü, amelyet a Street Kitchen közismert szakácsai, Fördős Zé, Madarász Kinga és Forási Ákos készítettek.
A Magyar Vöröskeresztnél egész évben várjuk a felajánlásokat a Gyermekszáj Étkeztetési Programjára, amelynek keretein belül a befolyt pénzadományból tejet és kenyeret vásárolunk a rászoruló családok számára. Az adományokat a weboldalunkon létrehozott adományfelületre várjuk.
Fotók: Coca-Cola, Kerepeczki Anna / WMN