Az International Business School megduplázza a török-szír támogatások összegét
Az International Business School megduplázza a földrengések áldozatai számára gyűjtött pénzadományok összegét, ha átutaláskor a török-szír földrengés IBS közlemény szerepel.
Dr. Láng László, az IBS rektora így fogalmazott: „Az IBS közössége érzékenyen reagál a világ, ember vagy természet okozta válságokra hiszen az intézmény diákjai, oktatói több mint 100 országból érkeznek. Különös odafigyeléssel osztozunk közel 60 török és szír hallgatónk fájdalmában, aggodalmaiban. A Wellbeing csapatunk már a katasztrófa kezdetén felvette a kapcsolatot az érintettekkel. Az IBS vezetősége úgy döntött, hogy a török és szír károsultak megsegítésére a Vöröskereszttel és nemzetközi közösségével együttműködve elindítja Matching Fund kampányát. A kéthetes pénzgyűjtési kampány során minden felajánlott összeg után az IBS azonos összegű adományt ajánl fel, ezzel megduplázva a végösszeget.”
„Soha nem késő segélyt küldeni a régióba, mert még mindig több százezer túlélő van, akik alapvető szükségletekben szenvednek hiányt, beleértve menedéket (téli sátrak/konténerek), higiéniát (mobil WC/fürdőszoba/zuhanyzók), ágyak /hálózsákok/takarók, melegítők, generátorok és orvosi ellátás stb. A pénzbeli adományozás jelenleg a legjobb segélyforma, mert a régió lakosságának igényei folyamatosan változnak, és a hivatalos segélyszervezetek készpénzadományokkal gyorsabban tudják kezelni és beszerezni ezeket az adományokat. Ezenkívül a legsürgősebben szükséges cikkek, mint például az előregyártott menedékházak, téli sátrak és mobil WC-k/fürdőszobák logisztikailag könnyebben és gyorsabban beszerezhetők a piacról. A beérkező pénzt ezekre a beszerzésekre fordítjuk” – nyilatkozta az IBS számára Meltem Güney, Törökország Budapesti Nagykövetségének első tanácsosa és misszióvezető-helyettese.
A kampány 2023. február 20. és március 3. között zajlik. Az elkövetkező két hétben az alábbi közleménnyel ellátott adományokat várjuk.
Magyarországi számláról:
- Bankszámla szám: 10405004-00026548-00000009
- Közlemény: török-szír földrengés IBS
Külföldi utalás esetén:
- IBAN number: HU32 1040 5004 0002 6548 0000 0009
- Swift Code: OKHBHUHB
- Bank name: K&H Bank Zrt.
- Bank address: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.
- Announcement: Turkish-Syrian earthquake IBS
Az átutalásról további részleteket ide kattintva olvashat. A telefonos adományvonal hívásával kapcsolatban ide kattintva olvashat további tudnivalókat.
Az International Business School saját kapacitásait figyelembe véve 3 millió forintig képes megduplázni a beérkezett összeget.
A Törökországi Vörös Félhold és a Szíriai Arab Vörös Félhold nevében is köszönjük az adományukat!
(Hír forrása: IBS.hu)