A világnak szüksége van több lányra és nőre a tudományban – hangzott a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségénék felhívása idén. Minden év februárjában világszerte megünneplik a nők a tudományban elnevezésű világnapot, amely felhívja a figyelmet a nők részvételének fontosságára a tudomány világában. Mint az akkori tudósításból kiderült, a kutatók csupán egyharmada nő a világban, ezért is fontos hangsúlyozni annak jelentőségét, hogy a lányok és nők is egyenlő hozzáférést kaphassanak a tudomány területén.
Büszkék vagyunk arra, hogy a Vöröskereszt és Vörösfélhold mozgalomban számos nő dolgozik nap mint nap a rászorulók támogatásáért, közülük pedig többen a tudomány világában is aktívak világszerte – ez így van hazánkban, a Magyar Vöröskeresztnél is.
Dr. Ipolyi Dóra, a Magyar Vöröskereszt mozgalmi és önkéntességgel foglalkozó szakterületének vezetője, az evolúciós és kognitív pszichológia doktora. Kutatásai középpontjában a társas támogatás áll, amelyet elsősorban segítő hivatású hallgatók és szakemberek körében vizsgál, korábbi kutatásaiban pedig az önkéntesség és a mentális jóllét összefüggéseivel is foglalkozott. A megjelent és megjelenés alatt álló munkáinak fő témái a mentális egészség, a segítő hivatás kihívásai, a család és a párkapcsolatok.
Dr. Sáfár Brigitta és dr. Barta Ágnes a katonai-műszaki tudományok doktorai.
Dr. Sáfár Brigitta a humanitárius szervezet katasztrófavédelmi vezetője. A legutóbbi kutatásai során elsősorban a krízisek és katasztrófák emberi viselkedésre gyakorolt hatását vizsgálta, valamint ennek fordítottját, azaz, hogy a reziliencia szintjét miként befolyásolja a megfelelő felkészültség.
Dr. Barta Ágnes a szervezet nemzetközi kapcsolatokért felelős és kommunikációs vezetője. Kutatásai elsősorban a katasztrófavédelmi kommunikációra és a lakosság tájékoztatására fókuszálnak, különösen arra, hogyan lehet hatékonyabban elérni és felkészíteni a társadalmat veszélyhelyzetekkel, krízisekkel kapcsolatban, mindehhez pedig pszichológiai aspektusokat is vizsgál.
Mindhárman a Magyar Vöröskereszt központjában dolgoznak, és munkájuk mellett különös hangsúlyt fektetnek a kutatásokra, tudományos konferenciákon való részvételre és publikálásra. Fontosnak tartják, hogy megszerzett tudásukkal a gyakorlatban is a társadalom egészét támogassák. Minden nőt arra bíztatnak, hogy tanuljanak, kutassanak és ismerkedjenek meg a tudomány világával, amely számos lehetőséggel bír a segítő, humanitárius munkához kapcsolódóan is.