A gazdasági válság más cselekvésre késztet bennünket
Európa folyamatosan változik – és az európai Vöröskereszt és Vörösfélhold nemzeti társaságoknak alkalmazkodniuk kell ezekhez a változásokhoz.
Míg más kontinenseken csökken a szegénységben élő emberek aránya, Európában a trendek az ellenkezőjét mutatják. Sok ember süllyed a szegénységi küszöb alá, a szakadék szegények és gazdagok között egyre nő, a megtakarítások és a fizetések erodálódnak, és egyre több „dolgozó szegény” fordul a segélyszervezetekhez segítségért a megélhetéshez.
Néhány Vöröskereszt és Vörösfélhold nemzeti társaság már jelentősen átalakította tevékenységeit, kiterjesztették és a növekvő igényekhez igazították hazai programjaikat, hogy elérjék a rászoruló emberek új csoportjait; más társaságok pedig felismerték, hogy alkalmazkodniuk kell, de még nem sikerült megteremteniük a szükséges forrásokat ahhoz, hogy reagáljanak a változó igényekre.
A IX. Európai Vöröskereszt és Vörösfélhold Konferencián, melyet Olaszországban, Firenzében tartanak 2014. június 3-6. között, 53 nemzeti társaság képviselői vitatják meg, hogyan alkalmazkodjanak a változó Európához, ahol a válság már mélyre gyökerezett. A résztvevők feltárják, hogy milyen intézkedések szükségesek annak érdekében, hogy időszerűek és fogékonyak tudjanak maradni ahhoz, hogy segítséget nyújtsanak a már meglévő és új sebezhető csoportoknak. Az innováció, a hatóságok, a támogatók és a szervezetek közötti együttműködés révén kívánják erősíteni a közösségek és családok rugalmas alkalmazkodó képességét a válsághelyzetekben. A konferencia során olyan, kérdéseket boncolnak, mint a migráció, élelmiszersegélyezés, élelmiszer-biztonság kérdései, de szó lesz az önkéntesség és a humanitárius tevékenység jövőjéről is. A Magyar Vöröskeresztet a szervezet elnöke Dr. Göndöcs Zsigmond, és főigazgatója Kardos István képviseli.
„Most egy olyan Európában élünk, ahol a fiatalabb generáció széles rétegei nem lehetnek biztosak abban, hogy kapnak-e munkát, ahol a „foglalkoztatás” pusztán társadalombiztosítás, vagy nyugdíj nélküli alkalmi munkát jelenthet, és ahol a munkában álló emberek sokszor nem keresnek annyit, hogy saját maguk és családjuk megélhetését fedezzék” – mondta Francesco Rocca, a Nemzetközi Vöröskereszt alelnöke, aki egyben a Konferenciának otthont adó Olasz Vöröskereszt elnöke.
„Amint azt a tavaly októberben kiadott, a gazdasági válság humanitárius hatásairól szóló jelentésünk dokumentálja, másképpen kell gondolkodnunk, elfogadva, hogy a válság hatásai évtizedekig érezhetőek lesznek, még akkor is, ha bekövetkezik a gazdasági fellendülés. Eljött az ideje, hogy másként cselekedjünk, új utakat, új megközelítéseket, új partnerségeket és új megoldásokat, találjunk ahhoz, hogy megfeleljünk az egyre növekvő hazai igényeknek. Az Európai Regionális Konferencia lehetőséget jelent a Vöröskereszt Vörösfélhold vezetői számára, hogy megvitassák szerepüket és tevékenységüket ebben a folyamatban”, – tette hozzá. Francesco Rocca.