A Szaloncukor Angyal idén is szebbé teszi a nélkülözők karácsonyát
Az idei évben 4 megyében kerül szaloncukor a rászoruló családok karácsonyfájára, az adományként befolyt összegből
Az idei évben 4 megyében kerül szaloncukor a rászoruló családok karácsonyfájára, az adományként befolyt összegből
Az ország hátrányos helyzetű megyéiben sok gyermek számára egy szem szaloncukor jelentheti az egyetlen ajándékot az ünnepekkor – ezt szem előtt tartva hívták életre még 2014-ben a Lector fordítóiroda, mint ötletgazda és a Magyar Vöröskereszt közös karitatív programjukat, a Karácsonyi Szaloncukor Angyalt.
Az első Karácsonyi Szaloncukor Angyal akció célja egyszerű, de annál nemesebb volt, szaloncukrot juttatni a nehéz sorsú gyermekeknek. A korábbi években az adakozók a szaloncukorra szánt adományokat elutalhatták a Magyar Vöröskereszt erre a célra elkülönített számlaszámára, felajánlásaikat SMS adományvonalon keresztül is elküldhették, valamint a fordítóiroda önerőből is támogatta a programot, kiegészítve saját ügyfelei adományait. Az elmúlt években az összefogás eredményeképp mintegy 1500 kg szaloncukrot osztottak szét 14 megye, mintegy 65 hátrányos helyzetű településén, majd 1600 család és több mint 6000 fő ünnepét örömtelibbé varázsolva.
Az idei évben, a program korábbi sikerén felbuzdulva ismét „útra kelt” a Karácsonyi Szaloncukor Angyal: folytatva a hagyományt, hogy ismét boldogabbá tegye nélkülöző gyermekek ünnepét.
Idén november 4-től, meghosszabbított gyűjtési idővel egészen december 17-ig fogadtuk az online felajánlásokat az erre célra elkülönített felületünkön. Összesen több mint 340.000 forintnyi adomány érkezett, 79 különböző felajánlásból
Az összefogás eredményeképp az idén négy megyében lesz szebb az ünnep: A Magyar Vöröskereszt megyei helyi szervezetei Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye összesen 22 helyszínén osztottak ki mintegy 261 kg szaloncukrot, így 323 családban akaszthatnak a gyerekek édességet a karácsonyfára.
A program népszerűsítésében és sikerében sokan közreműködtek, olyan médiaszemélyiségek, mint Pataki Zita vagy Sárközi Ákos, Michelin csillagos séf is, aki például egy gasztrovideó segítségével bemutatta a zselés szaloncukor készítés rejtelmeit egyúttal felhívva a figyelmet a programra, továbbá adományozásra buzdítva.
„Örömmel és bizakodással tölt el minket, hogy évről évre egyre több magánember és cég vállal felelősséget mások sorsáért és tesz azért, hogy a rászorulók karácsonya is szebb lehessen. Egy apró figyelmesség hatalmas ajándék lehet kicsiknek és nagyoknak egyaránt.” – mondta el ötletgazdaként Nagy Zoltán, a Lector fordítóiroda vezetője.
„Óriási öröm számunkra, hogy a program segítségével ismét szaloncukrot tudtunk eljuttatni a rászoruló családoknak. Az elmúlt években sok-sok ember karácsonyát sikerült szebbé varázsolnunk a Karácsonyi Szaloncukor Angyallal – bízunk benne, hogy jövő évben is folytatni tudjuk ezt a szép és egyben rendkívül hasznos hagyományt így közelebb hozva a karácsony örömét a nehéz sorsú gyerekeknek egy kis szaloncukor formájában!” – nyilatkozta az eredmény kapcsán Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese
A Gyermekszáj Étkeztetési Program az ünnepek alatt is folyamatosan várja a felajánlásokat. A Karácsonyi Szaloncukor Angyal adománygyűjtéshez hasonlóan, a befolyt adományokat a szegénységben élők ellátására fordítjuk:
EDDIGI FELAJÁNLÁSOK | CÉL | TÁMOGATÓK |
5.523.230 Ft | 5.000.000 Ft | 644 fő |