Pályázati felhívás: Humanitárius Település
A Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége magyarországi települések (önkormányzatok) részére „Humanitárius település” cím elnyerésére pályázatot hirdet.
A Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége magyarországi települések (önkormányzatok) részére „Humanitárius település” cím elnyerésére pályázatot hirdet.
A pályázat fő célja
A Magyar Vöröskereszt eszmeiségét, alapelveit tiszteletben tartó, céljai megvalósításában aktívan részvevő közösségek elismerése.
A pályázók köre
A cím elnyerését megpályázhatja minden település (rész)önkormányzata (falu, község, város) vagy városrész, kerület vagy kerületrész.
A „Humanitárius település” cím elnyerésének feltételei
A „Humanitárius település” cím elnyerésénél előnyben részesül az a pályázó, ahol
Működő vöröskeresztes szervezet azt jelenti, hogy éves terv alapján, legalább és bizonyíthatóan 5 alkalommal, a vöröskeresztes tagok min. 70 %-ának részvételével olyan akciókat, programokat szerveznek a közösség bevonásával, amit a közösség igényel – pl. szociális, egészségnevelési rendezvények, akciók, programok, véradások, elsősegélynyújtó bemutatók szervezése stb.
A cím odaítélése egy évre szól, mely – a feltételek teljesítése esetén – évenként meghosszabbítható.
A cím elnyerése emléklap átadásával jár. A cím megtartása (második alkalom) emléktábla avatással kerül elismerésre Harmadik évben (folyamatosan) az elnyert cím feljogosítja a települést, hogy határán található üdvözlő tábláin elhelyezze a „Humanitárius település” jelzést.
A harmadik fokozatot elért településeknek ötévente szükséges címüket – újabb pályázat benyújtásával – megerősíteni, különben a cím viselésére jogosulatlanná válik.
A cím elnyerésével pénzjutalom nem jár.
A címnek való megfelelés ellenőrizhető. Nem megfelelőség esetén a cím visszavonható.
A pályázatok beérkezésének határideje: 2015. március 30. 10.00 óra
Pályázatok benyújtásának módja és helye
Pályázni kizárólag a kiadott pályázati űrlapon lehet. A pályázatokat 1 példányban és elektronikus adathordozón vagy e-mailen (pl. CD lemez vagy e-mail: gyorgyi.polacsek@voroskereszt.hu)[1] szükséges megküldeni, illetve postán/személyesen behozni az alábbi címre:
Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatóság
1051 Budapest, Arany János u. 31.
További információk kérhetők a Magyar Vöröskereszt megyei és területi szervezeteitől.