Nepál: a finanszírozás hiánya jelenti a legnagyobb kockázatot
Több tízezer ember maradhat védtelen a közelgő monszun idején, ha a támogatók adományainak hiányában nem készülnek idejében átmeneti menedékek a földrengés túlélői számára.
Múlt kedden egy második nagy rengés rombolt le több ezer otthont azokon a területeken, ahol az április 25-én történt 7,8 erősségű súlyos földrengés pusztított. Az újabb csapás főleg Dolakha területén és Sindhupalchok járásban okozott újabb tragédiát, ahol több ezren haltak meg és az épületek mintegy kilencven százaléka vált a földdel egyenlővé.
„Naponta hozunk be az országba segélycikkeket, sátrakat és sátorponyvát, amelyekkel a leginkább sújtott területeket látjuk el, de ez egyszerűen nem elég” – mondta Martin Faller, a Nemzetközi Vöröskereszt (IFRC) Nepálba delegált vezető tisztviselője.
„Minél tovább kénytelenek az emberek szegénységben, korábbi otthonaik romjai között, egészségtelen körülményekben élni, annál nagyobb a járványok kitörésének kockázata. A kolera potenciális veszélyt jelent az ilyen esetekben, ezért fokozott erőfeszítéseket teszünk a megelőzés érdekében.”
A második rengést követően a Nemzetközi Vöröskereszt fokozta sürgősségi műveleteit, segélyfelhívását pedig 93 millió dollárra emeli, amelynek összegyűjtésével mintegy hétszázezer ember azonnali igényeit kívánja kiszolgálni, elsősorban menedékek létesítésével, az egészségügyi ellátás, a tiszta víz és a higiéniai körülmények megteremtésével, valamint gyorssegélyek biztosításával.
Közel 225.000 ember él jelenleg a Vöröskereszt által biztosított sátrak és ponyvák menedéke alatt, és több tízezer emberhez juttatnak el segítséget az elkövetkező napokban és hetekben is. Biztonságosabb építési technikákat megismertető képzéseket, szerszámokat, építési anyagokat és készpénztámogatást nyújtanak a családoknak az újjáépítéshez.
A Vöröskereszt Vörösfélhold által telepített hat gyors reagálású egészségügyi egység működik jelenleg az országban, többek között a Norvég Vöröskereszt Sindhupalchok járásban, Choutarában létesített, nagy felszereltségű 60 ágyas tábori kórháza. A Vöröskereszt csapatai több tízezer liter biztonságos ivóvízzel szolgálják ki az emberek tízezreit nap, mint nap.
A legnagyobb kihívást a segélyek eljuttatása jelenti a távoli, elszigetelt és hegyvidéki területekre, ahova a második földrengés óta még lehetetlenebb az eljutás, de a Vöröskereszt partner intézményei révén már serpák ezreit toborozta és képezte ki, akik képesek arra, hogy a legnehezebben elérhető területekre is elszállítsák a segélycsomagokat.
„A földcsuszamlások és kőomlások egyre nehezebbé teszik küldetésünket, és arra törekszünk, hogy áthidaljuk ezeket a kihívásokat – de nem tudunk megfelelni az igényeknek kellő finanszírozás nélkül” – nyilatkozta Dev Ratna Dhakhwa, a Nepáli Vöröskereszt főtitkára. A többi szervezettel és a kormánnyal való együttműködés és koordináció is létfontosságú ahhoz, hogy a legsebezhetőbb emberek azonnali szükségleteit biztosítani tudjuk.”
A Nepáli Vöröskereszt a tizennégy legsúlyosabban érintett járásban tevékenykedik, speciális csapatokat működtet az ország távoli, elszigetelt területein és több mint 6500 önkéntese vesz részt a segítségnyújtásban.
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) szintén a földrengés sújtotta területeken dolgozik, a katasztrófa során egymástól elszakadt több ezer hozzátartozó felkutatását, a családok újraegyesítését végzik, pszichoszociális támogatást nyújtanak a földrengés túlélőinek és együttműködnek a nepáli hatóságokkal a holttestek azonosításában ás a halottak méltóságteljes nyugalomra helyezésében.
Folyamatosan frissülő tartalmak a Nemzetközi Vöröskereszt nepáli segélyakciójáról (angol): http://www.ifrc.org/nepal-earthquake
Képek: galéria
Videók: IFRC Youtube
További információ
Katmandu
Lucy Keating
kommunikációs kiküldött munkatárs, IFRC
Tel: +977 980 391 4859 +44 7711 376 377
Email: LKeating@redcross.org.uk
Twitter: @LucyK80
Nichola Jones
kommunikációs kiküldött munkatárs, IFRC
Tel: +977 9803914943 +447793167032
Twitter @nicjones81
Dibya Raj Poudel
Nepáli Vöröskereszt, Kommunikációs igazgató
Tel: +9779841699068
Email: dibyarp@gmail.com
Krishna Chandra Chalisey
kommunikációs vezető, ICRC
Tel: + 977 9851000602
Email: krichalisey@icrc.org
Kuala Lumpur
Patrick Fuller
kommunikációs igazgató
IFRC Ázsiai és Csendes-óceáni Zóna
Tel: +977 980391 +60122308451
Email: Patrick.fuller@ifrc.org
Twitter: @pat_fuller and @IFRCAsiapacific
Delhi
Maude Froberg
Regionális kommunikációs igazgató, IFRC
Tel: +918130918887/98
Email: maude.froberg@ifrc.org
Twitter: @maudefroberg
Genf
Benoit Carpentier
közkommunikációs csapat vezető, IFRC
Tel: +41792132413
Email: benoit.carpentier@ifrc.org
Twitter: @BenoistC