Az egyezményt Kardos István, a Magyar Humanitárius Szervezet főigazgatója és Csóti András bv. altábornagy, országos parancsnok írták alá 2016. július 26-án, a Magyar Vöröskereszt székházában.

A megállapodás 1986-ban lépett életbe, amit 1993-ban újítottak meg először. A célja az elítéltek és fogvatartottak társadalmi reintegrációjának elősegítése, bűnismétlési kockázatuk csökkentése, valamint Magyarország közbiztonságának javítása.

A megállapodásban a Magyar Vöröskereszt vállalta többek között a fogvatartottak családi kapcsolatainak erősítését, egészségügyi foglalkoztatások szervezését, szociális helyzetük javítását. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság vállalása pedig az, hogy támogatja a szervezet intézményekben végzett munkáját, megteremti a megfelelő munkakörülményeket és ezzel hozzá segíti a fogvatartottak társadalmi rehabilitációját.

A közös vállalásuk, hogy kölcsönösen képviseltetik magukat a szakmai rendezvényeken, munkacsoportot hoznak létre, hazai és nemzetközi pályázati felhívásokra közös projekteket készítenek, valamint közös programokat  valósítanak meg.

Az országos szintű együttműködési megállapodás alapján a megyei szervezetek is várhatóan felülvizsgálják és megújítják az egyes intézményekkel meglévő együttműködési megállapodásaikat.