Ezen a nyáron is a Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozata, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt fiatal elsősegélynyújtói óvják a strandolók biztonságát. 19 balatoni strandon 320 önkéntes teljesít szolgálatot a szezonban. Munkájukat, illetve azt, hogy jövőre még több helyszínen lehessenek jelen, weboldalunk adományozói felületén és a Netpincér ételrendelő alkalmazáson keresztül magánszemélyek is támogathatják.

A programban idén több mint 320 fiatal önkéntes vesz részt, akik a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látják el 12 Balaton-parti település 19 strandján augusztus 23-ig, minden nap 10 és 18 óra között. Tavaly közel 3 000 esetben segítettek a nyaralóknak. A leggyakoribb esetek a kagyló okozta vágás, a rovarcsípés és a különböző sportsérülések voltak.

Az idei Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat kapcsán rendezett sajtónyilvános bemutatón az önkéntesek a nyári sérülések ellátását szimulálták, képzett imitátorok segítségével

Szervezetünk a koronavírus elleni védekezés jegyében a program teljes ideje alatt kiemelt figyelmet fordít a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásainak betartására, így idén nem csak elsősegélynyújtó-felszerelésekkel, de egyéni védőfelszerelésekkel is ellátjuk önkénteseinket.

A program idén is több szponzornak köszönhetően valósul meg. A cégek mellett egyébként bárki segíthet a Magyar Vöröskereszt központi oldalán működő online adományozási felületen, de a Netpincér virtuális étlapján is egyszerűen lehet támogatni a szolgálatot.
[/av_textblock]

EDDIGI FELAJÁNLÁSOKCÉLTÁMOGATÓK
71.850 Ft2.000.000 Ft21 fő

Adományozni szeretnék

A szolgálat 2007-es indulása óta több mint 40 000 esetben nyújtottak szakszerű segítséget a fiatal vöröskeresztes önkéntesek, ebből hétszer életet mentettek.  Idén már második éve nem csak ellátják a sérüléseket, hanem a Generali a Biztonságért Alapítvány közreműködésével a civil lakosság számára elsősegélynyújtás ismereti bemutatókat is tartanak a Balaton partján. Tavaly a roadshow-kon közel 3500 nyaralónak tanították meg az újraélesztést és a legfontosabb ellátási ismereteket.

Mivel az idei évben elmaradt az olaszországi Solferinóban hagyományosan megrendezett fáklyás felvonulás, a “fiacollata”, ezért a Vöröskereszt és Vörös félhold szervezetek a Nemzetközi Vöröskereszt felhívására “virtuális fáklyagyújtással” ünnepeltek. A kezdeményezéshez az elsősegélynyújtó önkéntesek is csatlakoznak, akik Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatójától vették át a lángot, és egészen a szolgálat végéig jelképesen őrzik azt.

Add tovább a lángot!

Pontosan egy hete, június 24-én volt a Solferinói csata 161. évfordulója. A történelmi esemény szörnyűségeit látva határozta el Henry Dunant svájci üzletember, hogy önzetlenül segít másokon és humanitárius mozgalmat alapít. 1995 óta minden évben több ezer önkéntes gyűlik össze Solferinóban a világ minden tájáról,hogy közösen ünnepelje a Vöröskereszt és Vörös Félhold mozgalmat. 👏Az idei évben a koronavírus járvány miatt nem nyílt lehetőség arra, hogy a helyszínen megtartsuk a "fiacollatat", azaz a hagyományos fáklyás felvonulást, ugyanakkor a Nemzetközi Vöröskereszt felhívására az online térben csatlakozunk a megemlékezéshez. 💻A mai nap különösen aktuális, hiszen július elsejével elindult a 2020-as Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat, melynek keretében több mint 320 szakképzett fiatal elsősegélynyújtó önkéntes teljesít szolgálatot 19 balatoni strandon, a szezon végéig. 🤝🏖Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója virtuálisan átadja a lángot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tagjainak akik már a Balatonnál segítik a nyaralókat. Így a fiatal elsősegélynyújtók folytathatják tovább az ünneplést! 🎉#PasstheTorch #Solferino2020 #Addtovabbalangot #BESZ

Közzétette: Magyar Vöröskereszt – 2020. július 1., szerda

Hazánk legnagyobb humanitárius szervezete ezen a nyáron is támogatók bevonásával tudta elindítani a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatot, amelynek fő támogatója az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Generali a Biztonságért Alapítvány. További pénzbeli támogatók a Magyar Futósport Egyesület, aHang kampányplatform, valamint Révfülöp és Balatonudvari Önkormányzata. A szolgálat telekommunikációs partnere a Telenor Magyarország. Az önkéntesek folyadékpótlásáról a Coca-Cola Magyarország, kiegészítő étkezésükről a Nestlé és Nissin Foods, bőrük védelméről pedig a Dr. Kelen gondoskodik. A MÁV-Start Zrt. és az Innovációs és Technológiai Minisztérium 90%-os utazási támogatást ad az önkénteseknek a szolgálat központja és strandok közötti közlekedésre. A strandolók ellátását a VitaPlus Kft. közel 1500 doboz Kalcium Plus pezsgőtablettával támogatta.

Tudj meg többet a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat hivatalos oldalán.

Az idei strandok teljes listája:

Balatonudvari Községi strand 8242 Balatonudvari, 560/3 hrsz. RészletekBezárás

Toggle Content goes here

Balatonudvari Fövenyes strand 8242 Balatonudvari, 720/6 hrsz. RészletekBezárás

Badacsonytomaji Strand 8258 Badacsonytomaj, 2551/9 hrsz. RészletekBezárás

Révfülöp Szigeti strand 8253 Révfülöp, Sziget u. 1. RészletekBezárás

Toggle Content goes here

Révfülöp Császtai strand 8253 Révfülöp, Badacsonyi út RészletekBezárás

Alsóörsi strand 8226 Alsóörs, Sirály Park 2. RészletekBezárás

Balatonberényi strand 8649 Balatonberény, Balaton u. 6. RészletekBezárás

Badacsony Strand 8261 Badacsony, 2555 hrsz. RészletekBezárás

Balatonmáriafürdő központi strand 8647 Balatonmáriafürdő, Gr. Széchényi Imre tér 1. RészletekBezárás

Balatonmáriafürdő Hajóállomás strand 8647 Balatonmáriafürdő, Bernáth Aurél stny. RészletekBezárás

Balatonfenyves Központi strand 8646 Balatonfenyves, Balatonpart u. 3709 hrsz. RészletekBezárás

Balatonfenyves Csalogányközi-szabadstrand 8646 Balatonfenyves, Balaton u. 4585 hrsz. RészletekBezárás

Balatonfenyves alsói szabadstrand 8646 Balatonfenyves, Mária u. 842/2 hrsz. RészletekBezárás

Balatonboglár Platán strand 8630 Balatonboglár, Szentmihályi u. 1. RészletekBezárás

Balatonlelle Napfény strand 8638 Balatonlelle, Napospart u. 3. RészletekBezárás

Balatonszemesi szabadstrand 8636 Balatonszemes, Berzsenyi Dániel u. 13. RészletekBezárás

Balatonszárszó központi strand 8624 Balatonszárszó, Mikszáth Kálmán u. 5. RészletekBezárás

Balatonföldvár Keleti strand 8623 Balatonföldvár, Somogyi Béla u. 28. RészletekBezárás

Balatonföldvár Nyugati strand 8623 Balatonföldvár, Rákóczi Ferenc u. 32. RészletekBezárás