„Közös munkával érzékelhető a változás” – interjú a Magyar Vöröskereszt új elnökével

Mikor csatlakoztál a Vöröskereszthez és milyen változásokat vettél észre a szervezetnél töltött idő alatt?  

1972-ben kezdtem a vöröskeresztes munkát, jövőre lesz 50 éve, ha jól számolom. Fiatal munkaerőként a helyi Vöröskereszt vont be a tevékenységébe, hiszen akkor is a fiatalokat kereste a szervezet. Abban az időszakban nem volt olyan szabályozott a működési rend, mint napjainkban, úgy gondoltam, csak a Vöröskeresztnek segítek, pedig mai gondolatokkal élve önkénteskedtem. Főként a szociális ügyek, a lakosság támogatása, az idősekkel való foglalkozás: ezek voltak a feladataim. Később sokkal erőteljesebbé vált a Magyar Vöröskereszt egészségügyi tevékenysége – sok körzeti orvos és ápoló is tagunk volt.

Nagy változás a vöröskeresztes munkámban akkor következett be, amikor vezetői feladatokat is kaptam. Szinte a hetvenes évek végéig csak önkéntes alapon szerveztük a tevékenységeinket, és a területi munkatárs sokszor egyedül látta el a vöröskeresztes feladatokat az egész járásban, ilyenkor gyakran segítettem az ő munkáját. Mikor nyugdíjba mentem, a szervezet egyre több feladatot bízott rám, mivel több időm szabadult fel. Így lettem a megyei vezetőség tagja, 2008-tól országos küldöttnek, 2012-ben Pest megyei elnöknek választottak, országos szinten 2016-tól alelnökként, 2021 szeptemberétől pedig elnökként igyekszem segíteni a munkát.

Úgy tűnik, régen is az volt a cél, hogy több fiatal vegyen részt a Magyar Vöröskereszt munkájában. Mit gondolsz, hogyan hangolható össze a fiatal és az idősebb korosztály munkája?  

Ez mindig is összetett feladat volt, mindenképp fontosnak tartom, hogy a megfelelő arányok meglegyenek. Kérdezhetik, miért? Azért, mert a fiatalok hozzák a lendületet, ők még nincsenek megfertőzve azokkal a szokásokkal, mindennapi berögzült tennivalókkal, amelyek esetleg monotonságot eredményezhetnek. De az ötletek megvalósítása nem lesz mindig sikeres, hiszen nincs mellette még a kellő tapasztalat, ezért kell támaszkodni az idősebb, nagyobb tapasztalattal rendelkező vöröskeresztesekre, akik ezeket az ismereteket átadják, és jó együttműködést alakítanak ki a fiatalokkal. Tapasztalataim szerint azok az alapszervezetek működnek jól, amelyekben a fiatalok és az idősek együtt dolgoznak.

Mit tapasztalsz, az emberek hogyan vélekednek a Magyar Vöröskereszt tevékenységeiről?  

Ezt különválasztanám koronavírus-járvány előtti és utáni időszakra. A járvány előtt, ha bárkit kérdeztünk a szervezetről, szinte mindenki csak a véradást vagy az elsősegélynyújtást említette. Ha idősebb vagy nehezebb sorsú embereket kérdeztünk, ők esetleg még a segítségnyújtást mondták. Nem volt széleskörben ismert, hogy a szervezet sok katasztrófa-válaszadási feladattal is foglalkozik. Az utóbbi időben azonban, sajnos, a klímaváltozás miatt nem csak árvizek, de szélviharok, jégkárok is sújtják a környezetünket, és ezekben a helyzetekben majdnem mindenhol szinte elsőként volt jelen a Magyar Vöröskereszt.

A koronavírus-járvány ráirányította a figyelmet arra, hogy milyen aktív a szervezet, és milyen gyorsan tud alkalmazkodni. Bár kezdetben mindannyiunkban volt fenntartás, hogy hogyan tudunk majd megfelelni a szűrőbuszokon való ellátásban, vagy éppen a diszpécserszolgálatban. Viszont a kezdetek után teljesen profin felkészültek erre a munkatársak – és ezt látta mindenki. A lakosság közelébe kerültünk, a segítségnyújtás is felhívta a munkákra a figyelmet.

Nem csak a nehéz körülmények között élők, vagy a véradók, de mások is látták, hogy akár járványhelyzetben, akár katasztrófák elhárításánál, mi vöröskeresztesek mindig ott vagyunk.

A koronavírus-járvány új kihívásokat is hozott, hogyan látod, a mindennapokban milyen kihívásokkal kell szembenéznie a Magyar Vöröskeresztnek?  

Az első hullám idején a szervezetet is sokként érte ez a kihívás. Hirtelen kellett felkészülni a helyzetre, és az a bizonytalanság, ami az első hullámot érintette, bennük is megkérdőjelezte, hogy hogyan fogunk megfelelni. A diszpécserszolgálat után jöttek a szűrőbuszok és a tesztek, vizsgálatok végzése a határállomásokon más-más feladatokat jelentettek. A 2030-as stratégia egyik fontos célkitűzése, hogy a szervezet felkészüljön és gondoskodjon az egészségügyi ismeretek bővítéséről és erősítéséről mind munkavállalói mind önkéntesei között – ez egy kihívás lesz mindannyiunk számára.

A járvány előtti időszakban miket mondanál a legnagyobb kihívásnak, amelyekkel a szervezetnek szembe kellett néznie?  

A válasz településenként, vagy megyénkét eltérő lehet, de akárhogy nézzük, a legnagyobb kihívás a nehéz helyzetben lévő emberek ellátása, életük megszervezése. Egyre több nehézséget jelentett, hogy közüzemi számlák fizetésére kértek tőlünk segítséget, amire nincs lehetőségünk, egyet tehetünk csak: fokozzuk az adományok gyűjtését, és nem csak országos szinten vonzzuk be a nagyvállalatokat adományozásra, hanem egy-egy területrészen is megszólítjuk azokat a vállalkozásokat, amelyek segítséget tudnak nyújtani, például tűzifa biztosításával.

Már a járvány előtt is felvetődött, hogy az egészségügyi ellátásban is megnőtt az igény, hogy egy-egy rendezvényre települjön ki a Magyar Vöröskereszt, hogy bizonyos szűrővizsgálatokat, például vércukormérést, vérnyomásmérést, testzsírmérést elvégezzen. Ehhez nekünk is ki kellett alakítani egy kapcsolatrendszert, hogy ha nincs a helyszínen szakmai végzettséggel rendelkező munkatárs, akkor egy gyógyszerész, ápoló, orvos, vagy mentős segítse a munkánkat.

Milyen kezdeményezéseket látsz szükségesnek a jövőben, hogy kibővítsük azt, ahogyan segítséget tudunk nyújtani az embereknek? 

Ebben eltérő sajátosságok vannak megyei és fővárosi szinten. Egészen más egy borsodi térség, ahol sok hátrányos helyzetű település van, ahol a lakosság összetétele, foglalkoztatása, egészségügyi szintje sokkal több szervezőmunkát igényel. Abban látom a megoldást, ha a területi szervezeteink is sokkal öntevékenyebbeken működjenek és helyben tudják felderíteni támogatói köröket. Akkor működik jól egy területen a vöröskeresztes munka, ha nem csak az önkormányzatokkal, de a gazdaság szereplőivel is kiépítünk egy jó kapcsolatot, hiszen mi is támogatásból tudunk segíteni. Nem kis kihívás ez, de az a célunk, hogy minél több új támogatót vonzzunk be, szeretnénk kihasználni azt a lendületet, amelyet munkánk láthatósága hozott, legyen szó bármelyik megyéről az országban.

Elnökként milyen jövőbeli elképzeléseid vannak?  

Szeretném, ha a vöröskereszt egy sokkal mozgalmasabb, pörgősebb szervezet lenne, ahol az országos munkába erőteljesebben becsatlakoznának az alapszervezetek is. Először nem nagy és látványos terveket szeretnék véghez vinni, úgy gondolom, sokkal eredményesebb lesz, ha apró lépésekkel kezdünk. Párbeszédre törekszem az alapszervezetekben dolgozó munkatársakkal, önkéntesekkel, támogatókkal, hiszen így juthat el az országos vezetőség felé a sok jó ötlet, javaslat. Ha mindenki biztos abban, hogy szabadon ötletelhet, mert a véleményét meghallgatjuk és megbeszéljük, hiszen így tudunk közösen alkotni, ebben mindenki sikere benne lesz. Biztos vagyok abban, hogy összefogással, közös munkával érzékelhető lesz a változás.

Mik a tapasztalataid női vezetőként?   

Soha nem éreztem magam hátrányban női vezetőként, úgy érzem, viszonylag mindig határozottan képviseltem a szakmai véleményemet. Azt észrevettem, hogy szociális, egészségügyi témákban tartott értekezleteken, túlnyomó többségben a vezetők közül nők vettek részt, viszont, ha gazdasági konferencia volt, akkor csak mutatóban voltunk néhányan nők -azokon zömmel férfiak vettek részt. Vezetői körökben vannak bizonyos tradíciók, hogy hol természetesebb egy női vezető, bár talán a mai időszakban ez már nem annyira jellemző.

Vöröskeresztes munkám során fokozatosan volt lehetőségem megtapasztalni, mit jelent véleményt nyilvánítani, munkatársakat koordinálni. Elmondhatom, hogy hogy nekem szerencsém volt, mert olyan irányító vezetőim voltak, akik mindig leültek velem és elmondták, hogy mi volt a jó és mi volt a rossz.

Még most is rendkívül elfoglalt vagy, ha éppen nem a szervezettel foglalkozol, mi az, ami kikapcsol? 

A kert. Családi házban lakunk, nagyon szeretek a kertben tevékenykedni, a zöldségekkel a férjem foglalkozik, de a virágok az enyémek. Egy fárasztó nap után hazaérkezve, megnyugtató érzés a kertben szétnézni, amikor látom a növények, virágok fejlődését, és látom kedvenc cicám, kutyám ragaszkodását.

Interjúnkat elolvashatják a novemberi Családi Lap magazinban is, amely már kapható az újságárusoknál!