A Magyar Vöröskereszt 2021. szeptember 17. és 18. között valósította meg a XV. Kongresszust Esztergomban a Szent Adalbert Központban. Az első napon megválasztották az országos szintű tisztségviselőket, a második napon  ismertetésre került – többek között – a Vöröskereszt és Vörösfélhold Nemzeti Társaságok Szövetségének következő tíz év​​vel foglalkozó stratégiája is.

A Magyar Vöröskereszt elnökének Fodor Antalné dr., Pest megyei küldöttet választották. Az alelnöki pozíciókat Dr. Fábián Károly és Dr. Breitenbach Géza országos vezetőségi tagok töltik be.

Fodor Antalné dr. 1972. március 1. óta tagja a Magyar Vöröskeresztnek, 2008 óta a Pest megyei szervezet vezetőségi tagjának, majd 2012. szeptember 12-én megyei elnöknek, 2016-ban országos alelnökké választották, ezáltal több megyére is rálátva és támogatva végez aktív mozgalmi munkát.

Fodor Antalné dr. – elnök

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt leköszönő elnöke, Kormos Ádám értékelte az ifjúsági szervezet eddigi munkáját, kifejezte, hogy reméli a jövőben is kitart majd az a fiatalos lendület, amely az elmúlt években erősítette az ifjúság szerepét.

Az elnök és az alelnökök személye mellett az országos küldöttek szavaztak az országos vezetőség, az országos ifjúsági vezetőség, a felügyelő bizottság és az etikai bizottság tagjairól is.

Dr. Fábián Károly és Dr. Breitenbach Géza alelnökök, Fodor Antalné dr. elnök és Kardos István főigazgató

Fotó: Jóri András