Korszerű eszköz beszerzése Fejér vármegyében
A Magyar Vöröskereszt Fejér Vármegyei Szervezetének beszámolója (EPA/B/2/2024)
A Magyar Vöröskereszt Fejér Vármegyei Szervezete az egészség védelme, a megelőzés céljából szűrővizsgálatokat, egészségnapokat szervez, és ezen programok során korszerű eszközöket használ a Magyar Vöröskereszt által kezelt Egészség-Program Alap pályázat keretében.
A pályázaton elnyert támogatási összegből olyan eszköz beszerzésére nyílt lehetőség, ami lehetővé teszi a helyi közösségek korszerű és összetett prevenciós vizsgálatainak megvalósulását.
A boka-kar index mérésére szolgáló készülék (Microlife WatchBP Office AFIB) segít a perifériás érbetegségek korai felismerésében és kezelésében. A vizsgálat nők és férfiak esetében is 55 év felett, illetve cukorbetegség, dohányzás, túlsúly vagy magas vérnyomás, fokozottan stresszes életmód, ismert érelmeszesedés, magas koleszterinszint és koszorúér-betegség megléte esetén javasolt.
A szűrések résztvevői örömmel fogadták az új eszközök használatát, hiszen olyan egészségügyi állapotról kaphattak információkat, amire korábban ritkán adódott lehetőség. A készülék mindkét karon egyszerre és több alkalommal végez vérnyomásmérést, ami segít a karok közötti vérnyomásérték megállapításában, valamint az egyéb potenciális kardiovaszkuláris kockázatok felderítésében.
A szűrővizsgálatokon a későbbiekben is végezhetőek majd mérések a beszerzett eszközzel.

Fotók: Magyar Vöröskereszt Fejér Vármegyei Szervezete
