Kenedi Alap alapító okirat
Kenedi Tibor örökhagyóként 33,4 millió forintot adományozott a Magyar Vöröskereszt számára azzal a céllal, hogy rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket támogasson, segélyezzen.
A Kenedi Alap elsődleges célja, hogy a Magyar Vöröskereszt látókörébe kerülő hátrányos helyzetű gyermekeken komplex módon segítsen az elérhető erőforrások maximális kihasználásával. Fontos, hogy olyan közösségi alapú kezdeményezéseket támogassunk, mely a helyi igényekre a helyben élő rászorulók szükségleteire reflektál.
További információ az Alapító okiratban található, melyet itt lehet letölteni: