Katasztrófavédelmi ifjúsági tábort szervezünk
A Magyar Vöröskereszt katasztrófavédelmi ifjúsági tábort rendez 2014 júliusában.
A Magyar Vöröskereszt katasztrófavédelmi ifjúsági tábort rendez 2014 júliusában.
A táborra azon fiatalok jelentkezését várják, akik aktívan részt vennének a szervezet katasztrófavédelmi tevékenységeiben és a Duna által érintett településeken élnek vagy tanulnak. A gyakorlati és elméleti ismereteket adó nyári tábor során a résztvevők megismerik a katasztrófahelyzetek hátterét, a védekezés mikéntjét, a tűzvédelem és az árvízi védekezés, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, az elsősegélynyújtás és a pszicho-szociális segítségnyújtás világát.
A tábor időpontjai
Egy tábor maximális létszáma: 30 fő. A szervezők fenntartják a jogot arra, hogy túljelentkezés esetén a jelentkezési űrlap motivációs mezői alapján válasszák ki a résztvevőket.
A jelentkezés feltételei:
A tábor elméleti előadásokból, interaktív bemutatókból és gyakorlatokból áll, amelyek során a résztvevők átfogó ismeretekre tesznek szert az alábbi témákban:
A rendezvény ideje alatt a résztvevők tábori körülmények között kerülnek elszállásolásra, amely felszerelése és felépítése megfelel egy súlyosabb katasztrófahelyzet esetén létrehozott alaptáboréval. A valósághű körülmények biztosítása érdekében a tábori rend betartása kötelező. A részvétel feltétele a tábori rend elfogadása, valamint az alább ismertetett személyes felszerelések résztvevő által történő biztosítása.
Résztvevők által biztosítandó egyéni felszerelések
Kérjük a táborozókat, hogy felszerelésüket hátizsákban hozzák magukkal, valamint nagyobb táskájuk mellett hozzanak magukkal egy kisebb, 1 napos felszerelésnek elegendő hátizsákot.
A jelentkezési űrlap elérhető az alábbi linken: https://docs.google.com/forms/d/1ELr2SFZD_4JBMgzhUaOUI8FLded3lxNwCkS_BNK3s-k/viewform
MEGHOSSZABBÍTVA!
Jelentkezési határidő: 2014.06.29.
A táborban való részvétel díjmentes, amelynek értéke 50 000 Ft/fő.