Ismét vörös kód lépett érvénybe a hőség miatt
Idén nyáron immár harmadszor hirdettek vörös kódot, ezúttal 2024. augusztus 11-én (vasárnap) 00 órától 2024. augusztus 16-án (péntek) 24 óráig, az ország teljes területére. Ebben az időszakban a Magyar Vöröskereszt utcai gondozó szolgálatot ellátó munkatársai fokozott figyelemmel végzik munkájukat. A szervezet mindenkit arra kér, figyeljen a környezetére, és ha rosszul lévő embert lát, kérjen számára mihamarabb segítséget!
Az extrém hőségnek kitett emberek egészségének megóvása érdekében életbe lép a vörös kód is. A szabadban tartózkodás miatt a hajléktalan emberek ebben az időszakban magasabb kockázatnak vannak kitéve. A vörös kód kötelezi a szociális intézményeket, hogy a regionális diszpécserszolgálat által hozzájuk irányított személyeket feltétel nélkül fogadják a krízishelyzet lezárultáig.
Hogyan tudunk segíteni a melegben rosszul lett embertársunknak?
A körülöttünk lévők esetleges rosszulléte esetén emberi kötelességünk segíteni, előtte azonban meg kell arról győződnünk, hogy mi magunk biztonságban vagyunk, hiszen csak így tudunk segítséget nyújtani másnak.
Ha napszúrás jeleit vesszük észre valakin, segítsük árnyékos, hűvös helyre. Megoldás lehet, ha légkondicionált helyiségekbe húzódunk: bevásárlóközpontokba, közhivatalok ügyféltereibe. Adjunk neki ivóvizet és a kinti hőmérsékletnél hidegebb vizes borogatást, például helyezzünk átnedvesített zsebkendőt a napszúrást kapott embertársunk csuklójára. Amennyiben a hőguta tüneteit észleli valakin, azonnal hívja a 112-es segélyhívót!
Hajléktalan ember rosszulléte esetén bátran hívja a regionális diszpécserszolgálatot, akik a további lépésekben is tudnak majd segíteni. A diszpécserszolgálatok elérhetőségét itt találja.
Hogyan védjük a hőségben a magunk egészségét?
A hőségben igyekezzünk betartani néhány alapvető iránymutatást, ügyeljünk a következőkre:
Folyadékbevitel: igyunk sok vizet, és kerüljük a dehidratáló hatású, alkoholos és koffeintartalmú italokat.
Nap elleni védelem: viseljünk világos, könnyű ruházatot, használjunk naptejet, és védjük a fejünket kalappal, sapkával.
Hűs helyek választása: lehetőség szerint tartózkodjunk árnyékos, hűvös helyeken, kerüljük a tűző napot, különösen 11 és 15 óra között. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján megtalálható azoknak a légkondicionált helyeknek a listája, amelyeket bárki igénybe vehet.
Fizikai aktivitás: mérsékeljük a fizikai megerőltetést, és a legforróbb órákban kerüljük a nehéz fizikai munkát.
Étkezés: kerüljük a nehéz, zsíros ételeket, fogyasszunk könnyű fogásokat, friss gyümölcsöket és zöldségeket.
Veszélyeztetett csoportok – figyeljünk embertársainkra: különösen figyeljünk azokra, akik érzékenyebbek lehetnek a hőségre, az utcán élő, a szabadban tartózkodó emberekre, az idősekre, kisgyermekekre, krónikus betegekre.
Vigyázzon magára, vigyázzunk egymásra!