Zalaegerszegen gyűlnek össze az ország legjobb elsősegélynyújtói, hogy megmérkőzzenek a 48. Országos Elsősegélynyújtó Versenyen. A Hősképző kampány keretében az esemény szó szerint az utcára viszi az elsősegélynyújtás fontosságának üzenetét. A döntő kezdetét 8 óra 30 perckor ágyúszó jelzi majd.  Ekkor indulnak el a csapatok Zalaegerszeg egyik legszebb pontjáról, a Dísz térről.

Ezen a helyszínen 9-től 16 óráig véradással és elsősegélynyújtó játszóházzal, a rendezvény főtámogatója, a Generali a Biztonságért Alapítvány jóvoltából pedig egészségügyi szűrésekkel várják a családokat a szervezők.

A város területén kialakított közel 9 kilométeres körpálya nyilvános „Hősképző állomásait” bárki megtekintheti. A kárhelyeken képzett imitátorok által eljátszott valósághű sérüléseket kell majd ellátniuk a versenyzőknek. Az érdeklődők számára pedig az állomásvezető önkéntesek és munkatársak adnak tájékoztatást, ügyelve a biztonságra és a verseny tisztaságára.

A Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete kéri a lakosságot, hogy a szervezet emblémájával ellátott kárhelyekhez ne hívjanak mentőt, illetve minden hasonló esetben először a helyszínen tájékozódva győződjenek meg a segélyhívás indokoltságáról!

„Megtiszteltetés számunkra, hogy immár harmadik éve támogathatjuk ezt a fontos kezdeményezést. Alapítványunk fő célja az egészségmegőrzés, a gyógyítási és mentési tevékenység segítése. A zalaegerszegi versenyhelyszínen valamennyire láthatunk szép példákat, a megelőzéstől az „életmentésig. Idén nyáron egy másik, a Magyar Vöröskereszttel közös programban is szerepet vállalhattunk: a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat támogatása mellett a balatoni strandokon elsősegély bemutatókon hozhattuk közelebb a nagyközönséghez a legfontosabb gyakorlati tudást. Hisszük, hogy egyre többen sajátítják el a szakszerű segítségnyújtás képességét és szükség esetén tudják és merik is használni azt.” – mondta el Olt Boglárka, a Generali a Biztonságért Alapítvány képviselője.

A Hősképző szeptemberi témája az elsősegélynyújtáshoz kapcsolódó lelki folyamatok bemutatása. A Hősképző kampány első hónapjában az ország 17 megyéjében 42 rendezvényen összesen 8.658 fő vett részt a szervezet ingyenes elsősegélynyújtó programjain. Az Elsősegélynyújtás Világnapján az elsősegélynyújtót érő lelki hatásokra hívja föl a figyelmet a Magyar Vöröskereszt. Az Országos Elsősegélynyújtó Verseny célja viszont nem változott az elmúlt 48 évben: az elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati ismereteinek minél szélesebb körben történő átadása és a humanitárius szemléletmód terjesztése. A rendezvény fővédnöke Balaicz Zoltán Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere.