Rendhagyó módon kerül megszervezésre idén a MikulásGyár, szervezetünk önkéntesei azonban idén is segítik a nagyszabású jótékonysági akciót, immár országosan, az Auchan áruházakban elhelyezett gyűjtőpontokon.

Zsolnai Endre, a MikulásGyár tulajdonos-főszervezője elmondta: „A pandémiára és annak gazdasági hatásaira való tekintettel fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a rászorulóknak most leginkább tartós élelmiszerre (konzerv, tészta, liszt, cukor, rizs, olaj, édesség stb.), tisztálkodási és fertőtlenítőszerekre van szükségük. A gyűjtést 2020-ban ezek szerint szervezzük meg, használt felajánlásokat a járvány miatt biztonsági okokból nem fogadunk. Ennek az évnek különleges üzenete van: a MikulásGyár akkor is működik, ha olyan nehézségek vannak a világban és hazánkban, amelyekre nem számíthattunk. Sokszorozott erővel és energiával dolgozunk azokért, akik máshonnan nem kapnak segítséget.”

Az Auchan Magyarország idén első alkalommal csatlakozik a nagy múltú MikulásGyárhoz, s nem is akárhogy. A kereskedelmi lánc jóvoltából idén országos lesz a gyűjtés, hiszen mind a 24 áruházukban lesz gyűjtőpont december 1. és 20. között. A vásárlók vagy az áruházba betérők a fenti termékekkel segíthetnek, használt ruhát, játékokat sajnos most nem lehet hozni.

„Bízunk benne, hogy 20 nap alatt áruházainkban rengeteg adományt tudunk gyűjteni a Magyar Vöröskereszt önkéntesei segítségével, akik ezt követően majd eljuttatják az adományokat a rászorulókhoz. Örömmel segítettünk a MikulásGyárnak és igyekeztünk olyan megoldást találni, ami még pluszt is hozhat az eddigi gyakorlathoz képest, ezért a gyűjtést valamennyi áruházunkban megrendezzük, így idén országos lesz a MikulásGyár!” – mondta Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatója.

A Magyar Vöröskereszt a budapesti és vidéki gyűjtőpontokon biztosítja az önkénteseket, s gondoskodik arról, hogy a legjobb helyekre kerüljenek az adományok. Szervezetünk óriási feladatot lát el azzal, hogy önkéntes hálózatát hadrendbe állítja és 20 napon keresztül sokezer munkaórában veszi át és kezeli a felajánlásokat.

Szervezetünk a tavalyi évben több mint 1000 önkéntes segítségével 131.900 kilogramm adománnyal támogatotta a nélkülöző családokat a karácsonyi időszakban.

A Mikulásgyár stratégiai és logisztikai partnere a Magyar Posta Zrt. A Magyar Posta lehetőséget nyújt arra, hogy az is adományozhasson, aki nem tudja személyesen elvinni ajándékát a MikulásGyárba. Az ország legtöbb postáján is ingyen feladhatók az adományok lezárt dobozokban, csak annyit kell ráírni a küldeményekre, hogy MIKULÁSGYÁR. Ahogyan az elmúlt 5 évben, a MikulásGyár a Lurdy Házban is várja az adományokat.