A Magyar Vöröskereszt október 16. és december 20. között Hősképző elnevezéssel elsősegélynyújtást népszerűsítő és oktató programot indított. Az ingyenes foglalkozásokra a Vöröskereszt megyei szervezeteinél lehet jelentkezni. November témája a vércukorszint változás okozta rosszullétek.

Októberben, az Újraélesztés Világnapján indított akció keretében a hónap végéig 7 megyében összesen 38 eseményt szerveztek Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei. Két hét alatt közel 4.000 érdeklődő tanulta meg az újraélesztést a Hősképző program segítségével.

A Cukorbetegség Világnapjához kötődően, mely november 14-én volt érdemes felhívni a közvélemény figyelmét a magas népegészségügyi kockázatot jelentő betegségek elsősegélynyújtására és megelőzésére. Ezért a Hősképző rendezvényeken novemberben a vércukorszint változás okozta rosszullétek kerülnek fókuszba. A programra jelentkezők hasznos, gyakorlati tudásra tehetnek szert, melynek során a mindennapi életben előforduló egyéb rosszullétek ellátásába is bepillantást nyerhetnek. A program minden megyében megvalósul, a pontos helyszínekről és időpontokról a Magyar Vöröskereszt megyei szervezeteinél vagy a www.voroskereszt.hu oldalon érdeklődhetnek a jelentkezők.

Becslések szerint a cukorbetegséggel élők fele, körülbelül 750.000 ember nem tud a betegségéről. Még többen vannak azok, akiknél az úgynevezett 2-es típusú cukorbetegség előszobájának számító, a normálisnál magasabb vércukorszint jellemző. Ez fokozza a kialakuló rosszullétek kockázatát, de nem csak cukorbetegek lehetnek érintettek.

Gyors vércukorszint csökkenést más betegségek, stressz, túlzott fizikai terhelés, rendszertelen táplálkozás vagy túlzott szeszesital fogyasztás is okozhat. Ilyenkor a beteg szédül, az arca sápadt-verejtékes és gyengének érzi magát. Gyakran remeg, álmos vagy éppen ideges. Fájhat a feje és többnyire éhes is. A rosszullétet ritkábban okozó magas vércukorszint tünetei kissé eltérőek. Ha bizonytalanok vagyunk, inkább adjunk a betegnek cukortartalmú enni- vagy innivalót! Magas vércukor szint esetén ez nem segít, de nem is okozunk bajt vele. Ha a beteg állapota gyorsan romlik, vagy már nem tud együttműködni, akkor a legfontosabb tennivaló a mentőszolgálat mihamarabbi értesítése.

Eszméletlenné váló beteg esetén a légút biztosítása vagy elégtelen légzés esetén az újraélesztés az elsősegélynyújtó legfontosabb feladata. Ezt már nagyon jól tudják mindazok, akik részt vettek októberben a Vöröskereszt valamelyik Hősképző rendezvényén.