Hibrid autóval segíti a Magyar Vöröskereszt munkáját a Suzuki
A Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom Megyei Szervezetének munkájához járul hozzá a Magyar Suzuki Zrt. egy vadonatúj hibrid Suzuki Vitara személygépkocsi felajánlásával
A Magyar Suzuki Zrt. felelős vállalatként az elmúlt közel harminc év során mindvégig elkötelezetten támogatta a helyi közösségek és szervezetek munkáját. A jelen helyzetben pedig, a koronavírus-járvány idején erre fokozott figyelmet fordítanak.
A Magyar Vöröskereszt számára a Magyar Suzuki Zrt. most egy hibrid Suzuki Vitara személyautót ajánlott fel, melyet a szervezet május 26-tól vehet használatba. Az autóhasználatért cserébe a Magyar Vöröskereszt is komoly vállalást tett: Esztergom minden középiskolájában a KRESZ vizsgához elengedhetetlen elsősegély oktatást tartanak a 11. évfolyamos diákok számára, térítésmentesen.
„A Magyar Vöröskereszt munkája rendkívül fontos, különösen jelen helyzetben, ezért megbízható járművekre van szükségük feladataik ellátásához. Mi, a Suzukinál szívünkön viseljük a helyi közösségek támogatását, ezért döntöttünk úgy, hogy hibrid gépjárművel segítjük a Vöröskereszt áldozatos munkáját”– mondta el Dr. Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese.
A vállalat az esztergomi Vaszary Kolos Kórházat is támogatta kézfertőtlenítővel, maszkokkal és autóhasználattal a koronavírus-járvány legnehezebb időszakában, de már 2014-ben is felajánlottak autót a kórház részére, melyet a dolgozók a betegellátáshoz kapcsolódó mindennapi szállítási feladatok során használtak. „Suzukik a közösségekért” programja keretében az elmúlt években a vállalat gépjármű-használattal segítette az Esztergomi Városi Polgárőr Egyesületet, az Esztergomi Tűzoltóparancsnokságot, valamint az Esztergomi Rendőrkapitányságot.