A tábor célul tűzte ki, hogy a pihenés mellett a 25 részt vevő gyermek megismerje a Vöröskereszt munkáját és célkitűzéseit. A kézműves foglalkozásokon a fiatalok kézügyességüket és esztétikai érzéküket fejlesztették, miközben a természetes anyagok megmunkálását is megtanulhatták.

 

Dr. Jancsó Erzsébet gyermekorvos előadásán a gyerekkori betegségekről és azok lehetséges szövődményeiről lehetett sokat megtudni, de volt még oktatás a véradás menetéről és annak fontosságáról is. A hat vöröskeresztes önkéntes által készített művészi seb-imitációkat pedig a dunaföldvári mentősök kötözték be szakszerűen. A drogok veszélyeiről rendőrnyomozók meséltek, de szó volt a környezet megóvásának fontosságáról is: ennek jegyében a gyerekek virágokat ültettek.