Megrendülten értesültünk arról, hogy Simon Jánosné (Margó), nyugdíjas kollégánk 81 éves korában elhunyt. Simon Jánosné 1980 és 2002 között volt a Magyar Vöröskereszt munkatársa, a szociális és életvédelmi szolgálat, majd a szociális szolgálat vezetője. Simon Jánosné hatékony és határozott irányítása alatt hozta létre a Magyar Vöröskereszt a hajléktalanellátáshoz kapcsolódó szolgáltatásait,  szociális – és gyógyászati segédeszköz boltjait, illetve anyaotthonait is. Munkája során magas fokú szakmai tudásával, felkészültséggel és emberséggel tevékenykedett. Munkájáért megkapta a Vöröskeresztes Tevékenységért Kitüntetés arany fokozatát.

Utolsó, a Magyar Vöröskereszthez kapcsolódó tevékenysége a Fejezetek a Magyar Vöröskereszt történetéből – A rendszerváltás évei 1987-1993. című kiadvány szociális tevékenységével foglalkozó fejezete.

Személyisége példaértékű, követendő marad mindannyiunk számára. 

Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében.