Elismerésben részesült a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese
Horváth Péter Zsolt a Sziklakórház Múzeum és a Magyar Vöröskereszt közös munkájának segítéséért Szikla díjat vehetett át október 27-én a Sziklakórház Atombunker Múzeumban.

Horváth Péter Zsolt hangsúlyozta, hogy a teljes szervezet nevében vette át a megtisztelő jutalmat, hiszen önkéntesei, kollégái és a társadalmi testületek tagjainak munkája és támogatása nélkül nem részesülhetett volna ilyen rangos elismerésben. A Vöröskereszt és a Sziklakórház Múzeum közötti kapcsolatot több mint egy évtizedes sikeres együttműködés jellemzi, tette hozzá a főigazgató-helyettes. A kórháznak és a benne dolgozó vöröskereszteseknek jelentős történelmi szerepe volt sürgősségi létesítményként mind a második világháborúban, mind pedig az 1956-os forradalom során. A jelenleg működő kiváló partnerség – ezen történelmi előzmények ismeretében – számos esetben mutatkozott már meg, többek között véradások, speciális tárlatvezetések vagy az évek óta rendszeresen megvalósuló „Múzeumok Éjszakája” rendezvény alkalmával is.