Elindult a Közterületi Életmentő Program (KÉP) tesztüzeme
Magyarországon naponta hetven ember veszíti életét hirtelen szívhalál következtében, ez évente több mint huszonötezer haláleset.
Magyarországon naponta hetven ember veszíti életét hirtelen szívhalál következtében, ez évente több mint huszonötezer haláleset.
Hogyan lehetne ezt a számot csökkenteni? A több szervezet összefogásával megvalósuló Közterületi Életmentő Porgrammal (KÉP) lehetséges. Október 13-án üzembe helyezték az első, mindenki számára elérhető defibrillátort.
Magyarországon szerencsére egyre több helyszínen van már defibrillátor, de ezek többsége nem érhető el közvetlenül a segítséget kérők számára. A Sportime Magazin és a Pajzs Reklám kezdeményezésével létrejött Közterületi Életmentő Program (KÉP) célja, hogy Magyarországon minél több közterületen legyen bárki számára elérhető defibrillátor, mely vészhelyzet esetén azonnal használható.
Az első, mindenki számára elérhető KÉP-készülék Budapest egyik legforgalmasabb pontján, az Erzsébet téren került elhelyezésre. Az első KÉP pont hivatalos átadásán a Magyar Vöröskereszt önkéntesei látványos újraélesztési bemutatót tartottak, melyhez Csabai Edvin, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója is csatlakozott. A helyszínre érkező érdeklődőknek lehetőségük volt kipróbálni a defibrillátor használatát és elsajátítani az újraélesztési módszert. A tesztüzem után, a program hivatalosan 2015 januárjában indul el.