Eldőlt, kik lettek a Digitális Felzárkóztatási Alap 2023-as támogatottjai
Minden pályázónak köszönjük a részvételt és az eddigi türelmét! Idén rekordszámú, összesen 443 számú jelentkezést regisztráltunk!
Annak érdekében, hogy minél többek számára tudjunk támogatást biztosítani, a 2023-as ciklusban a jelentkezők felét bíráltuk el, így összesen több mint 200 jelentkezőből 75 főt támogattunk. Jövőre, a 2024. évi ciklusban a Digitális Felzárkóztatási Alap bizottsága a pályázatok második felét is elbírálja. Azért született ez a döntés, hogy a hiánytalan pályázati anyagot leadók közül a lehető legtöbbek számára nyújthassunk segítséget a digitalizációban való részvételhez modern informatikai eszközök és szoftverek biztosításával.
A pályázati eredményeket a bizottság átadta a vármegyei ill. fővárosi vöröskeresztes szervezeteknek, amely szervezetek a következő hetekben kiértesítik a pályázókat a pályázatuk eredményéről. A támogatottak értesítésében lesz az eszközök átvételének várható időpontja is. Azon pályázók közül, akiknek az anyagát ebben a ciklusban értékeltük, mindenki megkapja az értesítést a döntésről: az is, aki megkapta a támogatást, és az is, aki nem részesült támogatásban.
A sikeres pályázóknak ezúton gratulálunk! Terveink szerint még idén mindannyian kézhez kapják az igényelt mobiltelefont, tabletet, laptopot vagy szoftvert, egyes esetekben perifériás eszközöket (pendrive-ot, egeret vagy billentyűzetet) is, hogy azt kapcsolattartásra, tanulásra használhassák.
Azon pályázók számára is van jó hírünk, akik ebben a ciklusban nem kapnak értesítést (mert a pályázatát a következő időszakban bíráljuk el): a következő pályázati időszakban közülük kerülnek ki azok, akik a 2024-es Digitális Felzárkóztatási Alap támogatását elnyerhetik!
Köszönjük stratégiai partnerünk, a Yettel folyamatos támogatását, valamint hogy mindenki számára elérhetővé teszi a biztonságos internethasználattal kapcsolatos ismeretterjesztő írásos anyagait és videóit: https://prosuli.hu/tudatosnet/.