Október végén zajlott Genfben az a tíznapos Vöröskereszt és Vörösfélhold konferenciasorozat, ahol több mint 190 nemzeti társaság részvételével ült össze a kétévente esedékes IFRC Közgyűlés, a Küldöttek Tanácsa, valamint sor került a 34. Nemzetközi Vöröskereszt és Vörösfélhold Konferenciára is. A Magyar Vöröskeresztet Fodor Antalné dr., elnök, Kardos István, főigazgató és Erdélyi Boglárka, nemzetközi kapcsolatok szakmai vezető képviselte.

A konferenciasorozat jelentős esemény a humanitárius közösség számára. A programok fókuszában a humanitárius kockázatok és szükségletek megválaszolása, a Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom védelme, a következő évek prioritásainak kijelölése, a mozgalom alapelvei melletti kiállás elsődlegessége és az aktuális humanitárius kihívások álltak, miközben a mozgalom szereplői közötti összehangoltság erősítése is központi szerepet kapott.

A 34. Nemzetközi Konferencián több mint 190 ország nemzeti társasága mellett a Genfi Egyezményeket elfogadók államok épviselői is részt vettek, így széleskörű és hatékony egyeztetésre és a humanitárius munkát elősegítő együttműködések megszilárdítására is alkalom nyílt. A konferenciát négyévente rendezik meg.

A rendezvény célja nemcsak párbeszédek elindítása, hanem a gyakorlati változások és döntések meghozatala is volt. A résztvevők kiemelt figyelmet fordítottak a fegyveres konfliktusokkal kapcsolatos nemzetközi humanitárius jog betartatására, a katasztrófahelyzetek szabályozására, valamint a helyi és fenntartható segítségnyújtásra és a közösségek ellenálló-képességének erősítésére. A konferencia eredményeként számos konkrét intézkedést fogadtak el a résztvevők, amelyek a jövőbeli humanitárius segítségnyújtás hatékonyságát és fenntarthatóságát biztosítják.


Fotó: Jabir Ben Bachir

Az október végi esemény nemcsak a Vöröskereszt és a Vörösfélhold Mozgalom tagjai számára bír kiemelkedő jelentőséggel, hanem a globális humanitárius szféra fontos mérföldkövének is tekinthető. A rendezvény során elfogadott döntések és irányelvek hosszú távon hozzájárulnak a humanitárius válságok kezeléséhez, biztosítják a mozgalom aktuális kihívásoknak megfelelő rugalmasságát, és a nemzetközi humanitárius jogok betartatásán keresztül is védelmezik a közösségeket.

Az elfogadott irányelvek és döntések a jelenlegi humanitárius problémákra adott válaszokon túl tehát hosszú távon is hozzájárulnak a mozgalom céljainak eléréséhez, alapot biztosítva a globális együttműködések elmélyítéséhez és a jövőbeli humanitárius válaszlépések sikerességének.

A konferencián elhangzott valamennyi beszéd, konzultáció és minden megszületett döntés egy lépés a konfliktusok, katasztrófák és válságok által sújtott emberek szenvedésének enyhítése felé.

Fotók: IFRC

Kapcsolódó hír itt olvasható.