Beszámolók a 2022-es Egészség-Program Alap pályázatairól
A Magyar Vöröskereszt Pest Vármegyei Szervezetének közleménye:
A 2022-es Egészség-Program Alap (EPA) pályázatának keretében megnyert korszerű eszközöket vármegyei Szervezetünk vöröskeresztesei több különleges programon is használták az elmúlt időszakban, minél szélesebb generációs skálát megcélozva, több mint 250 fő látogatónál debütálva. A minél hatékonyabb és változatosabb elérésre fókuszálva helyi, országos és nemzetközi eseményen is bevetésre kerültek az egyedi elsősegély projektjeink részeként.
Elsőként a Sziget Fesztiválon megvalósított nemzetközi Hősképző kampány, vagyis a Superhuman Projekt keretében biztosítottunk az egészség aktuális állapotára vonatkozó méréseket, majd az Országos Rendőr-főkapitányság által szervezett Országos Polgárőr Verseny döntőjén, a Hungaroringen kialakított intézkedéstaktikai állomáson kerültek elő az eszközök az elsősegély szolgálati felszerelés kiegészítőiként. Szeptember közepén is tovább folytattuk az egészségvédelmi program népszerűsítését, méghozzá a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megrendezett Biztonság Hete rendezvény országos sajtómegnyitóján. Az elsősegély nindzsa-teszt mellett kifejezetten népszerű volt a vérnyomás-, a testsúly- és a vércukorszint mérése is az egyenruhás diákok és szolgálatukat töltő tisztek között. Végül, de nem utolsó sorban október közepén a Biatorbágyi Egészségnapra is kitelepültünk, hogy a már hagyománynak számító helyi ingyenes szűrővizsgálatok (pl. nőgyógyászati szűrés, anyajegy és bőr vizsgálat, hallás vizsgálat, stb.), és a 100 fős véradás lehetősége mellett az Egészség Program Alap is kiemelt szerepet kapjon a már eddig bevált eszközök használatával, kiegészülve a véroxigénszint mérésével.
A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének közleménye:
A lakosság egészségtudatosságának növelése, valamint az egészségre ártalmas tényezők csökkentése és felszámolása céljából a 2022. évben több egészségügyi szűrőprogramot szerveztünk.
Az egészségvédelmi programokon igyekszünk minél nagyobb teret adni a személyes konzultációra és igyekszünk egészségtudatosság szemléletét átadni, a mért értéken felül, életmód tanácsadással kiegészíteni a programot.
A szűrőprogramjainkon résztvevőkkel beszéltünk a dohányzás hatásairól, a magas stressz szint – mint ártalmas tényező – kezelési alternatíváiról, illetve a relaxációs technikák alkalmazásának lehetőségeiről.
A rendezvények alkalmával vérnyomás és pulzus, vércukor és koleszterinszint, testsúly- testzsírzsázalék mérés és testtömeg index számítása mellett, véroxigén szint és látásélesség ellenőrzést végeztünk. A mért eredmények tükrében személyes konzultáción vehettek részt az érdeklődők a dietetika, táplálkozási, gyógytorna és életmód tanácsadás mellett, mentálhigiénés támogatást adtunk számukra.
A programok a Magyar Vöröskereszt EPA-1/2022/A4 és EPA-1/2022/B1 pályázati támogatásával jöttek létre.
Egészségnap, Rábakecöl:
Kulturális központunkban 2022. szeptember 10-én Egészségnapot tartottunk, immáron 12. alkalommal. Ezúttal a Magyar Vöröskereszt Szervezetéhez benyújtott Egészség- Program Alap pályázatán keresztül jelentős anyagi támogatást kaptunk 220ezer forint értékben. A szűréseket ingyenesen vehették igénybe a látogatók. Lehetőség nyílt vérnyomás, vércukor, testzsír, SaO2, koleszterin, testzsír mérésre, PSA- és érszűkületszűrésre, cukorbetegség okozta idegbántalom szűrésre, valamint hallásvizsgálatra, allergiaszűrésre és légzésfunkciós vizsgálatra. Ebben az évben is volt nőgyógyászati és bőrgyógyászati szűrővizsgálat. Első alkalommal került sor gyermekkineziológiai beszélgetésre. A múlt stresszeinek feltárására és stresszkezelésre adott javaslatokat természetgyógyász. A gerincállapot felmérés sem hiányozhatott, melyre évről évre nagy igény van. Megismerkedhettünk az Aloe Vera termékek,méz jótékony hatásaival. A gyermekeket játszóház várta,ahol szép őszi dekorációt készítettek a gyermekek. A visszajelzések nagyon pozitívak mind a szűrést igénybevevők, mind pedig a szűrést végző orvosok, asszisztensek, szakemberek véleménye alapján.A program egész ideje alatt egészséges ételeket, és italokat kóstolhattak a vendégek, az ízlésesen és kreatívan díszített asztal Segítőink keze munkáját dicséri. A rendezvény a lakosság által felajánlott tombolatárgyak sorsolásával zárult. Egészségnapunknak 209 résztvevője volt, ami nagyon szép mutató egy alig 700 lakosú kis faluban. Vidékről is sokan érkeztek egészségüket fontosnak tartó látogatók. Nagy öröm számunkra, hogy az érdeklődés nem hanyatlik az évek előrehaladtával, s ez ösztönöz bennünket arra, hogy érdemes cselekednünk továbbra is. Köszönjük szépen Magyar Vöröskereszt pályázati lehetőségét, a lakosság aktív részvételét, Segítőinknek, Támogatóinknak a mindennemű (anyagi, eszköz, tombolatárgy, munka, egyéb felajánlás) hozzájárulását, mely által rendezvényünk sikeresen megvalósulhatott!Nélkülük nem jöhetett volna létre!
A Magyar Vöröskereszt Vásárosnamény Területi Szervezete 2022-ben meghirdetett Egészség-Program Alap Pályázaton összesen 220.000 Ft-ot nyert szűrőpont kialakítására, valamint fogyóeszközök tesztanyagok beszerzésére.
A pályázat keretén belül beszerzett eszközök az alábbiak:
1 db Wellmed hemoglobin,-Vércukor -és koleszterinmérő készülék
2 db Vivamax Félkaros vérnyomásmérő
1 db Vivamax Testösszetétel elemző mérleg
2 db feliratos női póló
80 db nyakszalag
Az elvégzendő vizsgálatokhoz szükséges tesztanyagok:
5 doboz Wellmed hemoglobin tesztcsík
5 doboz Wellmed vércukor tesztcsíkot
5 doboz Wellmed koleszterin tesztcsíkot
Szervezetünket 4 alkalommal hívták el rendezvényre. A szűrésekre nagy volt az érdeklődés mivel pályázatainkban olyan eszközöket és az eszközök használatához szükséges tesztcsíkokat pályáztunk, amelyek az „általános” kontrollszűréseknél nem álltak rendelkezésünkre.
A célunk az volt, hogy a programok során történő beszélgetésekkel, egészségügyi tanácsokkal, szakmai segítségekkel elérjük, hogy a területünkön lakó emberek számára is természetes legyen, hogy időről időre részt vegyenek vizsgálatokon, még akkor is, ha nem betegek. Merjenek és tudjanak segítséget kérni, kérdezni.
Jól tudjuk, hogy ez nem valósulhat meg egyik pillanatról a másikra. A sok év alatt kialakult rossz beidegződéseken nehezen lehet változtatni, de hogy kitartó munkával, és minél több személyes jelenléttel ez sikerülhet.
A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szervezet nyíregyházi területe az Egészség-Program Alap pályázat megvalósítására 120.000 Ft összeget kapott. A vármegyei szervezetünk nagyobb részt vállalt az önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, az iskolákkal együttműködve a rendezvényeken, a különböző korosztályok számára elérhető ingyenes és tájékoztató jellegű szűrővizsgálatok hozzáférhetőségében. A vármegyeszékhelyen és a vármegyei településeken tartott rendezvényeken igyekeztünk jelen lenni, de az idei évben történt határon túli események felülírtak mindent. Sajnos, a várt falunapok elmaradtak, és a vármegyei rendezvények intenzitása is változott. Ezért a program megvalósítását a véradási eseményekkel kötöttük össze, valamint Egészségnap és Hősképző rendezvényhez kapcsoltuk, mely kedvező fogadtatásban részesült. A szűrésekkel 200 főt értünk el, 132 fő vett részt. A szűrővizsgálatokat szakemberek és önkéntesek, valamint munkatársak közreműködésével valósítottuk meg. Mivel szakemberek közreműködésével dolgoztunk, a résztvevők nem csak szűrési adatokat, hanem szükség esetén tényleges tanácsot és segítséget is kaptak.
A szűrések tekintetében törekedtünk a rövid idő alatt elvégezhető és a hangsúlyos betegségekre fókuszáló vizsgálatokra. Ilyen a cukorbetegség, súlyproblémák, vérnyomás és érrendszeri betegségek. A vizsgálati eredménynél a határértéken túli eltérés nem tapasztaltunk ezért nem volt szükség a további vizsgálatokra való irányítás.
Nagy érdeklődés övezte a Magyar Vöröskereszt Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Szervezetének előadását és standját a Debreceni Egyetem Szolnok Campusa által 2022. szeptember 30-án tizenegyedik alkalommal szervezett Kutatók Éjszakája eseménysorozaton. A program keretében Coeliakia – Lisztérzékenység – a rejtőzködő betegség – címmel hangzott el bevezető előadás, melyet követően konzultációra is lehetősége volt a téma iránt érdeklődő egyetemi hallgatóknak éppúgy, mint a betegségben érintett látogatóknak.
A szűrőponton, a Vöröskereszt által felállított standon a lappangó betegség felderítésére végeztek vizsgálatot a szakemberek, mely nem igényelt laboratóriumi körülményeket, egy csepp vérminta levételén alapult. Az immunreakciót kimutató vérvizsgálat eredménye 10 percen belül látható volt a gyors teszten, mely a szűrésre vállalkozók számára kizáró vagy megerősítő visszajelzést adott a lisztérzékenységre vonatkozóan. A levett vérminta egyidejűleg a vércukorszint aktuális értékéről is adott pillanatfelvételt a vizsgálatban résztvevők számára.
A program hozzájárult az egyre gyakoribb népbetegségről és annak megelőzőséről vagy kezeléséről rendelkezésre álló ismeretek szélesebb körben történő terjesztéséhez.
A szűrőprogram a Magyar Vöröskereszt által kezelt Egészség Program Alap támogatásával valósult meg.
Október – november hónapokban számos felkérés érkezik a vármegye hátrányos helyzetű kistelepüléseiről a Vöröskereszt területi egységeihez egészségnapokon, szűrőprogramokon való közreműködésre. Hogy ennek eleget tudjon tenni a szervezet, szükség van megfelelő kellékekre, eszközökre, melyek beszerzése olykor nehézséget jelent a pénzügyi források korlátozottsága miatt.
Ehhez nyújt segítséget 2022-ben a Magyar Vöröskereszt által kezelt új pénzügyi alap, az Egészség-Program Alap, amely belső pályázati rendszer alapján vissza nem térítendő támogatással segíti – egyebek mellett – a kis értékű eszközök beszerzését.
Sikeres pályázatának köszönhetően új pavilonnal bővíthette eszközparkját a Magyar Vöröskereszt Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Szervezete is, ezáltal több lehetősége lesz a munkatársaknak kitelepüléseken, szűrőprogramokon részt venni, akár szabadtéri rendezvények alkalmával is.
A munkatársak, önkéntesek számára egységes munkaruházatot is vásárolhattak az elnyert támogatásból.
Az Egészség-Program Alap pénzügyi forrását a Phillip Morris Magyarország Kft. biztosítja.
Csabrendek – Egészségnap és Véradás
2022. 09. 30. 2022. szeptember 30. -án Csabrendeken került sor az EPA Pályázat keretén belül szűrőpont kialakítására. A területi vezető Targubáné Szendrei Júlia által szervezett véradáshoz kapcsolódóan szerveztünk egy egészségnapot, melynek keretén belül az alábbi vizsgálatokat végeztük el. A vizsgálatok elvégzésében a sümegi Egészségfejlesztési Iroda két munkatársa Illés Ibolya és Bakos Kitti Zsuzsanna nagy segítséget nyújtott
• Vércukorszint mérés
• Koleszterinszint mérés (ameddig volt tesztanyagunk sajnos az időközben elfogyott)
• Vérnyomásmérés
• Véroxigénszint mérés
• Testsúlyméréssel egybekötve BMI, és testösszetétel elemzést. A Koleszterinszint mérést és a testösszetétel elemzést sokan nem kérték. Végeredményben 22 fő, 8 férfi és 14 nő vizsgálatát végeztük el, összesen 14 főt irányítottunk további vizsgálatokra tovább, elsősorban magas vérnyomás miatt, néhányuk esetében az elhízás mértékének megfelelő tanácsadást nyújtottunk. A vizsgálatok során jó hangulatú beszélgetések alakultak ki, színesítette a programot hogy egy kedves sümegi hölgy Gödriné Marika néni gyógyfüveket gyógyteákat és egyéb természetes alapanyagokból készített portékáit hozta el a rendezvényre, melyekből kóstolni és vásárolni is lehetett a helyszínen. Ez úton köszönjük a sümegi Egészségfejlesztési Iroda munkatársainak a segítséget, Targubáné Szendrei Júliának és Németh Krisztina MVK munkatársaknak a szervezést, a csabrendeki Művelődési Ház, dolgozóinak és a csabrendeki alapszervezet tagjainak, a helyet és a szíves vendéglátást!
Krumpliszüreti fesztivál Olaszfaluban
2022. szeptember 3.-án Olaszfaluban a Krumpliszüreti fesztiválon az általános iskolában alakítottunk ki a véradással egybekötve szűrőpontot, az elsődleges cél, a véradók vizsgálata volt, de a vizsgálatokon más érdeklődők is részt vehettek. A területi vezető Magyar Lászlóné javaslatára a vizsgálatokat adtuk ajándékba a véradóknak, amire tapasztalatai és a véradások során folytatott beszélgetésekből nagy az igény a véradók részéről.
Az alábbi vizsgálatokat végeztük el:
- Vércukorszint mérés
- Vérnyomásmérés
- Véroxigénszint mérés
- Testsúlyméréssel egybekötve BMI, és testösszetétel elemzést
8 fővel végeztük el a szűréseket. 1 fő szakember önkéntes 4 fő segítő önkéntes és 3 fő MVK munkatárs segítette a rendezvény lebonyolítását.
A szűrővizsgálatokon összesen 21 fő vett részt 10 férfi és 11 nő. Elsősorban a magas vérnyomás és magas vércukor értékek miatt javasoltunk további szakorvosi vizsgálatokat a vizsgált személyeknek, összesen 15 fő volt, akik részére ezt a javaslatot kellett megtennünk. A magas testtömeg index és testzsír valamint viscelaris zsír esetlegesen alacsony vázizom százalék miatt is javasoltunk életmódbeli változtatásokat, étrend változtatást, rendszeres testmozgást.
Köszönjük a rendezvény szervezőinek a jó hangulatú programot, a finom ételeket, amikkel vendégül láttak minket. Egy jó hangulatú, vidám beszélgetésekkel tarkított sikeres programot tudhatunk magunk mögött.
Falunap Marcaltőn
2022. augusztus 27.-én meghívást kaptunk Marcaltőre, ahol a falunapi rendezvénnyel egybekötve tudtunk szűrőpontot kialakítani és elvégezni az alábbi szűréseket:
- Vércukorszint mérés
- Koleszterinszint mérés
- Vérnyomásmérés
- Véroxigénszint mérés
- Testsúlyméréssel egybekötve BMI, és testösszetétel elemzés
8 fővel végeztük el a szűréseket. 1 fő szakember önkéntes 4 fő segítő önkéntes és 3 fő MVK munkatárs segítette a rendezvény lebonyolítását. Összesen 53 fő kérte a szűrővizsgálatokat, 18 fő férfi és 35 fő nő. 41 esetben javasoltuk a vizsgált személyeknek a további szakorvosi konzultációt, főként a mért vércukor, koleszterin, illetve vérnyomás eltérések miatt, de a testösszetétel elemzésnél sok esetben kellett az elhízás megléte miatt szakorvossal gasztroenterológussal, illetve dietetikussal való további konzultációt javasolni, az életmódbeli változtatásokkal kapcsolatos javaslatok mellett. A rendezvény vidám jó hangulatban zajlott, vidám jó hangulatú beszélgetéseket folytattunk a vizsgált személyekkel. A rendezvény szervezőinek ez úton is köszönjük a helyet melyet biztosítottak részünkre, valamint a szíves vendéglátást, a finom marhapörköltet melyet elfogyaszthattunk a szűrővizsgálatok végeztével.
Falunap Tüskeváron
A Tüskeváron a 2022. 08. 30-án rendezett falunap keretein belül egészségügyi szűrő sátor lett felállítva. A Vöröskereszt Veszprém Vármegyei szervezete 2 fő munkatárssal, 3 fő Önkéntessel, a Somlóvásárhelyi Egészségfejlesztési irodával, a tüskevári Doktornővel és asszisztensével ,a tüskevári mentősökkel együtt közösen szűrtek és beszélgettek az emberekkel az egészséges életmódról. A mentősök újraélesztést és egy kis bemutatót is tartottak. Az alábbi vizsgálatokat végeztük el a rendezvényen:
- Vérnyomásmérés
- Vércukormérés
- Testsúly
- BMI és testzsír mérés
48 főn végeztük el a szűréseket és láttunk el tanácsokkal. A vizsgált személyek 23 fő férfi, és 25 fő nő, közül 31 fő részére javasoltunk további vizsgálatokat vércukorszint eltérés vagy magas vérnyomás miatt további vizsgálatokat. A vizsgált személyek majd 50%-nál testömegindex és testzsír eltérés miatt életmód változtatást és táplálkozási tanácsokat is adtunk. Sokan nem vállalkoztak a szűrésekre, de figyelemmel hallgatták a doktornő és az egészségfejlesztési iroda tanácsait és nagy beszélgetések alakultak ki. Nagyon sikeres délután tudhatunk magunk mögött.
Gombócfesztivál Bakonynánán
A Magyar Vöröskereszt Veszprém Vármegyei Szervezete 2022-ben meghirdetett Egészség-Program Alap Pályázaton összesen 220.000 Ft-ot nyert szűrőpont kialakítására, valamint fogyóeszközök tesztanyagok beszerzésére.
A pályázat keretén belül beszerzett eszközök az alábbiak:
- 1 db Wellmed Easy Touch GU Vércukor és húgysav mérő készülék
- 1 db Wellmed Easy Touch GCU Vércukor – Húgysav és koleszterinmérő készülék
- 1 db MÉRY Kék 1000 Vércukormérő készülék
- 1 db C101A2 típusú Pulzoximéter
- 1 db Omron BF-511 Testösszetételelemző mérleg
- 1 db Microlife A2 Vérnyomásmérő
Az elvégzendő vizsgálatokhoz szükséges tesztanyagok:
- 25 doboz Easy Touch vércukor tesztcsíkot
- 11 doboz MÉRY Kék vércukor tesztcsíkot
- 9 doboz Easy Touch koleszterin tesztcsíkot
A szervezet beszerezte az in-vitro mintavételhez szükséges tűket, gumikesztyűket, fertőtlenítő törlőkendőket, ragtapaszokat.
Látványelemként egyedi Roll-up-ot készíttettek, valamint pólókat is az önkénteseinknek.
Szeretnék megköszönni egyúttal az eszközök beszerzésében nyújtott segítséget a Medigor Bt, a Higany Med Kft., a devecseri, Somló-Patika dolgozóinak, valamint Kisvarga Erika egyéni vállalkozónak a láthatósági elemek tervezését és elkészítését.