Magyarországon évente mintegy 400 ezer véradásra van szükség ahhoz, hogy minden vércsoportból megfelelő mennyiségben álljon rendelkezésre vérkészítmény. Fontos kiemelni, hogy a kórházi ellátásnak nem feltétele a beteg nevére szóló véradás.

A nemzetközi transzfuziológiai gyakorlat változása szükségessé tette, hogy az OVSz felülvizsgálja az irányított véradás eddigi rendszerét. Az új szabályozás értelmében, az eddigi, jól ismert, a közvetlen donor-beteg kapcsolaton alapuló DIREKT IRÁNYÍTOTT véradás 2021. október 4-e után csak a beteg írásos nyilatkozata alapján, és vércsoport-egyezés esetén valósulhat meg.

2021. október 4-től TÁMOGATÓ IRÁNYÍTOTT véradásra is lehetőség nyílik. Támogató véradás esetén a véradó és a beteg vércsoport-egyezése nem követelmény. A leadott vér az országos készletbe kerül, a kedvezményezett beteg pedig a számára gyűjtött mennyiségnek megfelelően, „becseréléssel”, a központi készletből kap számára kompatibilis vérkészítményt. Ez a forma – ugyanúgy, mint a direkt irányított véradás – létrejöhet rokonok, ismerősök körében, de akár – az adatvédelmi szempontok figyelembe vételével – közösségi gyűjtés alapján is, egy megnevezett beteg gyógyulásának támogatására. Támogató véradás esetén a véradónak csak annyit kell tennie, hogy adatfelvételkor egy nyilatkozaton megadja a beteg nevét és TAJ-számát.

A már leadott vért utólag nem lehet beteghez irányítani!

Bármelyik vérgyűjtési helyszínen lehet direkt és támogató irányított véradásra is jelentkezni. Ezek pontos időpontja, helyszíne a www.ovsz.hu/ver/veradasok oldalon megtalálhatóak. Kérünk mindenkit, amennyiben módja van rá, éljen az időpontfoglalás lehetőségével, ahol irányított véradási szándékát is jelezheti!

Véradásra a jelentkezők feltétlenül hozzák magukkal személyi igazolványukat, lakcím- és taj-kártyájukat.

Szeretettel várjuk a vért adni kívánókat!

Kérdés esetén az alábbi címre várjuk levelét: ovsz@ovsz.hu

Forrás: Országos Vérellátó Szolgálat