Akár 1000 tonna élelmiszert is menthet a Magyar Vöröskereszt az év végéig
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Budapest, 2023. szeptember 29.
A legnagyobb hazai humanitárius szervezetnek számos élelmezési programja és kezdeményezése van, amelyek célja kettős: a rászorulók támogatása mellett a nagyvállalatoknál, élelmiszerkereskedőknél felhalmozódott fölösleg hasznosítása. Ezáltal csak a 2023-as év első felében több mint 630 tonna élelmiszert mentett meg a kidobástól. A Magyar Vöröskereszt az Élelmiszerpazarlás Elleni Világnapon felhívja a figyelmet: nem minden megmaradt étel szemét!
A magyar háztartásokban évente 574 ezer tonna élelmiszerhulladék keletkezik. Ez fejenként 59,9 kilogrammot jelent, amelyből 24 kilogramm kidobása megelőzhető lenne. A mégis kidobott 24 kilogrammnyi étel jelöli az élelmiszerpazarlást. Bár az elmúlt években fokozatosan csökkent ez a szám, még mindig jócskán van hova fejlődni ezen a téren. Mivel az összes élelmiszerpazarlásnak kevesebb, mint felét adják a háztartásokban keletkezett feleslegek, a termelők, feldolgozók és kereskedők előtt is ott a feladat, hogy mindent megtegyenek ez ellen.
Idén már az 1000 tonnát is elérheti a mentett étel mennyisége
Az Élelmiszerpazarlás Elleni Világnap alkalmából a Magyar Vöröskereszt összegyűjtötte, hogy két élelmiszerkereskedelmi lánccal és más partnerekkel együttműködve mi mindent tesz a feleslegessé vált élelem megfelelő felhasználásért. Míg 2022-ben, egész évben több mint 860 tonna ételt mentett a szervezet, addig 2023 első felében már 630 tonna élelmiszernél tartott. A boltokban felhalmozódó, eladásra már nem alkalmas, de minőségében teljesen megfelelő ételek továbbosztásával több mint 100 településen, havonta átlagosan 60 ezer rászoruló számára nyújt segítséget.
„Az általunk kiosztott ételek a friss, napi fogyasztási cikkekből kerülnek ki, az esetek kétharmadában pékáru, mellette zöldség és gyümölcs az, amit eljuttatunk a rászorulóknak” – magyarázza Balázs Vivien, a Magyar Vöröskereszt élelmiszermentési és segélyezési vezetője. – „Országos szinten mintegy 170, a szervezési szükségletektől függő létszámú vöröskeresztes munkatárs végez aktív koordinációs, adminisztratív, valamint adományszállítási, szortírozási, csomagolási feladatokat. Az ő munkájukat 500-nál is több önkéntes segíti. Mellettük majdnem 200 partnerszervezet, illetve önkormányzat is támogatja a jó ügyet.”
A Magyar Vöröskereszt élelmezési programjainak célja, hogy azoknak segítsen, akik máskülönben nem juthatnának elegendő mennyiségű és minőségű ételhez. Egyúttal a munkában résztvevő rengeteg szereplő együttes erőfeszítésének köszönhetően drasztikusan csökkenthető az élelmiszerpazarlás hazánkban.
Háttérinformáció
A magyar háztartásokban keletkező élelmiszerpazarlásra vonatkozó adatot a maradéknélkül.hu oldalról vettük át. Az adat, miszerint az élelmiszerpazarlásnak kevesebb, mint felét a háztartásokban keletkezett feleslegek adják, az Európai Tanács oldaláról származik.