Adománygyűjtés kétkeréken
Az Accor Hotel csoport a Magyar Vöröskereszt főigazgatójával, Kardos Istvánnal közösen megtett több száz kilométer után adományátadással zárták a Tour de Hajdúböszörményt.
A Budapestről indult csoport túrájuk ideje alatt 1,2 millió Forintot gyűjtöttek össze a Bocskai István Általános Iskola számára, aki előzetesen pályázatt a Hajdúböszörmányi Területi szervezettel közösen. Az adományból egészséges életmódhoz kapcsolódó műszereket és sporteszközöket vásárolhat majd.
A Magyar Vöröskereszt számára kiemelten fontos az egészségnevelés a közintézményekben, bázisóvoda és -iskola hálózatunkon keresztül közel 40.000 óvodás és iskolás hallhat rendszeresen annak alapjairól, illetve vehetnek részt programjainkon.
Az Accor-csoport tagjai olyan emberek, akik nagyon fontosnak tartják az adományozást, a közösségi szerepvállalást, a sporttal teljes, egészséges életet – és minden ember egészséges életmódhoz való esélyét. Szokásuk minden évben kerékpárral bejárni az országot azzal a céllal, hogy példát mutassanak, adományt gyűjtsenek, és azt jótékony céllal felajánlják.