A Vöröskereszt és Vörösfélhold világnapi ünnepség alkalmából idén május 24-én Bükön találkoztak az ország minden részéről a Magyar Vöröskereszt tagjai, önkéntesei, támogatói és munkatársai, akiknek segítő munkáját kitüntetések átadásával köszönte meg a szervezet. Ezen a napon a Magyar Vöröskereszt legfőbb tanácskozó és döntéshozó szerve, a küldöttgyűlés is összeült többek között abból a célból, hogy megvitassa és megszavazza az éves beszámolót. Az első nap programjait a Citromsziget című egészestés dokumentumfilm vetítése zárta, amely alkotásból a Magyar Vöröskereszt Zala Vármegyei Szervezete által fenntartott nagykanizsai hajléktalanszálló lakóinak mindennapjait ismerhetjük meg Bácskai Gabriella és Dányi Lajos felvételein keresztül.
Másnap, május 25-én a szintén Vas vármegyei Ikerváron a Humanitárius Települések Találkozójára is sor került, ahol a szervezet átadta a Humanitárius Település címet a nyertes pályázó települések részére. Idén országszerte több mint 80 önkormányzat vehette át a kitüntető elismerést.
Az események ünnepélyes hangulatban, együttműködésben zajlottak, és a résztvevőknek lehetőségük nyílt ismeretek bővítésére, kapcsolatépítésre és tapasztalatcserére is.
A Magyar Vöröskereszt rendezvénysorozata a közösség összetartozását és az önkéntesség fontosságát hangsúlyozta, hozzájárulva a humanitárius értékek erősítéséhez.
(Fotók: Szalai Csaba)