A Magyar Vöröskereszt egyik fő tevékenységei között szerepel az egészségnevelés és az egészség megőrzése. Ezen célkitűzés egyik elemeként ifjúsági tagozatunk, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt immáron 15 éve foglalkozik a fiatalok szexuális nevelésével és HIV/AIDS prevencióval, annak érdekében, hogy a felnövekvő generáció minél tudatosabb legyen ezen a területen is.

Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére 1988 óta minden év december 1-jén kerül megrendezésre az AIDS elleni küzdelem világnapja. Az év többi napjához képest ezen a napon különösen fontos a világon mindenhol a szexuális úton terjedő betegségekkel, köztük az AIDS-el kapcsolatos prevenciós tevékenységek jelentőségének hangsúlyozása. Jelen ismereteink szerint a gyógyíthatatlan fertőző betegség az AIDS, csak 1981-ben került felismerésre, majd két év múlva sikerült a tudósoknak azonosítaniuk a betegséget okozó vírust, a HIV-et.  Az AIDS már maga a betegség utolsó stádiumát jelenti, de az azt megelőző három stádiumban – akár 10 évig is – jelen van az emberi immunhiányt okozó vírus a szervezetben különösebb tünetek nélkül. Mindez azt jelenti, hogy az ember tudta nélkül tovább fertőzi partnereit. Nagyon fontos felhívni arra a figyelmet, hogy a mai napig rengeteg tévhit terjeng a megfertőződés módjáról. Puszival, öleléssel, fürdővízzel, közös evőeszköz-használattal nem terjed, azonban tudnunk kell, hogy a nemi váladékokkal, a vérrel és a születés során igen. Ennek okán is fontos, hogy a felnövekvő generációkban már időben tudatosítsuk a biztonságos és egészséges szexualitást, hogy megismerjék ezeket a fertőzéseket és a védekezés módját. A szexuális úton terjedő betegségektől a gumi óvszer nyújtja a legnagyobb védelmet.

Az idei évben a Magyar Vöröskereszt által működtetett Empathy Cafe&Bistroban szerveztünk megemlékezést és prevenciós napot. Célunk a tabuk és előítéletek lebontása volt és minél több ismeret átadása a civil lakosság számára. A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületével, a Karolina Rendelővel, a Civil AIDS Fórummal és a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségével (IFRC) közösen számos aktivitást szerveztünk a kávézó ikonikus 17 méter hosszú asztala köré ülve: élőkönyvtár HIV-vel érintettek részvételével, szakértők közös beszélgetése egy kávé mellett, és a Karolina Rendelő illetve Civil AIDS Fórum együttműködésével még HIV tanácsadás és anonim szűrés is megvalósult.

A régió Vöröskereszt és a Vörösfélhold társaságai számos megelőző intézkedést valósítanak meg a lakosság körében, és támogatják a HIV-el élő embereket. Munkájuk eredményeképpen több százezer emberhez jut el felvilágosító ismeret a HIV megelőzési módjairól, és a rászorulók tízezreinek nyújtanak életmentő segítséget. A Vöröskereszt és Vörösfélhold munkatársak és önkéntesek aktívan fellépnek a megbélyegzés és a megkülönböztetés ellen az érintettek és a közösségek körében, igyekszenek jövőjükhöz bizalmat és reményt adni.

A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének egyik fő profilja a prevenciós és egészségfejlesztő tevékenység, így a szexuális felvilágosító tevékenységen kívül a rendezvényen a Teddy Maci programjukkal is képviselik magukat, aminek a célja, hogy a gyermekekhez minél közelebb hozzák az orvosokat. A fiatal önkéntesek és aktivisták azon kívül, hogy egész nap a biztonságos óvszer-használatról szóló és óvszerrel ellátott szórólapot osztottak, a Bazilika előtt még egy flashmobot is szerveztek, amely során az ország legnagyobb vörös szalagját is kifeszítették. A világnap zárásaként Varga Dóra rendező hozzájárulásával az Inkognitó című magyar felvilágosító és ismeretterjesztő filmet nézhették meg a résztvevők közösen.