1% Plusz, mely idén is sokaknak segít!
2021-ben se felejtse el felajánlani személyi jövedelemadójának 1%-át a Magyar Vöröskereszt számára!
A mögöttünk álló hónapokban minden eddiginél nagyobb energiákat mozgósítottunk humanitárius feladatainak ellátására. A koronavírus-járvány megjelenésekor mindent megtettünk, hogy az alaptevékenységeink (mint a véradóesemények szervezése, szociális ellátórendszer működtetése, elsősegélynyújtó vizsgáztatás, ifjúsági programok, stb. ) biztonságos formában folytatódhassanak és a megváltozott körülmények ellenére is minél többen fordulhassanak hozzánk. Ezzel párhuzamosan, önkéntesek bevonásával országszerte kiegészítő feladatokkal támogattuk a hatóságokat és az egészségügyet, segélyakcióink keretében a járvány alatt több százezer embernek segítettünk.
Vállalásainkról az alábbi felületen számoltunk be.
Ahhoz, hogy ez sikerülhessen támogatóink és önkénteseink elhivatottsága mellett nagyban hozzájárult, hogy 2020-ban jóval többen ajánlották nekünk személyi jövedelemadójuk civil szervezetek számára odaítélhető 1%-át.
Folytatva a tavaly indult “1% Plusz” kampányunkat, idén is tájékoztató anyagokkal, rádiószpotokkal és közterületi plakátokkal hívjuk fel a lakosság figyelmét, arra hogy miért érdemes az idén 140 éves Magyar Vöröskeresztnek ajánlani a személyi jövedelemadó 1%-át.
A külön erre a célre dedikált honlapunkon bemutatjuk azokat a tevékenységeket is, melyekre a beérkezett felajánlásokat fordítani fogjuk. Adományozóink a weboldalon és a közösségi médiában edukációs bejegyzésekben tájékozódhatnak a felajánlás menetéről, valamint különböző profilkép keretek segítségével azt is feltüntethetik, hogy a támogatott tevékenységek közül melyik áll hozzájuk a legközelebb.
Célunk, hogy 2021-ben is minél többen ajánlják fel adójuk 1%-át a Magyar Vöröskeresztnek, vagy valamelyik megyei szervezetünknek!
Bővebb információ a tevékenységeinkről, a felajánlást segítő útmutató és a megyei szervezetek adószámai: