Száz éves a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt
Hazánk legnagyobb humanitárius szervezetének ifjúsági tagozata idén februárban ünnepli fennállásnak századik évfordulóját. A közel 25.000 tagot számláló ifjúsági mozgalom az elmúlt évtizedekben számos sikeres programot valósított meg, melyekkel többek között a humanitárius értékekre és az egészséges életmód fontosságára hívták fel a fiatalok figyelmét.
A Magyar Ifjúsági Vöröskeresztet [1] 1921. február 9-én alapította dr. vitéz Simon Elemér a Magyar Vöröskereszt akkori elnöke. A szervezeti szabályzat kidolgozása és elfogadása utána 1921. február 9-én, kereken 100 évvel ezelőtt megkezdte munkáját a 21 tagú központi bizottság. Még ugyanebben a hónapban Budapesten, Balatonarácson, Bicskén és Pesterzsébeten megalakultak az első ifjúsági csoportok. A Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozata az elmúlt száz évben végig a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom alapelveivel [2] (emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység, egyetemesség) összhangban végezte tevékenységeit. Nevéhez köthető többek között az Anyák Napja meghonosítása is. Kezdeményezésüknek köszönhetően, hazánkban 1925 óta ünnepeljük május első vasárnapján az édesanyákat.
dr. Vitéz Simon Elemér – a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt alapítója
Az elmúlt tíz évben, a korábbi hagyományokat megerősítve a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt elindította a Bázisóvoda és Bázisiskola hálózatát [3], melyhez csatlakozva az oktatási intézmények egy komplex program mentén valósíthatják meg az egészséges életmódra nevelést és a humanitárius értékek átadását. A szakmai közösség jelenleg mintegy 90 óvodából és 170 iskolából áll. Az ifjúsági szervezet évről-évre versenyekkel igyekszik bevonni a fiatalokat: kiemelkedő a legfiatalabbak ellátását fókuszba állító Országos Csecsemő- és Kisdedgondozási Verseny [4], az Országos Elsősegélynyújtó Verseny [5] valamint az Országos HIV/AIDS Prevenciós verseny, [6] mely többek között a szexedukáció fontosságára hívja fel a figyelmet. A versenyek mellett rendszeresen különböző tematikájú táborokkal szólítják meg az egyes korosztályokat. A Hétcsoda Élménytábor [7] keretében a fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű gyerekek számára szerveznek élménypedagógiai módszerekkel színesített programokat, míg az Országos Kortársfelkészítő tábor [8] a serdülők számára nyújthat hasznos ismereteket. A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat [9] keretében 2007 óta minden nyáron több mint 300 önkéntes figyel a pihenni vágyók testi épségére. A szolgálat lehetőséget biztosít az egészségügyi hívatás iránt érdeklődő fiataloknak ismereteik gyakorlati kipróbálására.
Baleseti imitáció – egykor és most
A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tavaly, a pandémia ellenére is több sikeres programot valósított meg, a járványhelyzetre reflektáló innovatív megoldásokkal, legyen, szó a Hétcsoda élménydobozokról [10], vagy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel közös BABA PAKK-okról [11]. A szervezet nagykorú önkéntesei kivették a részüket a koronavírus-járvány elleni harcból is. Többek között a betegeket értesítő telefonos diszpécserszolgálatok munkáját segítették, valamint részt vettek a határokon átkelők testhőmérsékletének ellenőrzésében.
Az idei év több szempontból is jelentős, hiszen a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt centenáriuma mellett a Magyar Vöröskereszt is idén májusban ünnepli megalakulásának 140. évfordulóját. A jubileumi programok, csak úgy, mint a táborok, előreláthatólag nyáron kerülnek megszervezésre.