The post Több mint maradék: Hogyan lesz a bolti feleslegből valódi segítség? appeared first on Magyar Vöröskereszt.

Fodor Antalné dr. a Magyar Vöröskereszt oszlopos tagja 1972 óta. Eleinte önkéntesként tevékenykedett, és az azt követő több mint 50 évben is a humanitárius missziónak szentelte az életét, s teszi ezt napjainkban is: 2008-ban a Pest vármegyei vezetőség tagja lett, 2012-ben vármegyei elnöknek választották, 2016-ban pedig országos alelnöknek, amit a 2021-es országos elnökké választása követett. 2025-ben újabb öt évre nyerte el a bizalmat erre a pozícióra.

1972 óta van jelen a Magyar Vöröskeresztnél. Mi volt az a hatás vagy élmény, ami akkor magával ragadta?

Akkoriban én ezt nem éltem meg ilyen módon. Közigazgatásban, a tanácsi szervezetben kezdtem dolgozni, ahol sok feladatot megismerhettem. Egy állategészségügyi járvány idején nekem is feladatom volt a területen, ahol gyakorlatilag egy vöröskeresztes munkatársnak segítettem a karanténban lévő emberek ellátásában. A vöröskereszt munkájáról már volt ismeretem, hiszen a gimnáziumban osztálytársam sokat mesélt az ott folyó munkáról, mivel édesanyja a Vöröskereszt helyi vezetője volt. A közös munka után talán egy év után a Vöröskereszt megkért, hogy ha már ennyit dolgoztam velük, csatlakozzak a szervezethez. Így kerültem bele ebbe a “vérkeringésbe”, ami hihetetlen emberi kapcsolatokat jelentett, szakmailag és emberileg sokat tudtam már akkor is segíteni másoknak.

Ekkoriban a felsővezetés is még önkéntesekből állt?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy a Vöröskeresztet lakóterületemen jobban lehetett a hivatali szervezetekhez kötni. A tagok többsége majdnem mindenütt a járási tanácsok vagy hivatalok dolgozói voltak, akik a munkájukon felül önkénteskedtek. Településeken nem voltak főállású vöröskeresztes munkatársak, mindenki önkéntesként végezte munkáját.

A szavaiból azt veszem ki, hogy már ekkor dicsőség volt vöröskeresztes önkéntesnek lenni.

Igen, ez érték volt már akkoriban is. Erősebb volt az egészségügyi feladatkör, a vezetők főként körzeti orvosokból és ápolónőkből álltak, akik közelről ismerték a lakosság helyzetét, egészségügyi állapotát. A falumban például a bábaasszony, Juliska néni is önkéntes volt. Nagy tiszteletnek örvendett, mindenki bizalommal fordult hozzá, ami segítette a helyi működést. A kisebb településeken most is nagyon aktív a mozgalmi munka. Nagyobb településeken már több civil szervezet tevékenykedik, így más együttműködési formák alakulnak.

Ötven éve tevékeny a szervezetnél, jelenleg az elnöke. Hívhatjuk ezt életútnak?

Ezen a Gyémánt kitüntetés átvételekor magam is elgondolkoztam. A közigazgatásban adminisztratív dolgozóként kezdtem, és polgármesterként mentem nyugdíjba. Ahogyan ott, úgy a Vöröskeresztnél is végigjártam a ranglétra különböző fokait. A megszerzett tapasztalatok és kapcsolatok segítettek, de sosem úgy gondoltam rá, hogy: „Jaj, hát ez egy pozíció”. Azt hangsúlyoznám, meghatározó, hogy az alapoknál kezdtem, láthattam hogyan épül fel a szervezet. A mai napig egy alapszervezet elnöke is vagyok, így láthatom, hogy a felsővezetői szinten hozott döntések hogyan valósulnak meg a további egységekben, például alapszervezeti szinten. Ez a helyzet lehetőséget ad arra, hogy kezdeményezzek változásokat. Mindig az alulról jövő kezdeményezéseket szerettem volna felsőbb szintre emelni, és mindig találtam új kihívást, és mindig találtam örömet a végzett munkában. Ez ad erőt a jövőbeni feladatok szervezésében.

Tehát nem is a kötelesség, de a hivatástudat tartotta a szervezet vérkeringésében.

Ehhez fontos, hogy a család is tolerálja ezt. Amikor 2006-ban nyugdíjba vonultam, még erőteljesebben a Magyar Vöröskereszt felé fordultam. A férjem sokszor kérdezte aggódva, hogy miért vállalok ennyi fizikai feladatot, például miért veszek részt tevőlegesen élelmiszerosztásban is.

Egyszer egy hétre el kellett utaznom Genfbe, és megkértem, hogy segítsen az élelmiszerek kiosztásban. Amikor megtapasztalta, milyen sokat jelent télen egy többgyermekes családnak vagy egy rászoruló nyugdíjasnak egy kis gyümölcs, azt mondta: „Most már értem, miért csinálod.” Hozzátette: „Sőt, most már érzem is.” Azóta ő is segít, és az önkéntesünk lett. Támogató segítség mindig kell, és én ezt a családomtól megkapom.

Mit gondol, mi a Vöröskereszt legnagyobb – nevezzük így – vívmánya?

A pártatlanság. Bármilyen helyzet van, politikai és vallási felekezetektől, országhatároktól függetlenül tesszük a dolgunkat a mozgalomban. Ez egy nagy vívmány. Valóban azt gondolom, hogy minket – akik ebben a szervezetben tevékenykedünk, akár munkavállalóként, akár önkéntesként – az vezet, hogy segítsünk, és a feladatot megoldjuk, az embereket összefogjuk, és egy közösséget alkossunk. És szerintem ez a közösség viszi tovább a szervezetet, remélhetőleg még sok évtizeden keresztül.

Az Ön szervezetben eltöltött több mint 50 éve alatt mit lát, mik voltak a legnagyobb változások?

A 90-es évek, a rendszerváltozás időszaka vízválasztó volt. A civil mozgalom erőteljesebb lett, új együttműködések alakultak ki a szervezetek között.

A Magyar Vöröskereszt is egyesületi formában működik. Az ellátandó feladatokhoz szükséges források előteremtése nagy kihívás. A működés feltételeinek megteremtése mellett naponta fordulnak hozzánk segítségért, vagy váratlan katasztrófahelyzetekben kell helytállnunk, amire szervezetünknek azonnal reagálnia kell. A partneri kapcsolatok kialakítása ebben támogatást ad, hiszen váratlan krízis helyzetekben támogatói adományok érkeznek.

Nagyon fontos, hogy nemcsak egy „bíróságilag bejegyzett” szervezet vagyunk, hanem olyan szervezet akire a bajban mindig számíthatnak az emberek. Ismertek vagyunk, kik mindig mozgósíthatóak a rendkívüli helyzetekben. A felénk áradó bizalmat nagy értéknek tartom.

Mi az a szó, amivel össze tudná foglalni a Vöröskereszt történetét?

Az emberség. Mi mindig segítünk, és minket is segítenek. Ha bárhol baj van, a Vöröskeresztet mindig megtalálják, ránk mindig lehet számítani. Nem vagyunk akkora szervezet, mint például az Amerikai Vöröskereszt, de hangsúlyozom, hogy a nemzetközi mozgalom részeként nekünk is van lehetőségünk elmondani a véleményünket, és formálni a világméretű humanitárius közösséget.

A Magyar Vöröskereszt elnökével Szemerédy Dániel beszélgetett.

Fotó: Szalai Csaba

The post Ha baj van, a Magyar Vöröskeresztre mindig számíthatunk — interjú a Magyar Vöröskereszt elnökével appeared first on Magyar Vöröskereszt.

Négy ország vöröskeresztes nemzeti társasága, köztük a Magyar Vöröskereszt is nyelvtanulást támogató programokkal segíti azokat az ukrán embereket, akik a 2022-es nemzetközi fegyveres konfliktus következtében új helyen kényszerültek folytatni az életüket.

Bár a biztonság megtalálása az első és legfontosabb lépés, a nehezebb út gyakran csak ezután kezdődik: új életet kell építeni egy idegen országban, ismeretlen nyelvi és kulturális környezetben.

The post Eszköz az újrakezdéshez: nyelvi kurzusok segítik a lakóhelyüket elhagyni kényszerült embereket appeared first on Magyar Vöröskereszt.

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója

Idén 160 éves a Nemzetközi Vöröskereszt Mozgalom, a Magyar Vöröskereszt pedig épp ma, május 16-án ünnepli alapításának 142. évfordulóját. Ön, mint a Magyar Vöröskereszt főigazgatója ma mire a legbüszkébb?

Elsősorban arra, hogy a Vöröskereszt egy cselekvő szervezet. A tetteink alapozzák meg a létjogosultságát a nemzetközi mozgalomnak és a Magyar Vöröskeresztnek is. Komoly érték az együttműködésünk: azt szoktuk mondani, hogy egy nagy család tagjai vagyunk, és ez nem egy üres halmazt jelent. Ebben rengeteg személyes kapcsolat van, és rengeteg közös munka mind a nemzetközi szervezeteink ‒ az ICRC és az IFRC ‒ munkatársaival, mind pedig a Magyar Vöröskereszt országos hálózatának tagjaival, a kollégákkal és az önkéntesekkel.

Személyesen az is mindig örömmel tölt el, hogy amikor részt veszek egy vöröskeresztes küldöttgyűlésen vagy ünnepségen, akkor szinte alig tudok végigmenni a folyosón, annyian állítanak meg, hogy beszélgessenek velem. Olyan ismerősökkel találkozom, akik sokat tettek és tesznek a szervezetért, akikben van egy erős belső motiváció. Főigazgatóként arra törekszem, hogy a személyes találkozásaink alkalmával tudjak nekik valami olyan, számukra fontos üzenetet átadni, ami segíti a munkájukat, és segít azt a belső motivációt megtartani, amivel kötődnek a szervezethez.  Ahogy a vers mondja: „Valami nagy, nagy tüzet kéne rakni”, és ezt sokan megteszik kicsiben. Lehet, hogy nem is tudunk róla, de amikor találkozunk, akkor kiderül, hogy igenis történnek nagy dolgok a terepen, akár a kistelepüléseken is. Erre nagyon büszke vagyok!

A gyakorlati feladatmegosztást tekintve hol van a helye a Magyar Vöröskeresztnek a nemzetközi vöröskeresztes mozgalmon belül?

A Vöröskeresztnek és a Vörösfélholdnak a világ 192 országában működnek nemzeti társaságai, amelyek szövetségbe szerveződnek, hogy hatékonyan tudjanak segíteni egymásnak ‒ ez egy jó működési modell. Valamennyien az eredeti vöröskeresztes alapelvek szerint működünk, tehát például pártatlanul, semlegesen és független módon.

A feladatleosztásnak vannak történelmi előzményei: a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága, vagyis az ICRC elsősorban a fegyveres konfliktusok áldozatait segíti, a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége, az IFRC pedig a természeti vagy civilizációs katasztrófák kezelésében vesz részt. Ez utóbbi hálózatnak tagja a Magyar Vöröskereszt is. Az utóbbi évben az orosz-ukrán nemzetközi fegyveres konfliktus és a szíriai, törökországi földrengések olyan közel hozták ezt a munkamegosztást, hogy nem tudunk és nem is szabad belőle kimaradni. Meg kell találnunk, hogy hol hasznosulnak legjobban az erőforrásaink, és mit tud hozzátenni egy helyi, nemzeti társaság, mint a Magyar Vöröskereszt ahhoz a nemzetköziséghez, amit az ICRC és az IFRC képvisel.

Mitől tud hatékonyan működni egy ennyire összetett és sokrétű globális hálózat, mint a Vöröskereszt és Vörösfélhold szervezetek nagy családja?

Ahhoz, hogy ezt átlássuk és megértsük, ahhoz nagyon jól kell ismerni a szervezetnek az egészét, másrészt pedig elengedhetetlenek az emberi kapcsolatok. Humanitárius szervezetként a mi célcsoportunk tagjai az emberek, a munkánk célja pedig a nekik nyújtott segítség, és akikkel együtt dolgozunk azon, hogy segítsünk, ők is emberek, akiket erős belső motiváció hajt. Nem csapágygolyókat gyártunk, hanem egészen más összefüggésekben kell gondolkodni egy feladat megvalósításakor, hiszen a mi munkánkban kiemelten fontos az emberi tényező.

Ezt mindenkinek fontos értenie, aki elkezd a Vöröskeresztnél önkénteskedni vagy dolgozni. Úgy gondolom, ha valaki egy humanitárius szervezetnél dolgozik, és olyasmivel foglalkozik, aminek a hasznossága nem csapágyak gyártásában és értékesítésében realizálódik, hanem embereknek tud segíteni, az egy óriási dolog. Erre is büszke vagyok.

A Magyar Vöröskereszt egy komoly történelmi múlttal bíró szervezet, amely minden korban meg tudott felelni a kihívásoknak. Hogyan látja a szervezet jelenét és jövőjét, merre tart a Magyar Vöröskereszt, milyen feladatokra kell felkészülnie és hogyan?   

Egy biztos: mindig jönnek új kihívások, soha nem dőlhetünk elégedetten hátra. Alapításakor a Vöröskereszt még unikumnak számított, nem volt hozzánk hasonló szervezet, így nagyon sok főméltóság is kötődött hozzánk az adakozás vagy akár a konkrét cselekvés szintjén például az első vagy a második világháborúban. Ehhez képest ma Magyarországon több ezer civil szervezet vagy alapítvány működik, de ebben a közegben is meg tudta találni a Magyar Vöröskereszt a helyét, és a feladatok elvégzése tekintetében helytálltunk. Félig tréfásan azt szoktuk mondani, hogy ha váratlan feladat van, az mindig megtalál minket.

Kihívást jelent, hogy olyan sok teendő kapcsán gondolnak ránk, és olyan sok mindenben kívánunk megfelelni társadalmi elvárásoknak, hogy ezzel néha nehéz megküzdeni. Szerepünk van például egy menekültválságnál, a véradás-szervezésben, az elsősegélynyújtásra való felkészítésben, de ott van a fiatalokkal végzett prevenciós munka, a katasztrófavédelemben való részvétel, a szűrővizsgálatok, az egészségmegőrzés, és még sorolhatnám. Többször próbálkoztunk azzal, hogy profiltisztítással találjuk meg, hogy mire is fókuszáljunk, de amikor a szükségletek kapcsán megjelennek az igények, akkor nehéz azt mondani, hogy ez vagy az a feladat nem a mi dolgunk.

A Magyar Vöröskereszt stratégiájának a része, hogy viszonylag jól tudjunk reagálni a változásokra, és ez az, ami a jövőt tekintve fontos lehet. Úgy reagálni egy új társadalmi szükségletre a felgyorsult világban, hogy az viszonylag kis rendszerszintű káoszt jelentsen. A mondásom az, hogy fantasztikus dolog „káoszkapitánynak” lenni pár hétig, egy-két hónapig, de utána minden szeretne visszakerülni a rendes kerékvágásba és a rendszerszintű gondolkodásba. Ez a jövőt tekintve a legnagyobb kihívás.

Mit üzen a Magyar Vöröskereszt tagságának, munkatársainak és önkénteseinek?

Egy hasonlat jut eszembe: ha a társadalmunk olyan, mint egy ház, aminek az építőkövei a benne élő emberek, akkor ahhoz, hogy ez a ház minél stabilabb legyen, szükség van kötőanyagra, malterre is. Én a vöröskeresztesség lényegét ebben látom, hogy kötőanyagként össze tudjuk kapcsolni a társadalom tagjait. Ez egyaránt érvényes a kis és a nagy közösségekben, és ha jól értelmezzük, akkor egyikünknek sem kell feláldoznia a személyiségét és a lényét, mindenki adhatja önmagát, és mindannyian megtalálhatjuk a módját, hogy a saját környezetünkben, a körülöttünk levő emberekhez kapcsolódva be tudjuk tölteni ezt az összekötő szerepet.

Amikor az alapítónk, Henry Dunant létrehozta a nemzetközi Vöröskereszt Mozgalmat, ugyanerre tette fel az életét. Az pedig, hogy ebben a vállalásban már 160 éve egy cselekvő szervezet van, az embereken, a munkatársakon, az önkénteseken, az elkötelezett tagokon keresztül valósulhat meg. Ha nem lenne ma élő ember, aki a Vöröskereszt nevében cselekszik, akkor ez a 160 év nem egy élő vöröskeresztes mozgalmat jelentene, hanem a történelmi múltat.

Ma, a Magyar Vöröskereszt Napján minden munkatársamnak és valamennyi önkéntesünknek szeretném megköszönni a munkáját! Arra biztatok mindenkit, aki most cselekvő szerepben, akár munkatársként, akár önkéntesként kötődik a Vöröskereszthez, hogy folytassuk, és vigyük tovább közösen ezt a fontos és értékteremtő munkát ‒ Henry Dunant szellemiségében ‒ a jövőben is.

A 142. születésnap kapcsán készült interjú Horváth Péter Zsolttal, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettesével is, ezt ide kattintva olvashatja.

The post A mi munkánkban kiemelten fontos az emberi tényező – beszélgetés Kardos István főigazgatóval a Magyar Vöröskereszt napja alkalmából appeared first on Magyar Vöröskereszt.

Horváth Péter Zsolt, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese (Fotó: Szobolits Andrea)

A Magyar Vöröskereszt hazánk legrégebbi és legnagyobb humanitárius szervezete. Több mint nyolcvanezer tagot számlál, és a csaknem ezer főállású munkatárs mellett tizenegyezer önkéntes is segíti a munkáját. Miért jó itt dolgozni és önkénteskedni?

Erre a rövid válaszom az, hogy vöröskeresztesnek lenni büszkeség: aki itt dolgozik, az büszke lehet rá, hogy egy olyan szervezet munkatársa, amely minden kort túlélő eszméket képvisel. A személyes véleményem pedig az, hogy ez egy nagyon jó közösség, és jóval több, mint pusztán egy munkahely. Itt minden szinten segítjük egymást akár a munkaidőn túl is. Emellett bőven van lehetőség az önmegvalósításra, hiszen a Vöröskereszt nyitott az újító ötletekre, friss nézőpontokra, amelyek fejlesztik a szervezetet. Azért dolgozunk, hogy jobb legyen a világ, és ha erre gondolok, mindig szívesen és mosolyogva jövök be dolgozni.

Talán nem mindenki tudja Önről, hogy a Magyar Vöröskereszthez először önkéntesként csatlakozott. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?

Érettségi után valamilyen hasznos szakmát akartam tanulni, ezért jelentkeztem mentőszakápolónak. Az első évben csoporttársaimmal indultunk a Magyar Vöröskereszt felmenő rendszerű országos elsősegélynyújtó versenyén, ahol már területi szinten is sikeresek voltunk. Ennek többek között az lett az eredménye, hogy egy helyi vöröskeresztes szervező munkatárs felkért minket, hogy önkéntesként segítsük a rendezvényeken az elsősegélynyújtó bemutatókat.  Az egyik barátommal örömmel mondtunk igent a felkérésre; az első programunk 2003-ban, Csillebércen, a régi úttörőtáborban nagyszerű élmény volt. Nagyon tetszett, hogy van közösség, vannak kapcsolatépítési lehetőségek. Egyre több hasonló programon vettünk részt, fél év után pedig megkérdeztek, hogy nem érdekel-e egy részmunkaidős állás a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezeténél, ahol éppen ifjúsági szervezőt kerestek. Ez a félállás a tanulás mellett számomra tökéletes volt, el is kezdtem dolgozni. Egyébként később, a további tanulmányaim mellett is aktívan dolgoztam a szervezetnél. Ez idő alatt  ̶  többek között  ̶  szociálpedagógus végzettséget szereztem, majd legutóbb, közösségi- és civil fejlesztő mesterképzésen a Vöröskereszt rendszerváltáskori szerepéről írtam a diplomamunkámat. 2004-ben, amikor ide kerültem, még ketten, részmunkaidőben végeztük a budapesti szervezetnél az ifjúsági operatív munkát. Az akkori kollégámmal elkezdtük fejleszteni, bővíteni a területet, stratégiát, koncepciót építeni. Jelenleg hat fős a budapesti operatív ifjúsági apparátus, és több száz önkéntest foglalkoztat, több száz rendezvényen. Számomra ez is azt bizonyítja, hogy jó itt dolgozni, mert a munkánkkal nyomot hagyhatunk.

Mi a titka a Magyar Vöröskereszt hatékony működésének?

Titok nincs, csak a közösség. A Magyar Vöröskereszt egy nagy és bonyolult szervezet, ennek ellenére szerintem jól működünk és nagyon jól szabályozottan, az erőnk pedig a közösségekben rejlik. Ezeket nem a Vöröskereszt építi, hanem önállóan léteznek, és a kulcsszereplőik ‒ az ország minden pontján, a végeken, kistelepüléseken dolgozó közösségi emberek ‒ hozzák közel az emberekhez a Magyar Vöröskeresztet. Természetesen a vezetőségnek is van szerepe abban, hogy merre halad a szervezet, de ahogyan a Stratégia 2030 nevű dokumentumunk is mondja, nekünk leginkább a helyi közösségeket kell megerősíteni. A jó gyakorlatok országos szintre emelése is különösen fontos. A szervezetünk folyamatosan változik: reagálunk a társadalmi kihívásokra apparátus-szinten is. Új emberek jönnek, frissítik a munkát, újragondolunk dolgokat, és jó irányba változtatunk – ez kétségtelenül a Vöröskereszt egyik erőssége.

Tudna példát mondani arra, amikor egy jól bevált ötlet széles körben elterjedt?

Hogyne, erre több példám is van! Az, hogy ma a katasztrófavédelmi gyakorlatokon és az elsősegély-nyújtó oktatásban imitátorokkal dolgozunk, az egy budapesti kollégának köszönhető, aki felismerte: fontos lenne fejleszteni az imitációt, hogy a gyakorlást élethű műsebek készítésével és használatával is elő tudjuk segíteni. Ő szorgalmazta az akkori vezetőségnél, hogy ezt a tudást minden megyébe juttassuk el, és tegyük kötelezővé az imitáció használatát a megyei elsősegélynyújtó versenyeken, továbbá elkezdte építeni az országos szintű képzéseket, amelyekkel mindenhova eljutottunk. Mára minden megyében vannak imitátorok, és rengeteg eseményen jelennek meg.

Van egy saját, személyes példám is. Amikor elkezdtem dolgozni önkéntesként, akkor sok rendezvényen az volt a feladatom, hogy véradókat toborozzak. Ezeken a családi napokon nagyon sokan mondták nekem, hogy azért nem tudnak vért adni, mert ott van velük a gyerekük, és nincs, aki vigyázzon rá, amíg ők beülnek a véradó sátorba. Erre megoldásként a kollégáimmal kitaláltuk, és az akkori igazgatónk jóváhagyásával meg is valósítottuk, hogy a rendezvényeken legyen gyerekfoglalkoztató sarok a véradás mellett. Behoztuk az arcfestést, ami egy kuriózum volt, és képeztünk is hozzá önkénteseket arcfestőnek. Azzal, hogy a gyerekeket le tudtuk ültetni arcfestésre, sokkal több lett a véradásra jelentkező donorok száma a rendezvényeinken. A kezdeményezésnek akkora sikere volt, hogy a végén már nem is volt elég keretünk arcfestékre. 2004-ben jött az újabb ötlet, hogy tegyünk ki egy becsületkasszát, így a szülők hozzájárulhattak a költségekhez, és ezzel gyakorlatilag az arcfestés önfenntartóvá vált. Ez egy nagyon jó példa arra, hogy egy új tevékenység hogyan tehető hosszú távon fenntarthatóvá.

Milyen lehetőségek vannak a Magyar Vöröskereszt társadalmi kapcsolatainak a további fejlesztésére?

Nagyon fontosnak tartom, hogy folyamatosan sikerüljön az önkénteseink körében az utánpótlás-nevelés. Az önkéntesek megtartásának fontos eleme a pályaorientációs iránymutatás, hiszen a Vöröskeresztnél rengeteg olyan tapasztalatot lehet például középiskolásként szerezni, ami segíthet eldönteni, hogy később milyen pályát érdemes választani. Én is önkéntes sorból nevelkedtem ki, és számos kollégám szintén. Az önkéntesek bevonásának persze nem az a célja, hogy munkatársakat toborozzunk, de mégis sokszor előfordul, hogy egykori önkéntesekkel később munkakapcsolatba kerülünk. Gyakori például, hogy kiderül egy egészségügyis kollégáról, aki vizsgáztatóként jön el egy elsősegélynyújtó tanfolyamra, hogy korábban vöröskeresztes önkéntes volt. Találkoztam már olyan esettel is, hogy egykori önkéntesünk frissdiplomás szociális munkásként visszajött egy vöröskeresztes szállóra dolgozni.

Persze az sem baj, ha egy önkéntes végül nem szociális területen, hanem egy cégnél helyezkedik el, mert idővel a munkahelyén is emlékezni fog, hogy a Vöröskereszthez kötődve mennyi mindent csinált, és eszébe fog jutni, hogy szeretne támogatni minket. Manapság sok cégnél jelen van a társadalmi felelősségvállalás, a CSR, és a Vöröskeresztnek itt is komoly szerep jut, hiszen be tudjuk vonni a tevékenységeinkbe azokat a dolgozókat, akik közösségi munkát szeretnének végezni. Ha egy céges csapat eljön hozzánk segíteni egy karácsonyi adománygyűjtő akció idején, vagy benevez egy elsősegélynyújtó versenyre vállalati színekben, az nemcsak nekünk jó, hanem a cégnek is, hiszen a csapattagok együtt vannak, csak máshogy, és ez összekovácsolja őket, erősíti a csapatszellemet, és javítja a munkakultúrát.

Szolgáltatást is lehet adományként kapni. Sok olyan partnerünk van, amelyik szolgáltatással támogat bennünket, például szállítással, vagy szoftverfejlesztéssel. Volt például egy kommunikációs ügynökség, amelyik  ̶ javarészt CSR-alapon  ̶  fejlesztett nekünk egy elsősegélynyújtással kapcsolatos flipper-játékot „First aid Game” néven, ami később nemzetközi díjat nyert. Sokszínű ez a terület, és biztos, hogy van még hely a további fejlődésre, de a legfontosabb előny, hogy tudatos vállalati partnereink vannak, és rengeteg olyan projektünk, amelyek közös szakmai munkával megoldást kínálnak másképp megoldhatatlan problémákra.

Összességében elmondható, hogy a külsős partnerekkel való együttműködések segítenek minket a megújulásban. Kell, hogy sok új önkéntes, sok új kolléga, és egyre több céges partner adjon nekünk új impulzusokat. Emellett  ̶ a hosszú távú szervezetfejlesztés szempontjából is  ̶  fontos a nemzetközi Vöröskereszt Mozgalom tagjaival, a társszervezeteinkkel való együttműködés, hiszen ezáltal még messzebbre tudunk tekinteni, és a hazai jó gyakorlatokon túl a nemzetközi példákat is meg tudjuk ismerni annak érdekében, hogy a Magyar Vöröskereszt egy folyamatosan megújuló, innovatív, hatékony és sokak számára vonzó szervezet legyen.

A 142. születésnap kapcsán készült interjú Kardos Istvánnal, a Magyar Vöröskereszt főigazgatójával is, ezt ide kattintva olvashatja.

The post „A Magyar Vöröskereszt ereje a közösségekben rejlik” – interjú Horváth Péter Zsolt főigazgató-helyettessel appeared first on Magyar Vöröskereszt.

A Vöröskereszt mellett fontos számodra a német nemzetiségi kultúra is, mesélnél arról, hogy miért ilyen meghatározó ez az életedben?  

Anyai ágról a nagyszüleim magyarországi németek, sváb származásúak, valószínűleg így alakult ki bennem ez az identitás. A nagymamámnak még a családfánkat is sikerült visszavezetni az 1600-as évekig, ez volt az egyik karácsonyi ajándéka. Kiskoromtól kezdve, közel húsz évig néptáncoltam Hartán – sváb néptáncot – ott jártam hagyományőrző szakkörre is. Ez az érdeklődés középiskola alatt végig velem volt, sőt, még az egyetemre is elkísért, ahol a gyógypedagógia előtt német nemzetiségi népismeretet is tanultam egy ideig.  

Miért fordultál mégis a gyógypedagógia felé?  

Érdekes módon ez is a Vöröskeresztnek köszönhető. Történt ugyanis, hogy az egyetemi gólyatáborom egy időpontra esett a Hétcsoda Élménytáborral, ahol önkéntesként vettem volna részt és segítettem volna a fogyatékkal élő gyerekek táboroztatásában. Azonban már csak a „tartalék” önkéntesek közé férhettem be, így nyugodt szívvel indultam el a gólyatáborba, hiszen nem akartam otthon ülni. Egy este azonban megcsörrent a telefonom, hívtak, hogy kiesett néhány önkéntes, és nagy szükség lenne rám a Hétcsoda táborban: mikor tudok indulni. Másnap reggel átutaztam a Balaton egyik végéből a másikba táboroztatni, ahonnan nincs egy kiemelt élmény, hanem ott eltöltött hét egésze az, ami annyira megfogott, hogy a tanári szakról végül átjelentkeztem gyógypedagógiára.  

Az egyetemen a szakirányom a pszichopedagógia és a tanulásban akadályozottak pedagógiája volt, a gyakorlat alatt pedig az ovis korosztály és az általános iskola alsó tagozatos diákjai között volt szerencsém tapasztalatot szerezni, velük szívesen foglalkoznék a jövőben is. Otthon már sokan kérdezték, hogy mikor költözöm haza, hiszen ott is nagy szükség van komplex mozgásterápiára, ez pedig egy hozzám igen közel álló fejlesztési módszer. 

Régi álmom és szívügyem azonban, hogy egy foglalkozás alatt ötvözni tudjam a mesés mozgásjátékokat, a gyógypedagógiát és a nemzetiségi kultúrát is. Magyarországon ugyanis sok német nemzetiségi vers és mese létezik, amikkel kétnyelvű foglalkozások keretein belül fejleszteni tudnánk a finommotorikát is akár.  Ilyen jellegű foglalkozásokat nagyon szívesen tartanék akár országosan is.  

Hogyan kapcsolódhatnak ezek a tervek a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt munkájához?  

A mesével való foglalkozás a Hétcsoda Élménytáborok során, de akár az Országos Kortárs Felkészítő Tábor (OKFT) során is felmerülhet. Igyekszünk növelni a fiatalokban a nyitottságot, elfogadást a fogyatékkal élők iránt, fontos lenne, hogy erről lássanak pozitív példákat. Az OKFT programjai között annak idején ilyen újdonságként hatott a HIV/AIDS prevenció témája is, ami a mai napig nagy érdeklődést vált ki a fiatalok körében, ezek mellé pedig beemelhetnénk a fogyatékosság témáját is. Érzékenyítő programokat is szívesen szerveznék, ahol pozitív élmények érhetik a fiatalokat ezzel kapcsolatban, a szülőknek érdekes lehet egy kerekasztal beszélgetés, akár arról például, hogy miként befolyásolja az étkezés a sérült gyermekek életét, viselkedését.  

Elnökként vannak más terveid is a jövőre nézve? 

Az Országos Csecsemő– és Kisdedgondozási Verseny fejlesztését mindenképp fontosnak tartom, ezzel kapcsolatban el kell kezdenünk átdolgozni a verseny alapjául szolgáló könyvet, mivel az már öt évvel ezelőtt készült és azóta is változtak a hatályban lévő szabályok. Úgy gondolom, hogy ifjúságként fontos minél hangsúlyosabban jelen lennünk a közösségi médiában is, hiszen úgy még több fiatalt érhetünk el, akik szívesen jelentkeznének hozzánk önkéntesnek. A rövidtávú célok mellett pedig tervben van egy négyéves stratégia kidolgozása is, amely meghatározná az irányvonalat, ami mentén a versenyeinket, programjainkat tudjuk szervezni. Ugyanígy fontos, hogy a Bázisiskola és a Bázisovi programunkat is fejleszteni tudjuk, hogy a résztvevő intézmények számára valódi mankót tudjunk biztosítani.  

Emellett már alelnökként is fontosnak tartottam, hogy az ifjúsági tagozat nemzetközi kapcsolatait felélénkítsük. Korábban részt vettem egy csereprogramon a Német Vöröskeresztnél, ahonnan jó kapcsolat maradt meg, így a későbbiekben is tudtunk együttműködni, például elsősegélynyújtó versenyeken. Tőlünk indult egy csapat az ottani tartományi elsősegélynyújtó versenyen, míg az ő csapatuk nálunk szállt versenybe. Az utazás és a cserekapcsolatok pedig mindig vonzó lehetőséget jelentenek a fiatal önkéntesek számára. Korábban volt már ilyen programunk, a jelenlegi országos ifjúsági vezetés pedig nagyon lelkes, hogy újra beindítsunk egy hasonló projektet. 

The post „Fontosnak tartom a nemzetközi kapcsolatok felélénkítését” – interjú Csordás Krisztinával, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt elnökével appeared first on Magyar Vöröskereszt.