A Vöröskereszt mellett fontos számodra a német nemzetiségi kultúra is, mesélnél arról, hogy miért ilyen meghatározó ez az életedben?  

Anyai ágról a nagyszüleim magyarországi németek, sváb származásúak, valószínűleg így alakult ki bennem ez az identitás. A nagymamámnak még a családfánkat is sikerült visszavezetni az 1600-as évekig, ez volt az egyik karácsonyi ajándéka. Kiskoromtól kezdve, közel húsz évig néptáncoltam Hartán – sváb néptáncot – ott jártam hagyományőrző szakkörre is. Ez az érdeklődés középiskola alatt végig velem volt, sőt, még az egyetemre is elkísért, ahol a gyógypedagógia előtt német nemzetiségi népismeretet is tanultam egy ideig.  

Miért fordultál mégis a gyógypedagógia felé?  

Érdekes módon ez is a Vöröskeresztnek köszönhető. Történt ugyanis, hogy az egyetemi gólyatáborom egy időpontra esett a Hétcsoda Élménytáborral, ahol önkéntesként vettem volna részt és segítettem volna a fogyatékkal élő gyerekek táboroztatásában. Azonban már csak a „tartalék” önkéntesek közé férhettem be, így nyugodt szívvel indultam el a gólyatáborba, hiszen nem akartam otthon ülni. Egy este azonban megcsörrent a telefonom, hívtak, hogy kiesett néhány önkéntes, és nagy szükség lenne rám a Hétcsoda táborban: mikor tudok indulni. Másnap reggel átutaztam a Balaton egyik végéből a másikba táboroztatni, ahonnan nincs egy kiemelt élmény, hanem ott eltöltött hét egésze az, ami annyira megfogott, hogy a tanári szakról végül átjelentkeztem gyógypedagógiára.  

Az egyetemen a szakirányom a pszichopedagógia és a tanulásban akadályozottak pedagógiája volt, a gyakorlat alatt pedig az ovis korosztály és az általános iskola alsó tagozatos diákjai között volt szerencsém tapasztalatot szerezni, velük szívesen foglalkoznék a jövőben is. Otthon már sokan kérdezték, hogy mikor költözöm haza, hiszen ott is nagy szükség van komplex mozgásterápiára, ez pedig egy hozzám igen közel álló fejlesztési módszer. 

Régi álmom és szívügyem azonban, hogy egy foglalkozás alatt ötvözni tudjam a mesés mozgásjátékokat, a gyógypedagógiát és a nemzetiségi kultúrát is. Magyarországon ugyanis sok német nemzetiségi vers és mese létezik, amikkel kétnyelvű foglalkozások keretein belül fejleszteni tudnánk a finommotorikát is akár.  Ilyen jellegű foglalkozásokat nagyon szívesen tartanék akár országosan is.  

Hogyan kapcsolódhatnak ezek a tervek a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt munkájához?  

A mesével való foglalkozás a Hétcsoda Élménytáborok során, de akár az Országos Kortárs Felkészítő Tábor (OKFT) során is felmerülhet. Igyekszünk növelni a fiatalokban a nyitottságot, elfogadást a fogyatékkal élők iránt, fontos lenne, hogy erről lássanak pozitív példákat. Az OKFT programjai között annak idején ilyen újdonságként hatott a HIV/AIDS prevenció témája is, ami a mai napig nagy érdeklődést vált ki a fiatalok körében, ezek mellé pedig beemelhetnénk a fogyatékosság témáját is. Érzékenyítő programokat is szívesen szerveznék, ahol pozitív élmények érhetik a fiatalokat ezzel kapcsolatban, a szülőknek érdekes lehet egy kerekasztal beszélgetés, akár arról például, hogy miként befolyásolja az étkezés a sérült gyermekek életét, viselkedését.  

Elnökként vannak más terveid is a jövőre nézve? 

Az Országos Csecsemő– és Kisdedgondozási Verseny fejlesztését mindenképp fontosnak tartom, ezzel kapcsolatban el kell kezdenünk átdolgozni a verseny alapjául szolgáló könyvet, mivel az már öt évvel ezelőtt készült és azóta is változtak a hatályban lévő szabályok. Úgy gondolom, hogy ifjúságként fontos minél hangsúlyosabban jelen lennünk a közösségi médiában is, hiszen úgy még több fiatalt érhetünk el, akik szívesen jelentkeznének hozzánk önkéntesnek. A rövidtávú célok mellett pedig tervben van egy négyéves stratégia kidolgozása is, amely meghatározná az irányvonalat, ami mentén a versenyeinket, programjainkat tudjuk szervezni. Ugyanígy fontos, hogy a Bázisiskola és a Bázisovi programunkat is fejleszteni tudjuk, hogy a résztvevő intézmények számára valódi mankót tudjunk biztosítani.  

Emellett már alelnökként is fontosnak tartottam, hogy az ifjúsági tagozat nemzetközi kapcsolatait felélénkítsük. Korábban részt vettem egy csereprogramon a Német Vöröskeresztnél, ahonnan jó kapcsolat maradt meg, így a későbbiekben is tudtunk együttműködni, például elsősegélynyújtó versenyeken. Tőlünk indult egy csapat az ottani tartományi elsősegélynyújtó versenyen, míg az ő csapatuk nálunk szállt versenybe. Az utazás és a cserekapcsolatok pedig mindig vonzó lehetőséget jelentenek a fiatal önkéntesek számára. Korábban volt már ilyen programunk, a jelenlegi országos ifjúsági vezetés pedig nagyon lelkes, hogy újra beindítsunk egy hasonló projektet.